Jézus egyik legmegrendítőbb példázatában ahhoz a pásztorhoz hasonlítja Istent, aki nyáját hátrahagyva elmegy elkóborolt juha után, amíg csak meg nem találja és haza nem viszi azt (Mt 18,12–14). Ezzel az eltökéltséggel viszi végbe a mindenség Ura népe szabadítását, ilyen céltudatosan keresi meg a legkisebbet, a legelesettebbet, a legreménytelenebbet is az övéi közül.
De vajon meddig megy el ebben a keresésben? Mennyit hajlamos „befektetni” célja érdekében? Érthetetlen, megdöbbentő választ ad erre a Golgotán nagypénteken felállított keresztfa: az Atya a számára legdrágábbat, egyetlen, szeretett Fia életét is odaadta választottaiért. Pál apostollal együtt így bátran megvallhatjuk bizonyosságunkat a mentőakció teljes sikerében: az az Isten, aki ilyen áldozatot hozott, aki így tette nyilvánvalóvá megváltoztathatatlan elhatározását, nem elégszik meg kevesebbel, mint hogy mindenét adja értünk és nekünk (Róm 8,32).
Biztosan nincs határa az értünk hozott erőfeszítéseinek? Tényleg semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy szeretetébe fogadjon? Mi van akkor, ha nagyobb az a távolság, amely minket tőle elszakít, mint az a távolság, amely őt választja el tőlünk? Első pillantásra talán önellentmondásnak is látszódhat ez a kérdés, mégis okunk van föltenni. Hiszen számunkra felfoghatatlanul messzire kerültünk tőle gyalázatos bűnünk, engedetlenségünk, istentelenségünk miatt – erre azonban választ ad Jézus halála. A Fiú engedelmeskedett az Atyának, és elszenvedte a büntetést, amit mi érdemeltünk volna. A jogos isteni harag, amelyet nekünk kellett volna elviselnünk, őt sújtotta halálra helyettünk. De maradt még egy akadály, nem a szabadításunkra vágyakozó Isten szívében, hanem a sajátunkban, bennünk magunkban. Az a makacs elszántság, amellyel újra meg újra elutasítjuk őt. Az a lelkünket a mélyéig átható bizalmatlanság, amely a szeretet legnagyszerűbb jelét látva is inkább az önállóságot választja, járjon az bármennyi fájdalommal nekünk. (És nap mint nap tapasztaljuk, hogy ez a szűnni nem akaró lázadás mennyi keserűséget szül.)
Nagyobb tehát a távolságunk Istentől annál, mint amit a bűneink miatt kiszabott ítélet okoz.
Jézus áldozata a legcsodálatosabb szabadítás: de mi haszna, ha mi kemény szívvel továbbra is elutasítjuk az ő közeledését? Mit ér addig, amíg mi utolsó leheletünkig is ellenállunk neki? Tényleg igaz, hogy számára ez sem akadály?
Mennyei Atyánk öröktől fogva tudta, hogy a bűn ennyire tönkreteszi a szívünket. Ezért küldi el Szentlelkét, hogy bennünk, egyenként, személyesen vigye véghez azt, amiért a Fiú Isten meghalt. Hogy egy se veszhessen el azok közül, akiket az Atya neki ajándékozott. Hogy egyikünk se maradjon a pusztulásban hajlíthatatlan makacsul ellenálló szíve miatt.
Csodálatosan hirdeti meg ezt már az Ószövetségben Jeremiás próféta (Jer 31,31–34), amikor arról az új szövetségről beszél, amit a királyok Királya és urak Ura köt majd népével, amikor eljön a Messiás, a Krisztus. Emlékeztet minket arra a hatalmas szabadításra, amellyel kivezette népét az egyiptomi rabszolgaságból. Megható képpel szemlélteti gyöngédségét, amellyel gondoskodott az övéiről: „kézen fogva” vitte őket. Mégis fellázadtak ellene. Ezért a még nagyobb szabadítás napjaiban nem a kezüket fogja majd meg: a szívüket ragadja meg. Nem csupán beszél az ő nagyszerű rendjéről, akaratáról, döntéseiről, érthető, világos szavakban, mint egykor tette, a Sínai-hegyen, Mózes idején. Belevési azokat a bensőnkbe. Hogy úgy gondolkodjunk, ahogyan ő látja a valóságot. Hogy arra vágyjunk, amire ő törekszik. Hogy annak örüljünk, amiben ő gyönyörködik. Hogy attól iszonyodjunk, ami neki fáj. Hogy azt szeressük, amiben neki telik kedve. Hogy a Szentírás gyönyörű képével valóban olyanná lehessen az ő népe, mint a szerelmes menyasszony, akinek minden szívdobbanásában ott lüktet vőlegénye iránti vonzódása.
Ezt teszi meg akkor, amikor Jézus megváltó munkája nyomán szeretetébe von minket – a Szentlélek Isten megszentelő munkájával. Erről szól Ezékiel próféta, amikor hirdeti Isten örök döntését arról, hogy meg fog tisztítani minket minden bűnünktől, minden hűtlenségünktől, minden szégyenünktől. Belülről újít meg minket (Ez 36,25–28). Így lesz teljessé a Pásztor szabadítása (Ez 34,23–24). Amikor a szívünket is megragadta, akkor már minden távolság megszűnt közte és köztünk.
Ezért jó nekünk, hogy olyan világosan beszél nekünk a Szentírás a Szentlélek személyéről. Mert ha ismerjük őt, akkor többé nem kell abban kételkednünk, hogy teljes és elveszíthetetlen biztonságban vagyunk, akik Jézushoz tartozunk. Nem a mi készségünkön múlik az, hogy megmaradunk. A készséget is ő formálja bennünk. Így nem lehet abban sem hiány, sem hiba. Elég lesz arra, hogy befogadjuk az ő szeretetét.
Nagy ajándék, hogy a Bibliában is látható, mit tesz a Lélek azelőtt, hogy bennünk munkálkodni kezdene. Bátorító felfedezni, hogy ő nem „a mi kedvünkért” létezik. Ő öröktől fogva mindörökké tökéletes szeretetkapcsolatban él az Atyával és a Fiúval. Ezért nincs okunk semmiféle bizonytalanságra, hogy véghez fogja-e vinni, amit megígért.
A Lélek jelen volt már a teremtésnél: ő volt az Atya akaratának a kivitelezője. Amikor elhangzott a „legyen”, ő létre formálta azt, ami az isteni Igében, a Tervező gondolataiban volt. De jó így tekintenünk arra a világra, amelyben élünk, hódolattal és csodálattal, hogy az valósítja meg életünk újjáteremtését, aki a mindenséget aprólékosan kidolgozta! Nincs okunk aggodalomra: ugyanolyan szép, pontos és célszerű lesz, ami bennünk végbemegy, mint az, ami az idők kezdetén született. Tudjuk, hogy a legjobb Mester kezében van a szívünk. Az apostollal együtt ujjongva vallhatjuk: Krisztusban új teremtés kezdődött meg! Ennek lesz részesévé személyes sorsunk is (2Kor 5,17).
A Szentháromság harmadik személyét mégis akkor ismerhetjük meg a legteljesebben, ha Jézus életére, halálára és feltámadására figyelünk. A Szentírás hol „Isten Lelkének”, hol pedig „Krisztus Lelkének” hívja őt (Róm 8,9–11). Szabadító Urunk ámulatra méltó, hűséges, engedelmes életének gyümölcseit az biztosította, hogy mindvégig az Atya Lelke éltette és vezette.
Ha úgy akarjuk érteni Isten akaratát, ahogy Jézus, ha úgy szeretnénk tenni a jót, ahogy ő, ha arra vágyik a szívünk, hogy mi is áldássá legyünk a körülöttünk élőknek, ahogyan ő: csak a Lélek uralma alatt tapasztalhatjuk meg ennek a valóságát.
Ő az, aki bennünk is világosságot gyújt, mint ahogy a teremtés kezdetén tette, hogy meglássuk Jézust és Jézusban Istent (2Kor 4,6). Nélküle vakon botorkálunk a világban, mindenben elesünk, mindent összetörünk. Az ő fényében járva betölthet a hódolat Urunkat szemlélve, és azt is észrevehetjük, hogy mi dolgunk van nekünk az ő küldetésében, megbízatásában járva.
És ő az is, Isten Lelke, aki elveheti belőlünk mindazt, ami alkalmatlanná tesz: aki megtölthet minket azzal az erővel, azzal a szeretettel és azzal a józansággal, amely Jézus szavaiban és tetteiben megnyilvánult (2Tim 1,7). Vágysz arra, testvérem, hogy olyan legyél, mint szerető Urad? A Léleknek átadott életben, az engedelmességre elkötelezett szívben mindezeket ma is létre tudja és létre akarja hozni (2Kor 3,18)! Ezért is tette Jézus a halála előtt, nagycsütörtök este a tanítványai körében azt a meglepő kijelentést, hogy jobb nekik, ha ő elmegy, mert így elküldi a Szentlelket (Jn 16,7). Végh Tamás egyszerű, frappáns megfogalmazásában: „Nagyon lassan, csak az események sodrában fogják fel Jézus követői van jobb annál, hogy Jézus velük van. Az a jobb – ha Jézus bennük van!”
A Jézusról szóló apostoli bizonyságtétel teheti érthetővé számunkra, mit jelent az, hogy a Szentlélek a „szentség Lelke” a Fiúban és bennünk is (Róm 1,1–4). Akkor lesz nekünk is szent, Isten gyermekeire jellemző életünk, ha ő irányít minket mindabban, amit teszünk. És akkor tölthet el minket is a feltámadás megingathatatlan reménysége. Hiszen Isten tökéletes szentségével, a Lélektől kapott szentséggel nem férhet össze a halál tisztátalansága. Ha ő betölt minket, akkor életre kelt: tiszta, az ő erejében gazdag, elvehetetlen, teljes, örök életre.
A szerző református lelkész, Budapest-Fasori Református Egyházközség, tanársegéd, KRE HTK Újszövetségi Tanszék
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!