A presbiteri tisztség tartást ad, de nem társulhat hozzá elbizakodottság, az Isten melletti elköteleződés pedig fontosabb, mint a hitbeli érettség – véli Molnár János főgondnok, a Magyarországi Református Egyház presbiteri elnöke, aki hasznosnak tartja a presbiterképzést, és szívesen látja a nőket is az egyházi tisztségviselők között. Június harmadik hétvégéjén ünnepeljük a presbiterek vasárnapját.
Egyházunkban június harmadik vasárnapja a presbiterekről szól, miért fontos alkalom ez?
Időnként jó felhívni a figyelmet valamire, ami egyértelműnek tűnik. Másrészt a presbiterek számára is egyfajta megerősítés lehet. Ilyenkor közösen végiggondolhatják a tisztséggel járó feladatokat, kötelezettségeket, szolgálatuk motivációját, az alkalom kizökkentheti őket az „egyforma vasárnapok” körforgásából.
Molnár János
Kiből lesz jó presbiter?
Egyházunk törvénye szerint bárki lehet presbiter, aki teljes jogú tagja egy egyházközségnek, de nem biztos, hogy mindenki alkalmas is a feladatra. Nem szívesen választanék meg olyat, aki közismerten kötekedő, mint ahogy az örök bólogató Jánosokat sem. Sajnos még mindig vannak az országban olyan gyülekezetek, ahol a nők nem lehetnek presbiterek. Pedig ha egy kicsit szétnézünk, a református közösségekben inkább ők vannak jelen, mindenesetre sosem kevesebben, mint a férfiak. Az a tapasztalatom, hogy bármilyen szervezetre jótékony hatással van, ha a vezetői között nők is képviseltetik magukat, mert ők másképp állnak a kérdésekhez, a férfiakétól eltérő látásmódjuk segíti a munkát.
A PRESBITERI ESKÜ SZÖVEGE:
Én, … esküszöm a Szentháromság Istenre, hogy a tisztemmel járó kötelességeket és feladatokat, szolgálatomat Isten dicsőségére, egyházunk épülésére és népünk javára a Magyarországi Református Egyház rendjében úgy igyekszem teljesíteni, hogy az egyház hasznát mindenkor a magam hasznának elébe helyezem. Isten engem úgy segéljen! Ámen.
Számít a hitbeli érettség?
Nem elhanyagolható, de nem kizárólagos szempont. Hiszen ki dönti el, hogy mennyire vagyok érett a hitben, egyáltalán létezik-e fokmérője ennek? A hit nem állandó értékű, hol erősödik, hol gyengül. Inkább az Isten ügye, az egyház és a gyülekezet melletti elköteleződést tartom fontosnak.
És a szakmai? Számos gyülekezetben már a presbiterválasztás előtt képzést tartanak a jelölteknek és a már megválasztott tisztségviselőknek. Követendő gyakorlat ez?
Mindenképpen hasznosnak tartom, mert gazdagítja, mélyíti a presbiterek tudását, helyzetfelismerését, problémamegoldó képességét. Megismerhetnek más gyülekezetekben kialakult helyzeteket, amelyek tanulságul szolgálhatnak. Fontos a konfliktuskezelés képességének elsajátítása, az egyházi törvények alaposabb megismerése és a bibliai tudás gyarapítása is, bár ez utóbbi inkább a presbiteri bibliaórák feladata.
Némelyek szerint a presbitériumok többsége vagy megalkuvó, vagy ellenkezőleg, állandó ellenzéki szerepben lép fel…
Egyik szerepet sem látom jónak, nem csak egyházi környezetben. Rossz az a presbitérium, ahol nem merem elmondani a véleményemet, ha az esetleg kritika. Az sem vezet előre, ha a lelkészük ellen fordulnak. Egyházi közösségben, a gyülekezetben, ahol nemcsak mondjuk, hanem reményeim szerint komolyan a krisztusi indulat szerint akarunk élni, különösen törekedni kell az együttműködésre.
A presbiterség érdem, kiváltság, netán örökség?
Kiváltságnak nem mondanám, akkor egészséges a szerep, ha nem társul hozzá elbizakodottság. A presbiterség valóban ad egyfajta tartást, elköteleződést, utóbbit főleg akkor, ha azért fogadja el valaki a tisztséget, mert apja, nagyapja is az volt, ő pedig legalább olyan jól szeretné végezni a generációkon át „öröklődő” feladatot. Sajnos az is előfordul, hogy valaki csak azért ragaszkodik a presbiterséghez, mert az élet más területein háttérbe szorul, és úgy gondolja, majd az egyházban megmutatja. Ebből születhet az ellenségeskedés, a gáncsoskodás, a széthúzás. A presbitereknek nemcsak a szavaikkal, hanem a tetteikkel, az életvitelükkel is példát kell mutatniuk másoknak. Ne akarjunk szenteskedni, éljünk úgy, ahogy azt Krisztus elvárja tőlünk! Előfordul, hogy megbotlunk, de ezeket próbáljuk keresztyén módon helyre tenni. Ne várjunk többet a másiktól, mint amit el lehet. Sem a lelkész, sem a presbiter nem tökéletes ember, de próbáljunk erre törekedni!
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!
Presbiterek vasárnapjára
„Nem új keletű dolog a presbiteri tisztség, már az ősegyházban is voltak, akik a gyülekezetek lelki vezetőjét segítették. Hallatlan megtiszteltetés, hogy az Úristen feladatot bíz ránk, és az erőt is megadja annak elvégzéséhez." Huszár Pál írása.