A cigánymisszió, a református fenntartásban működő gyerekházak, tanodák, gyermekvédelmi szolgálatok, nevelőszülői hálózatok, szociális intézmények, a felzárkózó települések Jelenlét pontjai, valamint a társadalmi missziók munkatársai gyűltek össze az idei „Erő-Forrás” szakmai napon, Budapesten. A Református Szeretetszolgálat Hungária körúti központjában rendezett alkalmon a résztvevők a lelki megerősödés mellett az erőszakmentes és a segítő kommunikáció gyakorlati eszközeivel vértezték fel magukat.
A rendezvény felütéseként Kocsis István, a cigánymisszió megbízott osztályvezetője, a program házigazdája köszöntötte a megjelenteket és az előadókat. Az Apostolok cselekedetei 2,46–47-ből vett Igével nyitotta meg a napot: „Mindennap egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házonként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben. Dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép, az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Beszédében rávilágított, hogy az „Erő-Forrás” cím tudatosan lett különírva, utalva a jelen lévő sokféle szolgálat közös gyökerére. Hangsúlyozta, hogy a passzív hallgatás helyett cselekvő részvételre, folyosói beszélgetésekre és a kérdések felvetésére is hívják a munkatársakat. Felhívta a figyelmet a regisztrációnál elhelyezett ládikára is, ahová az ebédszünet végéig várják az imakéréseket és hálaadásokat a napot záró közös könyörgéshez.
A zenei dicsőítés után Pena-Sztojka Szabina, a cigánymisszió lelkészi vezetője állt a mikrofonhoz. Igei köszöntőjében Mózes első könyvének 3,8–9 verseit olvasta fel: „Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. Az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” Pena-Sztojka Szabina rámutatott, hogy Isten a bűneset után nem információt keresett ezzel, hanem a kapcsolatot, hiszen fájt neki az ember elszakadása és rejtőzködése. A lelkészi vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a szolgálat és a kommunikáció alapjának ennek a bátor válasznak kell lennie: itt vagyok, és szeretném, ha te is itt lennél.
Ezt követően Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója arról beszélt, hogy a struktúrák soha nem önmagukban hozzák el a megelevenedést egy egyházban –a Lélek munkája mindig alulról, a gyülekezetekből indul ki. Hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzetű emberek felkarolásán dolgozóknak össze kell fonódniuk, és a cigánymisszió egyik legnagyobb feladata visszatérni a közterekre és a nyilvánosságba. Példaként Dániel könyvének 3,10–11, valamint 3,16–18 verseit idézte a felállított aranyszoborról és a három ifjúról, akik így feleltek a királynak: „Nem szükséges, hogy erre bármit feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó, tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, király. De ha nem tenné is, tudd meg, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál.” Beszédében a szeretetszolgálat főigazgatója kiemelte a feltétel nélküli bizalom fontosságát: Isten meg tud szabadítani, meg fog szabadítani, de ha nem tenné is, akkor sem engedjük el a kezét. Dániel könyvének 3,23–25 verseire utalva emlékeztetett: Krisztus még a tüzes kemencébe is velünk tart, ott áll mellettünk negyedikként a legnagyobb megpróbáltatásban is, és szabadon járhatunk a tűzben.
Az áhítatot Balogh Róbert, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány vezetőhelyettese, társadalmi missziókért felelős lelkipásztor tartotta a Rómaiakhoz írt levél 15,22–33 alapján, amely a jeruzsálemi szentek javára történő gyűjtésről és a tervezett utazásokról szól. Figyelmeztetett, hogy a pörgős mindennapi munka és a hivatali ügyek sűrűjében a szolgálók hajlamosak elhagyni a belső szoba reggeli csendjét, pedig a diakóniai és missziói szolgálat ott kezdődik, a kősziklára építve. Emlékeztetett: a misszió soha nincs kész, de az Úr kegyelme minden reggel megújul. Személyes élményeként mesélt a marosvásárhelyi büntetés-végrehajtási intézetben tett látogatásáról, ahol egy apró cellában a legkülönfélébb nyelvű fogvatartottakkal élhették meg a valódi testvériséget, ami nem csupán humanitárius segítség, hanem a Krisztus lábától induló valódi fraternitás.
A délelőttöt Bandor Zoltán inklúziós és cigánymissziós referens bizonyságtétele zárta, aki arra kérte a hallgatóságot, csukják be a szemüket. Először egy bodrogközi kistelepülés szegény sorsú gyermekét festette le, aki egy roskadozó házban nő fel, eladja a biciklijét, hogy testvérével eljusson a budapesti iskolai kirándulásra, gyógyszeres dobozokból épít vármakettet, és látja, hogy édesapja lemond az utolsó joghurtról is érte. Majd egy másik gyereket mutatott be, aki már óvodában ír-olvas, mindig az első padban ül, sorra nyeri a versenyeket, ösztöndíjakat, és egyenes az útja a sikerek felé. A két gyerek bemutatását feloldva elárulta: ez a két történet ugyanarról az emberről szól, mégpedig őróla. Bandor Zoltán őszintén beszélt a cigány származás miatti előítéletekről és a merev társadalmi struktúrákról, kiemelve, hogy egyetlen pozitív vagy negatív mondat, és a család megtartó ereje képes meghatározni és átlendíteni egy embert a nehézségeken.
A szünet után szakmai előadások következtek. Kis Klára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője az erőszakmentes kommunikáció lehetőségeit mutatta be a református szolgálatokban. Szászi Andrea, a Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese a hátrányos helyzetű gyermekek lelki támogatását világította meg interaktív, a segítői munkában jól használható gyakorlatok és az azokhoz szükséges eszközök bemutatásával.
A közös ebéd és a kötetlen beszélgetések után a napot egy kerekasztal-beszélgetés zárta a segítő kommunikáció kihívásairól, elakadásairól és lehetőségeiről. Pena-Sztojka Szabina lekipásztor moderálásával a délelőtti előadók mellett Ráczné Ördögh Ágnes tanodai módszertani felelős és Egri Ilona, a Kelet-Magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ vezetője vettek ezen részt. A szakmai nap a szolgálatokért végzett közös imádsággal, zárszóval és úti áldással fejeződött be.