A református kultúra ünnepe Budapesten

Fáklyás felvonulás, térzene, matinékoncertek, áhítatok, kórustalálkozó és szakmai konferencia. A régizenétől a jazzig számos műfaj megtalálható a Református Zenei Fesztivál palettáján. Megmutatjuk, mi vár arra, aki május utolsó hétvégéjén ellátogat Budapest szívébe a kétnapos eseményre.

Két év kihagyás után ismét református énekektől lesz hangos a budapesti belváros. A XVII. Református Zenei Fesztivált (RZF) május 27. és 29. között rendezik meg a fővárosban.

Református Zenei Fesztivál 2019, ref fotótár archív, múzeumlépcső, Budapest

Kórustalálkozó a 2019-es Református Zenei Fesztiválon

Fotó: reformatus.hu/ archív

Nem fér be a templomba

– Kultúránk olyan gazdag, hogy nem fér be csupán a templomokba – fogalmazott a fesztivál indíttatásáról Bódiss Tamás református egyházzenei vezető. Mint mondta, a szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány és Böszörményi Gergely fesztiválalapító célja, hogy azok is megismerhessék a reformátusok kulturális életét, akik nem rendszeres templomba járók. A fesztiválon nem csupán egyházzenei művek hangoznak el, hanem református kötődésű művészek mutatják meg magukat. – Az RZF attól református, hogy mi, reformátusok csináljuk: azzal az indíttatással, azzal a szemléletmóddal, ami a sajátunk. A fesztivál keretein belül lelki elmélyülésre is lesz lehetőség, de azt is szeretnénk megmutatni: attól, hogy valaki hisz Istenben és útmutatása alapján igyekszik élni, jól tudja magát érezni – fogalmazott Bódiss Tamás.

Bódiss Tamás, református egyházzenei vezető,ref.hu archív

Bódiss Tamás református egyházzenei vezető

Fotó: reformatus.hu/ archív

Új helyszínek, sokszínű programok

A Református Zenei Fesztivál életében már megszokott Ráday utca, Kálvin tér és Bakáts tér mellett új helyszínek is bekapcsolódnak. Ilyen például az Orczy-park vagy a Nagyvárad téri református templom. A népzenei, komolyzenei koncertektől a gyerekműsorokon és a jazzen át az egyházzenéig sok minden lesz terítéken. (Részletes program cikkünk végén olvasható.)

Református énekek jazzbe öltöztetve

Berkesi Boglárka, Központi református kórus karnagy, Vargosz fotó

Berkesi Boglárka karvezető, énekes

Fotó: Vargosz

Az RZF egyik helyszíne néhány lépésre a Kálvin tértől a Kálvin Kamarakert, amely a jazz és blues otthona lesz ebben az évben. A kerthelyiségben a református egyházzenei életben főleg a Központi Református Kórus egyik karvezetőjeként ismert Berkesi Boglárka énekes és párja, Kovács Bálint jazzgitáros is fellép. Előadásukban a jazz világába vezetnek át néhány református énekeskönyvi éneket, új színt adva ezzel a régi hagyománynak. – Új köntösbe szeretnénk öltöztetni ezeket az énekeket, természetesen ragaszkodva a szöveghez és a dallamhoz, vagyis énekeink hitelességéhez. Azt szeretnénk üzenni: bátran nyúlhatunk az énekeskönyvi énekekhez, hiszen protestáns zenei örökségünket és énekkincsünket használatra kaptuk – mondta Berkesi Boglárka, aki azt is elárulta, Kossuth-díjas édesapja, Berkesi Sándor három énekének feldolgozása is elhangzik majd szombat délután. A zenész nem csupán a jazzsarokba invitálja az érdeklődőket. Már hagyomány, hogy a Református Zenei Fesztivált a 2016-ban alakult Központi Református Kórus koncertje zárja, melynek Berkesi Boglárka mellett Erdélyi Dániel is vezetője.

Az énekeskönyvről és kántorkönyvről is szó lesz

Nem csupán zenei előadások, de egyházzenészek találkozója is helyet kap az RZF idei programjai között. A tavaly októberben megjelent új református énekeskönyv énekeiről, az ahhoz tartozó kántorkönyvről, de harmóniumok, orgonák megmentéséről is szó lesz szombat délelőtt a Nagyvárad téri református templomban, melyre az énekeskönyv és a templomi éneklés iránt érdeklődőket egyaránt várják. – Talán leginkább az foglalkoztatja a kántorokat: miből lehet kísérni azokat az énekeket, amelyek nincsenek benne a régi énekeskönyvünkben és az ahhoz tartozó korálkönyvben. Az új kötetben ugyanis 210 új éneket, köztük 120 új dallamot találunk. A most ezekhez formálódó kíséretgyűjteményt a régebben bevett korálkönyv kifejezés helyett kántorkönyvnek szeretnénk nevezni. A szerkesztést Szabó Balázs zenetörténész, székesfehérvári orgonista-kántor fogja össze. Ő lesz az egyik vendégünk a szombat délelőtti konferencián, ahol jó néhány kíséretet bemutat majd – mondta Bódiss Tamás az énekeskönyvről szóló konferencia házigazdája.

Karasszon Eszter gordonkaművész, ref.hu archív fotó

Karasszon Eszter gordonkaművész

Fotó: reformatus.hu/ archív

A legkisebbeket is várja a fesztivál

A gyerekek előtt is nyitva állnak a fesztivál kapui, hiszen szombat délelőtt matiné-előadások várják a családokat a Nagyvárad tér mellett fekvő Orczy-kertben. A délelőtt egyik fellépője Karasszon Eszter gordonkaművész. – A lehető legfontosabb, hogy a gyerekekhez közel hozzuk a zenekultúrát és a református kultúrát, hiszen ők a jövő. Nem kell ezt túlmisztifikálni: természetesen, ahogy jön, amit mi is szeretünk benne, azt kell a gyermekeinknek átadni. A Református Zenei Fesztivál jó alkalom arra, hogy megmutassuk nekik, amink van és amit a zene által nyerhetünk. Ha ezt jól csináljuk, akkor tíz-húsz év múlva talán ők fogják játszani ezeket a koncerteket – mondja a művész. Karasszon Eszter barátaival, Mesterházy Gabriellával és Szalai Évával ad koncertet Állati jó zenék címmel szombat délelőtt az Orczy-kertben, ahol az interaktív előadáson túl gyermekfoglalkozások és kézművesvásár is várják majd a legkisebbeket és szüleiket.

A fesztivál részletes programja:

Május 27., péntek:
Bakáts tér

16:00 – református diák-tanár felvonulás (Kálvin tér – Ráday utca – Bakáts tér)
16:30 – nyitó istentisztelet – Steinbach József református püspök, MH Légierő Veszprém zenekara
17:00 – térzene – Egressy Béni református rézfúvós zenekar
18:00 – Cimbaliband
19:45 – Ismerős Arcok
21:00 – zsoltáros fáklyás menet a Ráday utcán
21:45 – késő esti zenés áhítat a Kálvin téri református templomban – Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke

Május 28., szombat:
Nagyszínpad - Orczy kert

10:00 – Gyermekfoglalkozások, matiné
          – Karasszon Eszter és barátai – Állati jó zenék (Zenés történetek állatokról)
          – Református kézműves és termelői vásár
16:00 – Borzsavári népi együttes (Kárpátalja)
18:00 – Tímár Sára zenekara
20:00 – Pál István Szalonna és bandája

KáLvin KaMaRA KerT (Ráday u. 3.)
15:00–20:00 – Egressy Jazz Combo Csepel
                      – Big Mouflon Blues Band
                      – Berkesi Boglárka és Kovács Bálint
                      – Invocatio Musicalis
                      – Bágyi Balázs New Quartet

Nagyvárad téri református templom
10:00 – énekeskönyvi konferencia
14:00 – református kórustalálkozó

Május 29., vasárnap:
Nagyvárad téri református templom

14:30 – Magyar Örökség-díjasok közönségtalálkozója, díjazott művészek fellépésével
          – Vedres Csaba (orgona, ének)
          – Heinczinger Mika – Misztrál (gitár, fafúvósok, ének)
          – Gyermán Júlia (hegedű, ének)
          – Vujicsics együttes
          – Nógrádi György és Fischl Vilmos előadása
18:00 – a Központi Református Kórus (KRK) koncertje