A Szentháromság Isten

Isten helyes ismerete az alapja minden más bibliai, teológiai tantételnek, azaz magának a keresztyénségnek is. A keresztyén Istenről szóló helyes ismeret összefoglalása a szentháromságtan. Első hallásra olyan elvont elméleti tételnek tűnhet, amelynek a „lába” nem ér le a keresztyén élet talajára. Azaz, ami érdekes lehet a „keresztyén szakemberek” számára, de mellőzhető az átlagos keresztyénnek. Ennél nagyobbat nem is lehetne tévedni. Már csak azért sem, hiszen az alapján keresztyén egy egyház, hogy vallja a Szentháromságot. Isten kezdettől fogva úgy mutatkozik be, mint aki egy Isten. Erről az Istenről pedig idővel kiderül, hogy három személyben létezik, azaz ismerjük Atya Istenként, Fiú Istenként és Szentlélek Istenként. A három személyben azonban nem három különálló Istent, hanem egy végtelen és örökkévaló Istent imádunk.

Az Ószövetség első és legfontosabb állítása Istenről, hogy személy. Ez az Isten olyan világban lép kapcsolatba Ábrahámmal, amelyben rengeteg istent imádnak. Ebben a többistenhitű, politeista környezetben hívja el, hogy kövesse őt mint egyedüli és igaz Istent.

Izráel népe először úgy ismeri meg Istent a történelemben, mint Szabadítót, aki hatalmas erővel kihozta őket az egyiptomi halálos szolgaságból. Majd megtudják, hogy ő egyben a világ Teremtője is. Sőt, Isten nemcsak Izráel népi Istene, hanem az egész világ Ura.

Ez az Isten ÚR-ként mutatkozik be Mózesnek a 2Móz 3,14-ben. Egyedülálló Istenként jelenik meg a Tízparancsolat elején, a 2Móz 20,2–3-ban. Páratlanságát rögzíti a zsidóság egyik legfontosabb hitvallása is, az 5Móz 6,4–9. A bűneset miatt az ember deformált természeténél fogva a Teremtő helyett a teremtést imádja. Izráelnek pedig ebben a világban kizárólag az egy élő Istennek kell engedelmeskednie, és az irányában tanúsított teljes odaadással élnie. Az egy Isten tiszteletének teljesen át kell hatnia a zsidó családi életet és a gyermeknevelést. Sőt, a zsidó életmódban Isten egyedülállóságát hangsúlyozó jelekkel kell körbevenniük magukat (csukló, homlok és ajtófélfa). Ezt az egylényegűséget hangsúlyozzák továbbá a zsidó szokások és az elrendelt ünnepek is (3Móz 23).

Amikor Izráel feladja Isten egyedüli úr voltát, és hamis isteneket, bálványokat követ, akkor a prófétákon keresztül Isten arra emlékezteti őket, hogy ő egyetlen más istenhez sem hasonlítható (Ézs 46,9–10), sőt azok Istenhez képest még csak isteneknek sem nevezhetők (Jer 2,11). Hiszen az egész világ felett egyedül ő uralkodik, az egy igaz Isten.

Az Ószövetségben megismert egy Istenről az Újszövetségben hangsúlyossá válik, hogy három személyben létezik. A Szentháromság Isten ugyanaz, mint akiről a Biblia elejétől olvasunk, de igazán észrevehetővé Jézus Krisztus testet öltése után válik.

Jézus földi életét a négy evangélista közül János indítja a legmesszebbről. Már a földi születés előtt ír Jézusról. A Jn 1,1–4-ben azt látjuk, hogy megkülönbözteti egymástól Istent és az Igét, akik éppen valamiféle különbözőségük miatt egymással szoros kapcsolatban vannak. Ugyanakkor azonosítja, felruházza mindkettőt az egy isteni lényeggel, amikor a halhatatlan életről és a világ teremtéséről beszél. A Jn 14,9- ben maga Jézus is megerősíti, hogy az Atya és a Fiú nem ugyanaz a személy, lényegileg mégis szétválaszthatatlan. A Jn 14,26-ban pedig a Fiúról és a Szentlélekről, illetve az ő lényegi egységükről olvashatunk. Jézushoz hasonlóan a Szentlelket is isteni tulajdonságokkal azonosítja a Biblia.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymás mellett megjelenik többek között Jézus feltámadását követően a missziói parancsban (Mt 28,19–20), a korinthusi levél záró áldásában (2Kor 13,13) vagy Péter levelének bevezető üdvözlésében (1Pt 1,1–2). Isten tehát nem számunkra létezik Szentháromságként, hanem önmaga számára, mintegy önmagában. Az Atya a Fiúra nézve Atya. A Fiú az Atyára nézve Fiú. A Szentlélek pedig az Atyának és a Fiúnak a Lelke. Isten tehát egy nézőpontból egynek, egy másik nézőpontból pedig háromnak tekinthető. Ennek elfogadása korántsem konfliktusmentes. Az első századokban a keresztyén egyház komoly küzdelmeket vívott, mert ragaszkodott ahhoz, hogy egy Isten létezik három személyben, miközben elutasította a három Isten létét, azaz a többistenhit „keresztyén” változatát. A Szentháromság nem Isten „leegyszerűsítése”, hanem Isten önkijelentése.

A Szentháromság értelmének közelítésére vannak kísérletek. Az ókori színjátszásban egy színész gyakran több személyt is játszott ugyanabban a darabban. A különböző szerepekhez mindig a megfelelő álarcot vette fel. Ehhez hasonló módon lehet az egy Isten egyszerre az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Egy másik magyarázatban C. S. Lewis irodalmár, keresztyén apologéta a különféle dimenziók összehasonlításán keresztül igyekszik a Szentháromság értelmét közel hozni. Keresztény vagyok című művében így ír: „Ha csak egy dimenziót használunk, akkor csak egyetlen egyenes vonalat húzhatunk. Ha kettőt, akkor rajzolhatunk ábrát, mondjuk egy négyzetet. S a négyzetet négy egyenes vonal alkotja. Ha három dimenziónk van, akkor alkothatunk egy úgynevezett térbeli testet, például egy kockát .S a kockát hat négyzet alkotja.

Látja már a lényeget? Egy egydimenziós világ egy egyenes vonal lenne. A kétdimenziós világban még vannak ugyan egyenes vonalak, de sok vonal alkot egy ábrát. A háromdimenziós világban vannak még ábrák, de sok ábra együtt alkot egy térbeli testet. Más szóval, ahogy egyre valóságosabb és bonyolultabb szintek felé haladunk, nem hagyjuk magunk mögött az egyszerűbb szinteken fellelhető dolgokat: azok továbbra is megmaradnak, de egymással új és más-más módon összekapcsolódva – olyan módokon, hogy azokat el sem tudnánk képzelni, ha csak az egyszerűbb szinteket ismernénk.

A keresztény Isten-magyarázat mármost ugyanezen az elven alapul. Az emberi szinten egy személy egyetlen lény, és bármely két személy két különböző lény. Az isteni szinten is találunk még személyeket, de ott ezek olyan újfajta módokon vannak összekapcsolódva, hogy azt mi, akik nem élünk azon a szinten, elképzelni sem tudjuk. Isten dimenziójában, hogy úgy mondjam, egy olyan lényt fogunk találni, aki három személy, miközben egyetlen lény marad, mint ahogy a kockát is hat négyzet alkotja, de közben kocka marad.”

Az Atya, Fiú és Szentlélek, a Szentháromság tagjai egylényegűek, egyenértékűek, de munkájukban, cselekvési módjukban különböznek. Az Atya a teremtő és gondviselő, a Fiú a megváltó, a Szentlélek pedig a megszentelő.
A Szentháromság tana Isten önkijelentésében, a Bibliában sok mindent érthetővé tesz, de maradnak homályosságok, mert az Istennel kapcsolatos ismereteink mindig is korlátozottak lesznek. Teljesen és tökéletesen soha nem ismerhetjük meg teremtményi, azaz korlátozott mivoltunkból fakadóan (Ézs 55,8–9).

A Szentháromság következtében válik érthetővé az isteni szeretet, amelynek a lényege az önátadás (1Jn 4,7). Ez a minta az Istennel való viszonyban és a különféle emberi kapcsolatokban. A Szentháromság miatt tudhatjuk, hogy a tökéletes élet közösségi lét (Jn 1,1–2). A közösségi lét meghaladja az egyéni létet. A függetlenedés soha nem fogja elhozni a teljes megelégedettséget. A Szentháromság miatt tudhatjuk, hogy a tökéletes életben meghatározott rend és igazság van (1Jn 4,3). Személyei nem cserélhetők fel egymással. A rögzített keretek és a tökéletes élet kölcsönösen feltételezi egymást. Szintén a Szentháromság miatt tudhatjuk, hogy Isten nem kényszerből teremtett, hogy kiegészítse életét, hanem szeretetből (1Móz 1,26). Az életünk forrása nem a véletlen, hanem Isten szeretete. Ezért az Isten tervének és szándékának felfedezése és a személyes javunk elválaszthatatlan egymástól.

A Szentháromság megmutatja, hogy a valóság legtágabb kerete maga Isten (ApCsel 17,26–28). Az életünk nem lehet független tőle. Az Atya nélkül az életünk eredete és fenntartása elhomályosul. A Fiú nélkül a bűnbocsánat és az üdvbizonyosság kétséges. A Szentlélek nélkül pedig Isten távoli és elérhetetlen. Az üdvösséghez egyszerre van szükségünk az Atya teremtő és gondviselő munkájára, a Fiú helyettes engesztelésére és megváltására és a Szentlélek újjáteremtésére és megszentelésére.

Az 5–6. századi úgynevezett Athanasius-féle hitvallás, amely a Szentháromságról szól, a tan céljával, jelentőségével kezdődik: „Aki üdvözülni akar: mindenekelőtt szükséges, hogy megtartsa az egyetemes hitet; amelyet, ha valaki épen és sértetlenül meg nem tart, kétség nélkül örökre elvész.” Majd így folytatja: „Az egyetemes hit pedig ez: hogy tiszteljünk egy Istent háromságban és háromságot az egységben; sem össze nem elegyítve a személyeket, sem külön nem választva a lényeget.” A Szentháromság tehát végső soron a keresztyénség mércéje, kritériuma vagy „definíciója”.