– Nem az a kérdés, miért van a gyülekezetnek saját szőlője és bora, hanem az, hogy miért nincs minden hegyaljai gyülekezetnek – mondta Tar László Péter mádi lelkipásztor a gyülekezeti teremben, miközben Gizi néni, a helyi közösség egyik oszlopos tagja gondoskodott róla, hogy a kóstolópoharaink sose legyenek üresek. A Tokaj-hegyaljai borvidék területén fekvő Mádon az egyházközség régóta foglalkozik borkészítéssel, és idén örömmel látták vendégül a Borumot, azaz a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumát.
A találkozót minden évben más helyszínen rendezik meg, a tavalyi csúzai látogatás után idén a rendezvény résztvevői a „királyok bora, a borok királya” megtisztelő névvel illetett tokaji bor vidékére érkeztek a mádi reformátusok meghívására. A hétvége témája a bor, de lényege inkább a találkozás rég nem látott ismerősökkel, barátokkal a programokon és a kávészünetekben, és talán Jézussal is az áhítatokon és a vasárnapi istentiszteleten.
Egy egyedi borvidék
„Kicsim, én ezt csinálom, a borom a világom” – énekelte a Vivat Bacchus énekegyüttes a mádi művelődési ház színpadán szombat délelőtt, ahol a két borászati előadás között és ebéd előtt szórakoztatták azokat, akik csinálják a bort. Talán a csinálják nem is a legmegfelelőbb szó, mondhatnánk inkább azt: formálják a bort. A hétvégén többször elhangzott ugyanis, hogy a bor minősége hetven százalékban már a szőlőtőkén eldől.
A Vivat Bacchus együttes fellépése
A délelőtti előadásokon megtudhattuk, hogy kétszáznegyvenszer említi meg a bort a Biblia, és hallhattunk a bio-, organikus és biodinamikus termelési módokról is. Az is szóba került, hogy a Tokaj-hegyaljai borvidék egyediségét az adja, hogy a vulkanikus kőzeten csak minimális talajtakaró van, több dűlőben szinte a kőzeten termesztik a szőlőt.
Az a lényeg, hogy tetszik-e a bor
A Tokaj-hegyaljai borvidéken is egyre több száraz bor készül, mert a vásárlók egyre inkább azt keresik – tudtuk meg az ebéd után tartott mádi pincetúra első állomásán, a Zsirai Pincészetben Zsirai Katától. Később morgolódott is mellettem egy volt sárospataki diák félhangosan, hogy „a tokaji legyen édes”.
Zsirai Kata nem szereti megmondani az embereknek, mit kellene érezniük egy borban, jobban szereti, ha maguk döntik el azt, de a legfontosabb nem is feltétlen a jegyek jellemzése, hanem az, hogy tetszik-e a bor.
Zsirai Kata
Azt is megosztotta, hogy a testvérével, Petrával kedves játékuk, hogy a különböző dűlőket emberekként képzelik el, a Szent Tamás-dűlőt például – ahonnan két bort is bemutattak a pincelátogatáson – egy elegáns, szmokingos fiatalemberként gondolták el. Ahhoz egyébként, hogy valaki ráírhassa a palackra, hogy az adott bor mádi, szigorú szabályoknak kell megfelelni, például egy tőkén legfeljebb egy kiló szőlőt hagyhat.
A szőlőtermelés gyümölcse a közösség
Kóstolópoharainkat fogva továbbindultunk a második állomásra a kicsit borongós, de szép kora tavaszi időben. Mádi sétánk híre elterjedhetett a helyi macskák és kutyák körében is, mert közülük többen is kihasználták a lehetőséget, és némi potyasimogatásért kiálltak a kapukba. Leereszkedtünk a Mádi-patak völgyébe a dimbes-dombos falu kis utcáin, hogy egy kis hídon való átkelés után ismét kicsit felfelé vegyük az irányt a református templomhoz és a domboldalba épült parókia alatti borospincéhez.
A mádi református templom
A gyülekezeti teremben Tar László Péter lelkész és a gyülekezet néhány tagja fogadott minket pogácsával és saját készítésű boraikkal. A lelkipásztor elébe ment a kérdésnek, amit gyakran megkapnak, és maga tette fel azt: miért van egy gyülekezetnek szőlője és bora? De úgy véli, jobb volna, ha inkább az volna a kérdés, miért nincs minden hegyaljai gyülekezetnek. Persze ennek az oka történelmi, hiszen a második világháborúig minden gyülekezetnek volt szőlője is, bora is. És miközben számos környékbeli gyülekezettől elvettek mindent, valami rejtélyes okból a mádi gyülekezet megtarthatta egy hektárnál kicsit nagyobb szőlőjét. Ők azért tudják mai napig ezt művelni, mert sosem hagyták abba, sosem szakadt meg a tudás átadása és a közös munka. Merthogy közösen dolgoznak a gyülekezet tagjai a szőlőben, mindenki egy-egy sor szőlőt fogadott örökbe, amelynek a gondozása az ő feladata. – Nem a csúcsbor a cél, a szőlőtermelés gyümölcse a közösség – mondta Tar László Péter, aki szerint a közös munka még inkább testvérivé kovácsolja a gyülekezetet.
Tar László Péter lelkész a pincében is körbevezette az érdeklődőket
Tar László Péter elmondta, hogy a szőlő náluk a diakónia eszköze is: már egy évtizede fogadnak értelmi fogyatékkal élő gyerekeket a szüret idején, akiket a házi tejből készült kakaó és a gyülekezet tagjai által készített süteményes reggeli után utánfutós traktorokkal visznek körbe a faluban és aztán fel a szőlőbe, hogy ott egy-egy fürtöt lemetszenek. A szőlő és a pince bemutatása után pedig ebéddel vendégelik meg őket. A lelkész elmondta, hogy a gyülekezet tagjai közül erre a napra sokan szabadságot vesznek ki, vagy épp halasztják a saját szüretüket, hogy a gyerekekkel lehessenek.
Mesélt a helyi dűlőnevekről is, a Gyötri-dűlő például sziklás talajával meggyötri birtokosát, a Henye-dűlő könnyű homokos földjével pedig henyélésre ad neki lehetőséget. Az Úrágya-dűlő pedig az pont, ahol Mád sok részéről nézve lenyugszik a nap, a helyi néphagyomány szerint az Úr a teremtés után is itt pihent meg. Miközben a lelkész beszélt, a gyülekezet tagjai hozták nekünk kóstolóra a borokat, a mi asztalunknál Gizi néni gondoskodott róla, hogy senki se mondhassa, rossz vendéglátók a mádiak, és alig öntöttek bort a pohárba. A borkóstolás után a lelkipásztor a pincét is megmutatta az érdeklődőknek.
Az egyház bora
A búcsúzkodás után elindultunk a túra harmadik és egyben utolsó állomására, a Maison aux pois nevet viselő borászatba, amelynek neve magyarul körülbelül annyit tesz: a borsó háza. A borászat tulajdonosa eredetileg ugyanis vetőborsóval foglalkozott, és csak később fordult a szőlő felé is.
Szemben a református gyülekezet hagyományosabb boraival és jó értelemben régimódi pincéjével, itt mindent a feszes profizmus uralt az acélhordók között. Elmondták, hogy több borukkal igyekeznek kicsit elrugaszkodni a tokaji stílustól, de azért a franciaországi Provence-t idéző könnyű bor mellett igazi helyi jellegű, késői szüretelésű édeset is kínáltak.
A pincetúra után közös vacsora, bor melletti beszélgetések és boros kérdésekkel teli kvíz várta a résztvevőket, de nekem sajnos búcsút kellett intenem, így azt is a távolból osztották meg velem a szervezők, hogy a vasárnapi istentisztelet után tartott eredményhirdetésen kiknek a neve hangzott el győztesként.
A Borumon választják ki ugyanis minden évben az egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány borait. A Magyarországi Református Egyház fehérbora 2024-ben a pécsi Matias Borászat szürkebarátja, vörösbora pedig Mészáros Pál szekszárdi Ohmerops cuvée-je lett. A zsűri egy különdíjat is odaítélt édes bor kategóriában a mádi Ferdinánd Pincészetnek a tokaji aszújáért. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány bora fehér kategóriában Czirmai Csaba Küküllő-menti Sauvignon Blanc-ja, míg a vörösborok közül Kósik István 3 Tenor nevet viselő bükki cuvée-je lett a befutó. A zsűri különdíjában részesült édes kategóriában Janka József tokaji szamorodnija.
A református borászok jövőre Erdélybe látogatnak, a Borumot ugyanis a Nagyenyed melletti Csombordon rendezik majd meg.
Gondozni az identitást és a szőlőt
„Milyen magyar református ember vagy te, hogy nem tudod, ki az a Bethlen Gábor?!” – ezt a kérdést tízévesen kapta meg nagyapjától Alkonyi László borász, író, újságíró, akivel a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma, azaz a Borum előtt beszélgettünk a Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó Tállyán, ahol presbiterként is szolgál a gyülekezetben. Alkonyi László szerint a szőlő segít jobban érteni az Igét, valamint azt, hogy az önmegvalósítás csak közösségben értelmezhető.