A végletek embere

A Református palotába invitál, előkerül a laptopja, néhány képpel a hétköznapjairól. Az első a műtétek után készült; ezzel kapcsolatban azonnal megmutatja a mintegy tíz centiméteres műtéti hegét, amit szemügyre véve konstatáljuk, hogy ma már nem is látszik.

Adrienn mindig is aktív, dinamikus személyiség volt, aki az élet minden nehézségéhez pozitívan állt hozzá. Felsorolni is sok, mennyi mindent vállalt a megbetegedése előtt: gyermek- és ifjúsági munkát, fiatal kétkezi munkások körét, német nyelvű bibliaórát, egyháztörténeti előadásokat, két ciklusban presbiter, de még a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség helyi vezetőségének is tagja volt. Húsz éven át végzett presbiterképzést a Kárpát-medencében. – Az esküvőnk előtt csak aludni jártam haza, folyamatosan úton voltam, hol Erdélybe, hol a Felvidékre. Éreztem, hogy változtatnom kell – vallja meg a történész, nyelvész, vallástanár, azaz Adrienn.

Hosszan ecseteli a mindennapjait, ami akár panaszkodásnak is hathatna. Szabadidejét többnyire időpontfoglalással és orvoshoz járással tölti, hetente mintegy hét órában. Naponta 18–24 gyógyszert, vitamint és ásványi anyagot szed, amelyeket hét részletben vesz be, az elsőt hajnal négy órakor. Pajzsmirigye eltávolításával felborult a hormonháztartása, 2-es típusú cukorbetegsége lett, elvesztette az énekhangját, egy időre a beszédhangját is, és az így kialakult kalciumhiánya miatt kezdetleges csontritkulása van. Első műtétje után két hétig nem tudott lábra állni, időnként most sem. – A szervezetem a saját csontomból, fogaimból igyekszik elvonni a kalciumot, ami görcsökkel jár, olykor ordítani tudnék a fájdalomtól – magyarázza, majd hirtelen a következő fotóval veszi el a panasz élét: – Ezt a mosolygó arcot a reggeli gyógyszereimből készítettem. Balázzsal, a férjemmel igyekszünk vidáman felfogni a helyzetet – jegyzi meg. Párjával a harmincas évei végén kelt egybe, körülbelül egy esztendővel a megbetegedése előtt.

Orosz Adrienn egy katolikus sváb településről származik, Vértesboglárról. Egykori református közössége istentiszteleti alkalmakra családoknál gyűlt össze. Amikor Kolozsváry-Kiss János lelkipásztorról és feleségéről, Erzsébetről kezd el mesélni, ellágyul a hangja. – A nevelő lelkipásztoraim a példaképeim hittanoktatóként. Trabanttal jártak, dombvidéken éltünk, de télen a nagy hó ellenére is eljöttek hozzám, a harmadik faluba, hogy felkészítsenek a középiskolai felvételire a Pápai Református Kollégiumba – eleveníti fel az emlékeit. Isten szavát először egy házi istentiszteleten értette meg, a gondolat tárgya egyetlen szó volt: „elvégeztetett”.

Adrienn a betegsége idején a férjétől kapott igés noteszt is megmutatja, amelyben Balázs a felesége életét meghatározó igeverseket gyűjtötte egybe. Mindegyikhez tartozik egy-egy történet. A vallástanárnő elárulja, hogy Istennek nem mindegyik üzenetét értette meg azonnal: – Isten például többször beszélt nekem arról, hogy megerősíti a csontjaimat, de sosem értettem, miért kaptam újra és újra ezt az igeverset, csak az első műtétem után.

Adrienn 2018 nyarán semmilyen tünetet nem tapasztalt némi légszomjon és az éjjeli nehézlégzésen kívül, a szeptemberi tanári tüdőszűrés viszont már bizonytalan eredményt mutatott. – Nem tudtuk, hogy egy mozdulat miatt rossz-e a felvétel, úgyhogy azt mondták a rendelőben, hogy sürgősen ismételjem meg. Tömeg volt körülöttem, mindenki várakozott, magamban pedig így fohászkodtam: „Uram, mutasd meg, mi ezzel a célod! Rád bízom magam” – meséli, majd hozzáteszi: – Hitpróba volt.

Körülöttünk zajlik az élet a Református palotában – porszívó, áruszállító tolatásának hangja szűrődik be –, ahogy anno Adrienn élete sem állt meg. Elkezdődött az új tanév, új csoportokkal, kihívásokkal. – Erőt és bölcsességet kértünk Istentől a férjemmel – hangsúlyozza. Miért nem egészséget? – értetlenkedem. – Az egészség egy állapot, múlékony. Mint a mező virága: ma van, holnap nincs. Mindketten tanárok vagyunk, nem akartuk, hogy a gyerekek lássák rajtunk a szorongásunkat – válaszolja a hittanoktató.

– Amíg vártunk a CT-re és a pontos diagnózisra, Balázzsal éjjelente felébredtünk nyugtalanságunkban. Ilyenkor imádkoztunk, bibliai Igéket olvastunk egymásnak. Isten gyakran a református Bibliaolvasó Kalauz által erősített meg, megtörtént, hogy húsz éve nem látott ismerősön keresztül küldött Igét, pedig az nem tudhatta, milyen bizonytalanságban vagyok. De még idegen emberen keresztül is bátorított az Úr – sorolja.

Adrienn bal oldali pajzsmirigyéből a szegycsontja mögé egy férfiököl méretű golyva nőtt. A daganat S alakban torzította a légcsövét, és csak néhány milliméterre volt az aortájától. Még időben észrevették. Napokon belül megműtötték, és a golyvával együtt eltávolították a fél pajzsmirigyét az érintett nyirokcsomókkal együtt. A műtétet követően a citológia kimutatta, hogy rosszindulatú daganata volt, ezért elővigyázatosságból három hét múlva megismételték a műtétet, a jobb pajzsmirigyét is kivették. A műtőben, az altatásra várakozva mindkét alkalommal zsoltárokat énekelt magában. – Amikor az ember már nincs öntudatánál, teljesen Isten kezébe kerül – szögezi le.

Isten mindig más oldalról mutatkozik be Adrienn számára. – Amíg az embernek nincs komoly egészségügyi problémája, nem gondol bele, hogy Jézus a gyógyító: nem csupán lelki erőt ad, de időnként fizikait is. A műtétek utáni hónapokban, amikor fájdalmas volt a nyelés, a gyógyszerektől szinte folyamatosan kába voltam, de minden nap volt annyi lelkierőm és tiszta tudatom, hogy elővegyem a Bibliám, imádkozzam, vagy meghallgassam, ahogy a férjem zsoltárokat olvas nekem – emlékezik vissza a megpróbáltatásaira.

A műtétek jól sikerültek, ezek után pedig radioaktív jódterápia következett. A sugárkezelésre a szervezetében maradt pajzsmirigyszövetek elpusztítása miatt volt szükség, hogy megelőzzék az esetleges áttétek kialakulását. – Mintha egy bunkerben lettem volna. Ólmozott falakkal elzárt kórteremben feküdtem a sorstársakkal egy héten át. Még mindig fájdalmas volt nyelni, nem volt étvágyam. A betegtársaim azt kérdezgették tőlem: „Te hogyhogy nem sírsz? Hogy van erőd ezt végigcsinálni?” Balázs nem látogathatott meg. A ruháimat elégették, amikor hazaengedtek. A magammal vitt személyes holmijaimat egy garázsban tartottam még hetekig. A férjem három hét után jöhetett csak haza hozzám, amikor már megfelelő szintre csökkent a sugárzásom. Az ajtót addig hivatalosan is lepecsételték – osztja meg Adrienn. A kezelésen átesett öt betegtársából ma már csak ketten élnek.

Ahogy jobban lett, arra a kérdésre kereste a választ: Isten mire akarja használni a betegségét? Csatlakozott a Rákbetegek Országos Szervezetének szegedi közösségéhez, amelynek az alkalmait daganatos betegségben szenvedők, tünetmentes betegek, valamint a családtagjaik, barátaik látogatják. – A társadalom még mindig mumusként kezeli a rákot. Nem beszélünk róla eleget, pedig szinte mindenkit érint, akár mi magunkat, akár a családtagunkat, barátunkat vagy a kollégánkat. Ezek az emberek hasonló cipőben járnak, mint én, könnyebben megértjük egymást – hívja fel a figyelmet.

– A rákos diagnózis olyan, mint egy temetés: a koporsó mellett megállva el kell gondolkodni a halálon, mert az ember egészségesen úgy tesz, mintha örökké élne. A beteg ember és a hozzátartozók viszont keresik a kapaszkodót. A példámmal, a hitemmel mutathatok utat nekik, de a harcot mindenkinek magának kell megvívnia, függetlenül attól, mi a foglalkozása, hány éves, mi a neme, kora, vallása. Magam is szembenéztem az elmúlással, de Isten gyermekeként nem az elmúlástól való félelemmel – vallja meg. Adrienn a sorstársakkal személyes beszélgetéseket is vállal. – Az emberek ilyenkor csodaszerek és -gyógymódok után kezdenek el kutatni, és a hiszékenységüket sokan kihasználják, anyagilag megkárosítva őket – mondja. Adrienn nem titkolja, hogy számos temetésre kell elmennie. – Azok közül, akiknek fogtam a kezét, akik akár Istenhez imádkozva mentek be a kezelésre, ma már nem mindegyik él. Nem könnyű szolgálat, de amíg feladatom van, Isten megtart, és ad hozzá elegendő erőt, bölcsességet és egészséget – nyomatékosítja.

A következő Ige, amely helyet kap az igés noteszében, Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második leveléből való: „Elég neked az én kegyelmem.” – Az utóbbi hat évben megtapasztaltam, hogy valóban mindenre elég a kegyelem – összegzi Adrienn. Akkor is, ha az alacsony kalciumszintje miatt végül infúziós kezelésre lesz szüksége? – kérdezek rá. – Esetleg tolószékre? – kérdez vissza Adrienn, majd így folytatja: – Isten naponta megadja az erőt és a türelmet, hogy megelégedjek az egészségügyi állapotommal és a szolgálati lehetőségemmel. Az életem megváltozott, de így is dicsőíthetem Istent – hangsúlyozza.