A rend örökösei

Százéves fenyő és a jövő iránti reménység, a fiatalok bizonyságtétele és az idősek padja egyaránt megférhet a templomban, ha eléggé szeretetteli egy közösség. A dadi református gyülekezet számontartja a korábbi szolgálókat, a hajdani ülésrendet, az egyik bejárat melletti szégyenkövet, amelynek párja már a Pannonia Reformata Múzeumot gazdagítja. Mindezek mellett azért dolgozik, hogy ne csak múltja, hanem reményteli jövője is legyen a gyülekezetnek, a településnek és a régiónak.

A csaknem ezer lelket számláló község harmada református, ám ennyi is markánsan meghatározza a település arculatát – és különösen is a lelkét. A gyülekezet tagjai kiveszik a részüket a helyi közéletből is, de igazán az iskola átvételével léptek nagyot a környezetükben élők szolgálatában.

Rokosz Zsigmond főgondnok és Deák Bálint Pál gondnok. Dad gyülekezi riport 2024 február - Fotó: Kiss László

Rokosz Zsigmond főgondnok és Deák Bálint Pál gondnok

Fotó: Kiss László

Rokosz Zsigmond főgondnok emlékei szerint mintegy húsz éve kezdődtek az iskola-összevonások, jellemzően kistelepüléseken, ekkor vált az itteni önkormányzati iskola is finanszírozhatatlanná. – 2005-ben már úgy látszott, eldőlt: a dadi gyerekeket Kömlődre viszik, az iskola megszűnik. Szücs Attila presbitertársunk és a felesége, jelenlegi polgármesterünk kezdték el keresni a lehetőségeket, hogyan menthetnénk meg helyben az oktatást. Egyetlen út mutatkozott: a reformátusoknak át kell venniük a fenntartói jogokat – kezdi sorolni az iskola történetét a gyülekezet nem lelkészi vezetője.

Dad a Vértes északi oldalán található kisközség, amelyben ma a római katolikusok és a reformátusok aránya közel azonos. A településen az 1600-as évek óta tudunk reformátusokról, egykor még püspöki székhelyként is szolgált.

Megtartani helyben az oktatást

Az ötlet nem előzmények nélkül való, hiszen református oktatás folyt itt 1869–1948 között is. A kockázatos döntést mérlegelve viszont a gyülekezet megfontoltan kimondta: még nincs olyan erős, hogy egyedül birkózzon meg a feladattal. – Isteni kegyelem, hogy a Pápai Református Kollégium védőszárnya alá tudtunk kerülni, az akkori igazgató támogatásával tagintézményükké váltunk. Nagy konszenzust igényelt a gyülekezet, az iskola szereplői és a szülők részéről az átvétel. Ha csak egyvalaki nincs mellette, életképtelen lett volna a kezdeményezés, de mind arra törekedtünk, hogy maradjon helyben az oktatás. Jó néhány éven keresztül így Pápához tartoztunk, sokat egyeztettünk, szép időszaka volt az együtt munkálkodásnak, hálásak voltunk a segítőkészségért – folytatja Rokosz Zsigmond. Ám nem elégedtek meg a külső segítség révén megvalósult intézményátvétellel, mindent megtettek, hogy felnőjenek az iskolafenntartás feladatához.

Lehet, hogy belebukunk, de megpróbáljuk!

2012-ben érkezett el a következő nagy lépés, immár önállóan. – Az akkori presbiteri gyűlésen adódtak kétségek. Tudtuk, van elég gyermek, pedagógus, de aggódtunk, lesz-e elég pénz a működtetésre. Volt, aki azt vetítette előre, bele fog bukni a gyülekezet. Erre Szücs Attila bizakodva megjegyezte: lehet, de legalább megpróbáltuk! Az egyházkerület, az önkormányzat és aki csak tehette, mellénk állt az ügyben. Az akkor kockázatosnak tűnő kísérletre ma már könnyen mondjuk ki, siker volt, Dad régiós központtá nő, a környező településekről is ide járatják a gyerekeket iskolába. Legutóbb a modern tornacsarnokért adhattak hálát, amely szintén nem csak a dadiaknak nyújt lehetőséget rendezvényekre, sporteseményekre, az egész környéket megmozgatja – tudjuk meg a következő eredményes lépéseket a főgondnoktól.
Deák Bálint gondnoknak sok reményt nyújt az, amit az iskolás családokkal kapcsolatban él meg a gyülekezet. – Rendszeresen imádkozunk azért, hogy akik jönnek, azoknak találjon helyet a szívében az Úristen maghintése. Óriási élmény látni, hogy az iskolánk révén ezek az apró magvetések idevonzanak családokat akár a környező településekről is. Meghatározó, hogy továbbvigyük és továbbadjuk azt, amit az Úristen ránk bízott, hogy majd 2030-ban, de akár még századokkal később is élő református gyülekezet legyen itt. Ez a remény nekem hatalmas öröm.

Kacsora Szabolcs István lelkipásztor. Dad gyülekezi riport 2024 február - Fotó: Kiss László

Kacsora Szabolcs István lelkipásztor

Fotó: Kiss László

Kacsora Szabolcs István lelkipásztor elmondja, Dad tanintézménye nemcsak a megye tíz legjobb általános iskolája között van, hanem már arra kell figyelniük, ne nőjön olyan mértékben a létszám, hogy annak a színvonal lássa kárát. – Oroszlányból is járnak hozzánk, és még vagy három-négy településről, százhetvenkét gyerek tanul az iskolában – sorolja a lelkész. – Viszont látszik a környező falvakon, milyen hatása van, ha megszűnik helyben az oktatás. Ahova hittant oktatni megyek, ott azt látom, nem biztos, hogy öt év múlva is lesz majd kiért odajárni.
Az egyházmegyében református pedagógusnapot is tartanak a dadiak kezdeményezésére, ezen adják át 2019 óta a többi között a Kálmán Attila-díjat, amelyet a gyülekezetek által felterjesztett pedagógusok közül kap meg valaki.

Református többlet

Rokosz Ildikó Márta angolt tanít az iskolában. Isten különös áldásának tartja, hogy egy olyan kis faluban, mint Dad, református tanintézmény működhet. – A tanári kar több tagja is aktívan tevékenykedik a gyülekezetben. Sokat gondolkodunk együtt arról, mi az a református többlet, amelyet kínálni tudunk. Minden nap áhítattal kezdődik: hétfőn és pénteken a templomban a hitoktató vagy a lelkész vezetésével, a többi napon a pedagógusokéval. Néma csendben hallgatják a gyerekek, sosem kell fegyelmezni ezeken az alkalmakon. Látom a szemükön, hogy érdekli őket.

Havonta van családi istentisztelet is, amelyen egy-egy osztály szolgál az osztályfőnök vagy a hitoktató felkészítésével és vezetésével. Amikor arról kérdezzük Mártát, hogy nem lesz-e a sok kötelező lelki alkalom terhessé a gyerekeknek, furcsállva néz, mint akinek ez eddig eszébe sem jutott. – Meghatározó a lelkész és a hitoktató személyisége, mindketten szeretik a gyerekeket, közvetlenek és mindent megtesznek értük, rengeteget beszélgetnek velük. Szerintem sosem éreztük ezekkel az alkalmakkal kapcsolatban, hogy kötelezők – fejti ki.

Rokosz Ildikó Márta és Puláné Hermina Piroska. Dad gyülekezi riport 2024 február - Fotó: Kiss László

Rokosz Ildikó Márta és Puláné Hermina Piroska

Fotó: Kiss László

A gyülekezeti tagokkal beszélgetve kiderül, volt már olyan diák, aki szülői háttér nélkül, önmaga kérte a megkeresztelését, és lassan a szülei is bekapcsolódnak a gyülekezet életébe. De mivel az iskolai áhítaton van erre szabad tér, egy nyolcadikos fiú egyszer kiállt bizonyságot tenni arról, hogyan szólította meg őt az Úristen, és kamasz létére az egész iskola előtt beszélt erről.

Puláné Hermina Piroska negyven éve jár a gyülekezetbe. Szülőfaluja lelkészével összetalálkozva az rápirított, hogy szeretné látni a református közösségben, azóta hűséges tag. Kezdetben csak a negyedik-ötödik próbálkozásra tudott olyan padsorba ülni a kétszáznyolcvan személyes templomban, ahonnan nem küldték el, ehhez képest ma szeretettel adja át a helyét a családi istentiszteleten bárkinek, és húzódik odébb, mondván, nincsenek bérelt helyek. Azt vallja, a gyerekeket körülvevő hiteles felnőttek mellett van másik kulcs is: – Imádkozó gyülekezetet tapasztalnak meg, akik ide bejönnek, és ez nagyon fontos. Tudunk fohászkodni egymásért.

Vonzó, nem kötelező

Rokoszné Nagy Irén és Juszkóné Horváth Eszter háromgyermekes édesanyák. Mindketten állítják, nagy könnyebbség, hogy nem kell erőltetni a gyerekeiket a gyülekezetbe még a kötelező iskolai hitéleti alkalmakon túl sem. – Minket anyáink még magukkal hoztak, nem nagyon volt beleszólásunk – emlékezik vissza Irén –, de ma a gyerekeken is sok múlik. Itt, a gyerek-istentiszteleten jól érzik magukat, és ezt az iskolában elmondják. Hívják egymást, meg hívják a szülőt. A szülő meg a rokont, barátot. – Beatrix kiváló istentiszteleteket tart nekik – veszi át a szót Eszter –, nem nekem kell a gyerekeket noszogatnom vasárnap reggel. Ők kérdezik: megyünk?

Juszkóné Horváth Eszter, Rokoszné Nagy Irén, Kacsora-Pethő Beatrix. Dad gyülekezi riport 2024 február- Fotó: Kiss László

Juszkóné Horváth Eszter, Rokoszné Nagy Irén, Kacsora-Pethő Beatrix

Fotó: Kiss László

Maguktól, önszántukból. Mindig van kézműves és beszélgetős része, így ha hittanon nem jutott valamire idő, kérdés maradt a fiatalokban, itt van lehetőség kibeszélni.
Azt mondják, azért is segítség a jó gyermekfoglalkozás, mert így senkinek nem kell kimaradni az istentiszteletből és feláldozni magát gyerekfelvigyázóként. A templomban, közösen kezdődik a liturgia, a gyerekek a főének alatt mennek ki a gyülekezeti terembe Kacsora-Pethő Beatrix lelkész vezetésével, aki amellett, hogy maga is többgyermekes édesanya, képzést is végzett a gyermekmunka területén. Irénke és Eszter szerint a kézművesalkalmakra eljönnek akár olyan nagyfiúk is, akikről már nem feltételeznénk, hogy elmolyolnak a picik között. Ezeket az alkalmakat is mindig áhítat zárja le. – Úgy látjuk, mindennek örülnek, ami a digitális világból kihúzza őket. A szüleik nem kevésbé. Kimozdulnak, találkoznak a barátaikkal. Ez más közeg. Ráadásul azt tapasztaljuk, nincs idő és energia otthon felkészülni az ünnepekre, kézműveskedni, családi programokat szervezni. Ezért is ennyire nyitottak rá. A hetedik-nyolcadikosok pedig már segíteni jönnek, és büszkék arra, hogy ezt meg is teszik. Örömöt és élményt nyújt nekik, erre tudatosan is figyelünk – részletezi Eszter.

Összhangban közösség és intézmény

Kacsora Szabolcs István hálás a szülőknek, mert úgy érzi, rajtuk keresztül teljes és hiteles a hívogatás. – Az egyik legfontosabb, amit Bellai Zoltántól mint hajdani principálisomtól megtanultam, hogy ha intézményfenntartó egy gyülekezet, az intézmény és a közösség között nem tátonghat űr. Voltak olyan szülők, akik kezdetben azt tervezték, vasárnap megvárják kint a gyereket, amíg az a templomban szolgál.

Ekkor a lelkész úgy gondolta, erről beszélni kell. Azóta nem áll kinn senki, a szülők bejönnek a gyermekekkel, sőt azóta van, aki közülük gyülekezeti tag is lett. – Jól jön Eszterék és Irénkéék példája, meg akár a mi családunk is, akiken látják, hogy ha mi ennyi gyerekkel szabaddá tudjuk tenni magunkat vasárnap arra az egy órára, akkor nekik sincs kibúvójuk. Szoktam viccelni azokkal, akik a főzésre hivatkoznak: ugye nem gondolják, hogy mi csak szombaton meg hétfőn eszünk, közte semmit?

Dad gyülekezi riport 2024 február - Fotó: Kiss László

A dadi református templom

Fotó: Kiss László

Szabolcs nem rest a vasárnapi hiányzókat felkeresni, hogy mi újság velük. Aki önhibáján kívül marad ki az istentiszteleti közösségből, annak eljuttatja az igehirdetést, mert sorozatokban prédikál, nehéz felvenni a fonalat, ha valaki lemarad egy ponton. Hiszi, hogy az egyháznak ki kell mozdulnia a saját keretei közül, és ha a helyi focis közösség útján lehet hívogatni, akkor oda is be kell szállni. Idén vállal is egy napot a focitábor étkezéséből a gyülekezet.

Ami most próbatétel a gyülekezet életében, az az ifjúsági korosztály megszervezése, valamint a kapcsolatkeresés a betelepülőkkel, hiszen lassan új utca nyílik épp a gyülekezet telke végében is. A többi között ezek a gyülekezeti váradalmak fogalmazódtak meg akkor, amikor két éve meghívták és megválasztották a fiatal lelkészházaspárt.

Annak ellenére, hogy 1643-tól tartják számon a gyülekezet pásztorait, Szabolcs és Beatrix csak a huszonegyedikek a sorban, két lelkészen kívül mindenki itt szolgálta végig az életét. – Mi a családommal igazán megtaláltuk itt a helyünket – mondja a lelkipásztor –, ebben a kis közösségben nagyon szeretjük egymást, kiterjedt baráti körünk van, akik vagy már járnak templomba, vagy még nem járnak ugyan, de jó reménységgel vagyunk felőlük. Igyekszünk megerősíteni mindenkiben, hogy itt a helye.

Nem akarnak leülni

Beatrix, a felesége elárulja, Szabolcs mindig olyan helyért imádkozott, ahol van munka. – Ő nem tud leülni. Ha van öt perce, átugrik az iskolába, a hivatalba, hívogat az istentiszteletre, beül a gyerekekkel beszélgetni a szünetben... Ebben megtalálták egymást, a gyülekezet és Szabolcs: építeni, fejleszteni akarnak, mindig kell valamit tenniük. Ha leül egy gyülekezet, az úgy marad, nálunk a gyülekezet vezetősége nem tud leülni.

Nem csoda, hogy Szabolcs egyik fontos Igéje Sámuel második könyvéből ez: „…ha Isten segít, a kőfalon is átugrom.” – Jó megtapasztalni olyan közösséget, amelyben senkit sem kell nógatni, mert ez organikus, élő közeg. Meghirdettük a temetőtakarítást, nagyon büszke voltam rá, mikor mintegy harmincöten kimentünk reggel nyolcra, tízkor a munkánk végeztével már beszélgettünk. Téli időszakban esett meg, hogy elutaztunk. Mire hazajöttünk, be volt fűtve, és máig nem tudom, ki volt az.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!