Molnár Mária (1886–1943) diakonissza, a Csendes-óceán szigetvilágában szolgáló református misszionárius születésének 140. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést szeptember 11-én a ceglédi református nagytemplomban. Az alkalmon Balog Zoltán püspök hirdetett Igét. A rendezvényen köszöntőt mondott Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, a misszionárius életútját Pocsainé Eperjesi Eszter mutatta be. Az ünnepségen a Molnár Mária Református Szeretetotthon lakói és munkatársai szolgáltak műsorral. Az istentiszteletet követően a résztvevők szeretetvendégségen vettek részt a gyülekezeti házban.
Az ünnepi alkalmat Hánka Levente, a Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora nyitotta meg, a jelen lévő gyülekezet pedig az 591. dicséret első versének eléneklésével hangolódott az istentiszteletre. A nyitó lelkipásztori imádság után a hívek a 225. dicséret éneklésével készítették elő szívüket az Ige befogadására.
Balog Zoltán püspök a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének 32–40. verseit olvasta fel textusként, amely a bibliai hit hőseinek sorát tárja a hívők elé. Igehirdetésében kiemelte, a világ teremtésétől Krisztus földön járásán át egészen a jelenkorig seregnyi üres lap áll rendelkezésre Isten könyvében, amelyekre rá lehet írni a hit legendás bizonyságtevőinek nevét, és ezen a listán megkérdőjelezhetetlenül ott van Molnár Mária neve is. A püspök hangsúlyozta, hogy az emberi mércével kudarcnak vagy vereségnek tűnő életutak Isten mérlegén gyakran az igazi győzelmet és lelki sikert jelentik, hiszen Isten gyermekei nem státuszjelentésekért élnek, hanem elhivatott úton járnak.
A hit nem emberi tehetség, képesség vagy világi teljesítmény, hanem Isten megújító ajándéka és nélkülözhetetlen eszköze, amely alkalmassá tesz bennünket a minőségi, Krisztusra mutató életre – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán. Ahogyan a Vörös-tengeren is hittel mentek át a megmenekülők, úgy a mai embernek is hittel kell megtalálnia a saját Krisztust követő útját – szögezte le. Balog Zoltán egy megrendítő gondolatot idézett Molnár Mária naplójából, amely mély önvizsgálatra indítja az embert: a misszionárius attól rettegett a leginkább, hogy nem ott lesz, ahová Isten várja őt. Zárásként a püspök felidézte személyes élményét is a Manus szigetén tett látogatásáról, ahol a helyi közösségtől kapott facsónakmakett, valamint a magyar reformátusok által adományozott harang mind a mai napig Molnár Mária élő és ható lelki örökségét hirdeti.
Az igehirdetést követő imádság és a „Vezess Jézusunk, véled indulunk...” kezdetű ének után Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója lépett a szószékre. Köszöntőjében Máté evangéliumának 24. fejezete alapján rávilágított arra a feszültségre és kihívásra, amellyel a mindennapokban a hívő embernek és az egyháznak szembe kell néznie. Kiemelte, hogy a diakónia és a szeretetmunka nem pusztán szociális feladatellátás, hanem alázatos és kikerülhetetlen bizonyságtétel Krisztus evangéliumáról. Meglátása szerint Molnár Mária példája arra int bennünket, hogy a misszió lényege a megértés, a perifériára szorultak elérése, valamint a Krisztustól kapott szeretet közvetlen és cselekvő megélése embertársaink felé.
A megemlékezés előadását Pocsainé Eperjesi Eszter tartotta, aki Ézsaiás könyvének 60. fejezetéből vett Igével vezette fel Molnár Mária diakonissza missziói szolgálatának bemutatását. Az előadó gazdag szemléltetéssel hozta el Ceglédre a Csendes-óceán távoli világát. Bemutatta a Manus szigetén és a környező szigetcsoportokon élő melanéz népesség használati tárgyait, eszközeit, edényeit, fegyvereit, fizetőeszközeit, öltözékeit és kagylókürtjeit. Az érdeklődők részletes betekintést nyerhettek a helyi életmódba, a missziótörténet állomásaiba, valamint a szigetek jelképévé vált, kizárólag ott őshonos chauka madár szimbólumába is.
Az alkalmat még meghittebbé tette a Molnár Mária Református Szeretetotthon lakóinak és munkatársainak szolgálata és műsora. Az ünnepi istentisztelet zárásaként a gyülekezet a 770. majd a 844. zsoltárt énekelte el, ezt követően pedig a jelenlévők átvonultak a gyülekezeti házba, ahol szeretetvendégségben folytatódott a testvéri közösségépítés és a közös megemlékezés.
