Harmincnyolcan tették le az egységes lelkészképesítő vizsgát Budapesten. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a vizsgabizottság egyik elnöke a szünetben elárulta: abból lesz jó lelkipásztor, akinek van ideje, türelme másokhoz, megáll az utcán beszélgetni, keresi és megtalálja a kapcsolódási pontokat az elfoglalt emberekkel.
A vizsga szünetében beszélgetünk. Hogyan értékelné az eddigieket?
Kiválóan felkészült, szolgálatra elhívott fiatalok állnak elénk. Többségüknek ragyog a szeme, örömmel, reménységgel készülnek a lelkészi pályára. Az egységes lelkészképesítő vizsgán elsősorban nem a tárgyi tudást értékeljük, hanem a hivatáshoz szükséges rátermettséget, alkalmasságot.
Néha kritikaként éri a teológusképzést, hogy nem kapnak elég gyakorlati tudást a hallgatók. A fiatal lelkészek olykor nem érzik magukat felkészítve a pályázatírásokra, gazdasági ügyek irányítására, közösségszervezésre.
Bízom benne, hogy nem így van. Meggyőződésem, hogy interdiszciplináris oktatást végzünk teológiáinkon. Az élet sokféle területén kell helytállnia a lelkésznek. Pásztora a nyájnak, igehirdető, hitoktató, közösségszervező, gyülekezetépítő. Vezető is, ő fogja össze a közösséget. Régóta veszek részt a lelkészképzésben és annak reformjaiban. A teológiák törekednek arra, hogy lelkészeink a terepen is megállják a helyüket.
Látható már ilyenkor, kiből milyen lelkész válik?
Nem ismerünk minden teológust személyesen. Sokat elárul a vizsgázóról a tekintete, a testtartása, a szóhasználata, a megírt igehirdetése, amelyet megvéd előttünk. Az első benyomás meghatározza a személyiségéről alkotott képet, de azt tapasztalom, az Úr a szolgálatban érlel bennünket. Ha a hallgatónak van hite, elhívása, megtartja az egyházi rendet, jártas a teológiai ismeretekben, akkor áldássá lesz a szolgálata. Emberi következtetéseinket Isten több esetben cáfolta már. Nemegyszer abból a teológusból lett kiváló gyülekezetépítő lelkész, akit kevésbé tartottunk tehetségesnek.
Általában milyen arányban sikerül teljesíteni az egységes lelkészképesítő vizsgát a teológusoknak?
Lelkészként hitelesen, tisztán és áldott módon kell Isten országát építenünk és a Krisztus ügyét képviselnünk. A bizottság azt méri fel, alkalmas-e a jelölt tudásban és személyiségében a lelkészi szolgálatra – bár tudjuk, mi magunk sem vagyunk tökéletesek. Évente két-három segédlelkészt kérünk arra, próbálja újra a vizsgát jövőre. Lehet, hogy alapvető hibákat vétett az írásbeli dolgozatánál, vagy erős ismeretbeli hiányosságokat vettünk észre, esetleg szolgálati helyéről kaptunk olyan jelzést, amely indokolja az elutasítást. Ilyenkor arra kérjük, pótolja a hiányosságait, és a következő egy-két évben a felügyelő lelkész segítségével követjük, megért-e a szolgálatra. Az is előfordul, hogy a jelölt maga látja be, ez nem az ő útja. A református lelkésznek szívében, személyiségében, felkészültségében, minden tekintetben késznek kell lennie a szolgálatra. Nem engedhetjük, hogy szégyent hozzanak a Krisztus ügyére.
A világi szakmák szívesen szippantják el a jól képzett teológusokat, és egyébként is egyre kevesebben jelentkeznek erre a szakra. Mi lehet ennek a hátterében? Ha Krisztus nem, akkor mi változott?
A világ változik. A mi vigasztalásunk, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” – olvassuk A zsidókhoz írt levélben. A felvételizők létszáma biztosíthatná a gyülekezeti lelkészek utánpótlását. A tendencia azonban az, hogy ha a végzettek közül jó néhányan a pályán maradnak is, nem a gyülekezeti lelkészséget választják. Egy részük tudományos irányba mozdul el, sokuk ugyanis már diplomásan végzi el a teológiát, valószínűleg a lelkészség összekapcsolódik korábbi szakmájukkal. Örülünk ennek, de ők nem válnak gyülekezeti lelkésszé. Dunántúlon a kis, vidéki települések pásztorolását csak kevesen vállalják. Imádkozom azért, hogy az Úr adjon nekünk olyan fiatalokat, akik beállnak ezekbe a gyülekezetekbe, főleg az első években. Minden segítséget megadunk ehhez, az egyház biztosítja az anyagi hátteret. Sok fiatal testvérünk kimagaslóan áll helyt az ilyen közösségekben is. Az is előfordul, hogy gyarapodik a gyülekezet a friss, áldott szolgálatuk nyomán. Egyelőre még nem beszélhetünk lelkészhiányról Magyarországon, arról viszont igen, hogy a vidéki gyülekezeteinkben lesz-e elég hűséges, odaadó szolgálattevő. Az a tendencia is beszédes, hogy a nyugdíjba vonuló gyülekezeti lelkészek száma magasabb, mint a gyülekezetekben szolgálatot vállalók száma, ami később gondot okozhat. Célunk tehát a gyülekezeti lelkészek képzésének megerősítése és az ott szolgálók kiemelt megbecsülése.
Kiből lesz jó lelkipásztor?
Három feltétele van: szeresse a feltámadott Úr Jézus Krisztust, az ő Igéjét és az embereket. Akkor válik hitelessé, ha jól bánik azokkal, akik közé elküldetett. Az Úr nemcsak a nyájat bízta ránk, de a települést is, ahol élünk és szolgálunk. Abból lesz jó lelkipásztor, akinek van ideje, türelme másokhoz, megáll az utcán beszélgetni, keresi és megtalálja a kapcsolódási pontokat az elfoglalt emberekkel. Mindeközben nem tapintatlan, nem tolakodó, szót ért a fiatalokkal. Nem könnyű feladat. Ha látja valaki ennek a szépségét és örömét leli benne, megtalálja élete értelmét, az jó lelkipásztorrá válik. Hálás vagyok, hogy református lelkész lehetek. Gyönyörűséges ez a szolgálat, a kudarcok, kínok, amelyeket ezen a pályán megéltem, mind ezt erősítik bennem. Ahogy Jézus mondja Máté evangéliumában a Károli-fordítás szerint: „…az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű”.
A lelkészképesítő vizsgán diplomát szerzett teológusok adnak számot alkalmasságukról, gyakorlati és elméleti tudásukról, mielőtt önálló szolgálatukat megkezdik. A vizsgatételek olyan témákat érintenek, mint az abortusz, a globalizáció, a migráció kérdése, a család, a szexualitás, az élet kezdete és vége.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!