A világ elején...

– Jelentős intézményhálózat sáfárai és fenntartói vagyunk. Ez nem a földi értelemben vett, anyagiakban mérhető gazdagságot, hanem sokkal inkább az ebből fakadó felelősséget mutatja. Templomok, gyülekezeti házak, parókiák, oktatási és szociális célokra emelt épületek, konferencia-központ, gimnáziumok, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem, egyházkerületi székház kérnek figyelmet a folyamatos fenntartásra. Ha idejében gondoskodunk az állagmegóvásról, sokkal kevesebbet kell költenünk, mint ha a lepusztulás után látnánk hozzá a felújításhoz. Bár hozzáértő és lelkesen, mégis alázattal tevékenykedő munkatársak alkotják a püspökség csapatát, valamennyi intézményünkről tudni szeretnénk, minek örülnek, miért fohászkodnak segítségért Istenhez. Jelenleg több mint húsz helyszínen zajlanak egyházkerületi beruházások. Ezek összehangolása nem csupán logisztikai és anyagi, hanem személyi kérdés is – mutatja be az egyházkerület látható megjelenését Barna Sándor.

Jelenleg felújítás miatt nem üzemel, de nagy reményeket fűznek a belátható időn belül teljesen megújuló konferencia-központhoz Mályiban. Az egykori bányató és környéke a térség látogatott kirándulóhelye. A hitélet elmélyítését szolgáló rendezvényeket – az egykori szocreál stílusjegyektől megszabadítva – kétemeletes épület szolgálja étteremmel, előadótermekkel, valamint száz vendég elhelyezésére alkalmas szállásrésszel. Képzésre, üdülésre kiváló akár az egyházkerület, akár a gyülekezetek számára. Táborok, konferenciák, összejövetelek szervezői is számíthatnak a Mécses Központra. Nevében hordja a tartalmát is: messzire világíthat az itt megszerzett tudással az Isten szolgálatára elhívott testvér.

Miután megszerezte egyetemi rangját a szocialista időben bezárt, korábban pedig akadémiaként működő Sárospataki Református Hittudományi Egyetem, még világosabban tündökölhet a hazai reformátusság egyik fellegvára. A gyülekezeti szemléletű lelkészképzés megállja a helyét a hazai teológiai képzések között. Célja, hogy konzervatív szellemiségével, biblikus alapokon nyugvó oktatási rendszerével a határainkon túlról érkező teológusoknak is eligazodási pontként szolgáljon, hogy hazatérve a református liturgia alapján hirdessék Isten Igéjét. Arra törekednek, hogy a gyülekezeti háttérből elhívott leendő lelkipásztorok ne csak stabil tudással, hanem szilárd hittel, életre szóló elköteleződéssel hagyják el az alma matert. A pataki diák örökre az marad – vallják ma már századik évükhöz közeledő egykori akadémisták. Értik ezen az Isten iránti feltétlen hűséget, a megszerzett ismeretekből és a hitükből szövődött, elszakíthatatlan köteléket, s ezt a cselekvő református magatartást adják át, bárhová állítja is őket a Teremtő.

– Kevesen tudják a sárospataki egyetemről, hogy párhuzamosan képeznek itt gyülekezeti munkatársakat és diakónusokat – folytatja a püspök. – Emellett népfőiskolai jelleggel szerezhetnek a hétköznapi életben hasznosítható tudást a presbiterképzésre jelentkezők. Főként Zemplénből jönnek, és a belmisszióban hárul rájuk fontos szerep. Most negyvenen ismerkednek a gyülekezet testületi vezetésének szervezeti, egyházi, szervezési kérdéseivel. Az egyetemes papságnak megfelelően nem csak a szószékről Igét hirdető lelkészek, mindannyian Jézus munkatársai vagyunk, ezért arra törekszünk, hogy őt szolgáljuk a ránk bízott talentumokkal. A hitvalló egyház így hozhatja össze a már Isten közelében élőket az útkeresőkkel, a spiritualitástól látványosan elhatárolódókkal, és közvetíthetik Isten fényét, Jézus megváltó szeretetét, a Szentlélek jelenlétét, működését a lélek dolgaiban jártas pásztorok és más teológiai munkatársak. Mint egykori pataki diák a társaim nevében is állítom, hogy mi, a Teremtő szolgálatára elhívottak soha nem a nagyobb juttatást néztük, bárhová helyezett az Úr, ott akartunk helytállni.

Barna Sándor lelkészi főjegyzőként számos alkalommal helyettesítette az akkori püspököt, Pásztor Dánielt. Az addig megszokott gyakorlatot folytatják-e, vagy változtatnak a módszereken? – tette fel magának a kimondatlanul is a levegőben lógó kérdést az újonnan megválasztott püspök.

– Hivatalos megnyilatkozások alkalmával és baráti beszélgetéseken megerősítettem: az átláthatóság alapkövetelmény lesz – hangsúlyozta. – Ez a személyi és a gazdasági kérdésekre egyaránt vonatkozik. Bármikor rá lehessen kérdezni, mi miért történik. S közben ne kelljen retorziótól tartania senkinek. Ez építi a bizalmat ember és ember, ember és hivatal között. Az ilyen légkörben nyugodtan ötletelhetnek, javasolhatnak, új utakat kereshetnek a hívek és a lelkipásztorok. Reméljük, hogy a nemrégiben indított lelkészi kiskörök alkalmat adnak az egyházkerület jelenleg kétszázötvenkét felszentelt szolgájának a jobbító gondolatok átadására, bevált módszerek megosztására, a problémák megvitatására. További kisköröket indítunk, mert a legkisebb egyházkerületben még szorosabbra kell fűznünk az együttműködés szálait.

Elég egy pillantást vetni a térképre, hogy érzékeljük, a történelem viharai megtépázták a szlovák határ innenső oldalán, dombok karéjában megbúvó falvak, kisvárosok református gyülekezeteit. Trianon a Biblia egyiptomi nyomorúságát hozta el az itt élőknek, hittestvéreket, vér szerinti hozzátartozókat szakított el szinte átjárhatatlan kerítés. A természetes gazdasági, kulturális, egyházi egységeket sebészkéssel hasították darabokra. S ahogy az egyházat újra lendületbe hozók megpihentek volna, újabb fenyegetés, a születések számának csökkenése és a fiatalok elvándorlása ismét próbatétel elé állította őket. A világméretű népvándorlás nem hagyta érintetlenül a négy egyházmegyét, Abaújt, Zemplént, Borsodot és Egervölgyét sem. Akiket a nehézipari üzemekből elbocsátottak, otthonuktól távolabb keresték a megélhetést, örökre búcsút intettek a szülőföldnek. Kint születő gyermekeik nem értik az apai, anyai emlékidézést. Fogynak a gyülekezetek. Egy lelkésztől hallottam: lassan az utolsó gyülekezeti tagot is eltemetem, bezárom a templom ajtaját, kinek hirdessem Isten Igéjét?

– Ez az esztendő az ifjúsági szolgálat éve – folytatja a püspök. – A nehézségek, a körülmények ellenére keressük a megoldást, miként tehetjük a konfirmáció után is vonzóvá a gyülekezetekhez tartozást a már dolgozó vagy még tanuló fiataljainknak. Egy lélekről sem mondunk le! Az ő nyelvükön szóljunk, ne az egyházin, akár régiesnek hatón, mert nem értik, és inkább falat húz közénk a szó. Örömre ad okot, hogy az elmúlt időszakban ötvennyolc református gyermektábort támogattunk. Az okostelefon, az internet a legkisebb zugba is elviszi az üzenetünket. De legalább annyira igénylik a fiatalok a bensőséges beszélgetést, mint a valahová tartozást. A gyülekezet közösségként védőernyőt tart föléjük. Őszintén kíváncsiak a lelki emberek meglátásaira, s ha a Szentírás a vezérfonal, a helyes úton tarthatjuk őket. Legyünk tisztában azzal, hogy a magvetést elvégezzük, de lehet: másutt aratják le a termést. Emiatt ne fájjon a fejünk: Isten hívta őket, mi úgyis az ő kezében vagyunk eszközök – hangsúlyozza.

– A hazai reformátusság élére állt a történelmi korok fontos kezdeményezéseinek, a szabadságküzdelmeinknek, az elszakított nemzetrészek összetartására tett erőfeszítéseknek. A szocializmus évtizedeiben az üldözés, a személyes és a hivatásbeli egzisztencia durva elnyomása, az elszenvedett hátrányok miatt inkább nem szólaltak meg a lelkészek a közéletben – állapítja meg a püspök.

Bár napjainkban az internet szélesre tárta a megnyilvánulás lehetőségeit, Barna Sándor véleménye szerint sokan nem érzik az írni és szólni tudók felelősségét. – Egyházunk, gyülekezeteink, intézményeink életéből számtalan érdekes esemény, hasznos tevékenység lenne megmutatható, az internetet mégis a velünk kapcsolatos negatív megnyilvánulások árasztják el. Mindannyiunknak tenni kell azért, hogy a jót is megmutassuk a világnak! A közéleti szerepvállalás megosztja Isten szolgáit, ezért is kell egészséges kapcsolatot kialakítani a politikai élet résztvevőivel. Sem elzárkózni, sem eladni magunkat nem szabad – hívja fel a figyelmet.

Barna Sándor szerint azt várják el ma is a püspöktől, hogy legyen lelki ember, de két lábbal álljon a földön. Pásztorolja a gyülekezetet, és erős kötelékkel tartozzon Istenhez. Szeresse féltőn az egyházat. Azzal a megmentő-féltő szeretettel kell bírnia egy egyházi vezetőnek, mint amellyel virágvasárnap Jézus a vesztébe tartó Jeruzsálemet is megszólította. Püspöki szolgálatában előnynek tartja a hátrányos helyzetű régióban, kis gyülekezetekben töltött mindennapi életét, hiszen így testközelből tapasztalja meg azokat a problémákat, amelyekkel az egyházkerület többi lelkésze is szembesül.

– Ha misszióra vállalkozunk, legyen kisugárzása a gyülekezeteknek, az egyházkerületnek, s akkor nem számít a lélekszámban mutatkozó hiány. Isten kipótolja, amiben tényleg szükséget szenvedünk. S akkor majd beszélhetünk népegyházról, de addig „a munka sok, a munkás oly kevés” – köszön el tőlünk Barna Sándor.