A Ráday Könyvár régikönyv-kiállítása néhány darabjának bemutatójaként vettem kézbe e jeles bibliotéka egyik ritka becsű kincsét a múzeumok éjszakáján. Természetesen nem először, s talán nem is utoljára. Nem a kora teszi igazán értékessé John Bunyan: A zarándok útja első kötetének 1867-ben Pesten, Hornyánszky és Trager nyomdájában megjelent, gördülékeny (még a lírai részekben is tökéletes) magyar fordítását és szép magyarságú előszavát, hanem a mű sok akkori fiatal lélekre gyakorolt hatása.
Nézzük először a példányban lévő bejegyzéseket. Az első lapon ez olvasható: „Főglein Antal I-ik oszt. tanuló ajándéka. A gyönki (Tolna megyei) ev. ref. gimn. ifj. könyvtáráé, 1889. május 10., 526. szám, Szentes Sándor könyvtáros s. k.” A második, már e tizenhetedik századi puritán remekmű tizenkilencedik századi fordításának azonnali visszhangjáról tanúskodó, végtelenül megható bejegyzés pedig így hangzik a 84. oldalon: „Németh István, naplopó voltam, bevallom, 1898/9 évben.” Már ez a rövid confessio megerősít bennünket abban, hogy a szerényen csak neve B. L. kezdőbetűi mögé rejtőző, alig húszéves Ballagi László, tehetséges drámafordító (egyik legnevezetesebb munkája Schiller Don Carlosának átültetése!) és joghallgató erőfeszítése nem volt hiábavaló. Hiszen volt kitől hitet, elhívást és tehetséget örökölnie. Az ifjú László apja ugyanis a tizenkilencedik századi magyarságtudat, továbbá a teológia és a bölcsészettudomány egyik büszkesége volt, Ballagi (kikeresztelkedése előtti, zsidó nevén Bloch) Mór, aki 1815-ben született, 1842-ben Tübingenben a protestáns (ott még evangélikus) teológia és a bölcsészettudományok doktora lett, s hazatérése után először a szarvasi evangélikus gimnázium tanára. Ezt követően mint tanításból kizárt forradalmár gazdálkodott, majd Kecskeméten kapott tanári állást az ottani református kollégiumban. 1855-től 1877-ig pedig a budapesti református teológia tanáraként szolgált mint jelentős nyelvész, nyelvtörténész, nyelvi néprajzos. 1866 és 1873 között Budapesten két kötetben megjelentette A magyar nyelv teljes szótárát, s akadémiai tag lett. A B. L. fordítói név mögött rejtőzködő László fia 1846. november 7-én Szarvason született, s 1867-ben, húsz és fél évesen Pesten hunyt el. Úrvacsorát 1864-ben vett először a csorvási református templomban. Halálát szörnyű baleset okozta – lásd a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapokban Kovács Miklós szép, korabeli nekrológját –, a lépcsőn megcsúszott, tüdeje egyik fő ere elszakadt, s ez három hónap alatt végzett vele. Bunyan-fordításának „utolsó ívei akkor jöttek ki a sajtó alól”, amikor ő már a ravatalon feküdt. Az angol szerző, aki 1628-tól 1688-ig élt, igazi rosszfiúból – első, hívő felesége hatására is – megtérvén, teológiai végzettség nélkül is sokat prédikált, s ezért tizenkét évi börtönbüntetést kapott. Ezalatt írta meg A zarándok útja című, bibliai elemekben gazdag regényét; ezt a művet Louisa B. Alcott Kisasszonyok című könyvének lelkészlány hősnői gyakran előadták. Idézzünk Ballagi László előszavából: „Külső világi élete csak mintegy ruhája belső életének, azon nagyszerű átalakulásnak, mely őt oly rendkívüli alkatúvá teszi. Valóban csodálatos lelki erő kívántatik hozzá, hogy valaki – kinek a nyomor (egy szegény üstfoltozó korán árva fia volt), a neveléshiány, s romlott társaság ifjú életét úgy megmérgezték, s oly mélyre süllyeszték: annyira újra bírjon születni, s tiszta, vallásos keblű férfiúvá váljék. De ő felküzdötte magát, átharcolta a nagy lelki harcot, s a küzdelemből teljes tisztaságban lépett ki.” Ezt a tisztaságot érezzük az ifjú Lászlóban is, akinek oly fontos volt A zarándok útja Hiúság vására című fejezete, hogy munkája első lapján neve helyett beérte a B. L. monogrammal.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!