Abortusz és eutanázia

Az abortusz és az eutanázia kérdésével a református teológia egészen a közelmúltig egyáltalán nem vagy csak szőrmentén foglalkozott. Ennek magyarázata, hogy (1) a közgondolkodás és a jogi szabályozás összhangban állt az egyház által képviselt meggyőződéssel, azaz semmi nem indokolta valamely sziklaszilárd érvrendszer kidolgozását, illetve (2) az illegálisan végrehajtott és ismertté vált esetek száma nem érte el azt a kritikus szintet, amely felpiszkálta volna az őrállók lelkiismeretét, és alaposabb átgondolásra indította volna őket. Mindez mára alaposan megváltozott.

ABORTUSZ ÉS EUTANÁZIA A SZÁMOK TÜKRÉBEN

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilvántartása szerint 2024-ben hatvankétmillió ember vesztette életét, mindemellett hetvenhárommillió abortuszt is végrehajtottak. Az adatsor és annak közlése több szempontból is megdöbbentő. Egyrészt az utóbbi önmagában is óriási szám, összehasonlítás végett: a második világháború hetvenötmillió áldozatot követelt. Másrészt ha az összes halálesethez hozzáadjuk az abortuszok számát, kiderül, hogy a maga ötvennégy százalékával nemcsak relatív, hanem abszolút értelemben is az abortusz a vezető halálok. Harmadrészt a megfogalmazásból nyilvánvalóvá válik, hogy a WHO definíciója szerint az édesanyák méhében fejlődő magzatok még nem emberek. Végső soron ez a gondolat áll az abortuszok számának robbanásszerű emelkedése mögött. Ha ugyanis a magzatok még nem emberek, akkor „eltávolításuk” etikailag ugyanolyan megítélés alá esik, mint egy anyajegy levétele. Az eutanázia vonatkozásában – a téma komplexitása és a WHO statisztikáinak hiánya miatt – nehéz teljes és pontos képet adni. A téma azért összetett, mert az aktív eutanázia mellett létezik az úgynevezett asszisztált öngyilkosság gyakorlata is, a kettő között csupán annyi a különbség, hogy míg az előbbi esetben az orvos adja be a halálos szert, addig az utóbbi során a páciens teszi meg ugyanezt az orvos jelenlétében és jóváhagyásával. (Az aktív eutanázia Európán belül Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Portugáliában és Spanyolországban, a világ más részein pedig Kanadában, Kolumbiában és Új-Zélandon, az asszisztált öngyilkosság az előbbi országokon túl Európán belül Ausztriában, Finnországban, Németországban, Olaszországban és Svájcban, a világ más részein pedig az Amerikai Egyesült Államok és Ausztrália egyes államaiban és tartományaiban engedélyezett.) Az egységes statisztikák hiánya miatt pedig az egyes országok hatóságai által kiadott adatokat külön-külön kell felkutatni és összesíteni. Annak érdekében, hogy mégis képet kapjunk a gyakorlat jelentőségéről, vegyük Hollandia példáját, ahol 2024-ben az összes halálesetre vonatkoztatva az aktív eutanázia 5,8 százalékkal, az asszisztált öngyilkosság pedig 2,2 százalékkal esett latba.

„Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért.” (2Móz 21,22–23)

NE ÖLJ!

Erkölcsi ítéletalkotásunk alapjául a hatodik parancsolat szolgál, amely így szól: „Ne ölj!” (2Móz 20,13) A héber kifejezés szó szerinti jelentése: „Ne gyilkolj!” Érezzük a különbséget? Az ölés nagy halmazán belül két részhalmaz található: a jogos ölés (amelyet Isten megenged, olykor egyenesen megparancsol) és a jogtalan ölés (amelyet Isten megtilt). Ha például valaki önvédelemből megöli a támadóját, vagy háború esetén felveszi a harcot a hazájába betörő ellenséggel, jogosan cselekszik. Ugyanakkor az, aki bosszúból öl, vagy zsákmányszerzés céljából háborút kezdeményez, jogtalanul jár el. Kérdés, hogy az abortusz és az eutanázia melyik kategóriába esik.

ABORTUSZ A BIBLIÁBAN

A 2Móz 21,22–23 az egyetlen olyan leírás a Bibliában, amelyben a magzati élet kioltásáról és annak jogi következményeiről olvasunk. A rész különlegessége, hogy a szerző nem a magzatok szándékos megölésének – tehát az abortusznak – a gyakorlatából indul ki, hanem a férfiak verekedése miatt bekövetkező vetélés/halva születés esetét tárgyalja. Bizonyos szempontból ez még relevánsabb, hiszen nem szándékos emberölésről, hanem félig-meddig balesetről van szó, az ítélet azonban még így is elmarasztaló. De még ennél is lényegesebb az indoklás, amely a magzatot életnek nevezi. Az abortuszpárti álláspont alapja, hogy a magzat még nem élet, nem ember, ezért nem illeti meg jogvédelem. A bibliai látásmód szerint azonban a magzat már él, ember, senkinek nem áll jogában megölni.

„Heves küzdelem dúlt Saul körül, de végül eltalálták az íjászok. Súlyosan megsebesítették az íjászok, ezért azt mondta Saul a fegyverhordozójának: Húzd ki a kardod, és szúrj le vele, hogy ha ideérnek ezek a körülmetéletlenek, ne ők szúrjanak le, és ne űzzenek gúnyt belőlem! De a fegyverhordozó nem akarta megtenni, mert nagyon félt. Ekkor fogta Saul a kardját, és beledőlt.” (1Sám 31,3–4)

EUTANÁZIA A BIBLIÁBAN

Az 1Sám 31,3–4 Saul halálát írja le. A király – aki súlyosan megsérült egy csatában – arra kéri a fegyverhordozóját, ölje meg, mert nem akar az ellenség kezébe kerülni, nem akarja, hogy gúnyt űzzenek belőle. Az eutanázia szóval nem találkozunk, mindazonáltal Saul valójában azt kért, a fegyverhordozója azonban nem teljesítette a kérést. Habár már ez a visszautasítás is jelzésértékű, mivel nem hangzik el konkrét ítélet, kizárólag erre az esetre nem alapozhatunk tanítást. A 2Sám 1,14–15 ezt az ítéletet pótolja. Hírvivő érkezik Dávidhoz, aki valószínűleg látta Saul halálát, mert amit elmond, nagyon hasonlít a valósághoz. A különbség annyi, hogy – feltehetően jutalmat várva – azt hazudja, Saul őt kérte meg, és ő teljesítette a kérését. Dávid ezt gyilkosságnak tekinti, ennek megfelelő büntetésben részesíti a hírvivőt. A fegyverhordozó félelmét és Dávid haragját az is növelte, hogy Saul az Úr felkentje volt, a király. Mindazonáltal ez csak az érzelmi oldal szempontjából bír jelentőséggel, az erkölcsi ítéletalkotás alapja, hogy az öngyilkosság és az abban való segédkezés gyilkosságnak minősül, azaz a jogtalan ölés kategóriájába tartozik.

„Erre ezt kérdezte tőle Dávid: Hogy mertél kezet emelni az Úr felkentjére, és megölni őt?! Azután odahívta Dávid az egyik legényt, és ezt mondta: Jöjj, és végezz vele! Az pedig ledöfte, úgyhogy meghalt.” (2Sám 1,14–15)
„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?” (ApCsel 2,37)
„...hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus…” (Ef 4,15)

MIT TEGYÜNK?

Péter apostol pünkösdi igehirdetése nyomán a jeruzsálemiek azt kérdezik, mit tegyenek (ApCsel 2,37). Meg voltak győződve afelől, hogy ha Isten a tudomásukra hoz valamit, annak célja nem l’art pour l’art ismeretterjesztés, hanem az életük megváltoztatásának előkészítése. Miután Isten tudomásunkra hozta, miként áll az abortusz és az eutanázia kérdéséhez, mi is tegyük fel a kérdést: mit tegyünk? A páli „igazságot szeretetben” (Ef 4,15) elvet követve az alábbi cselekvési terv bontakozik ki: egyrészt képviseljük az igazságot minden szinten! Először is az egyház berkein belül. Ez viszonylag egyszerű, mert az egyháztagok már elkötelezték magukat Isten akarata mellett. Másrészt az egyházon kívüli közösségeinkben. Ez már nehezebb, hiszen nincs meg a közös alap. Végül az állam szintjén. Ez jelenti a legnagyobb nehézséget, ugyanakkor itt lehet a legmaradandóbb eredményeket elérni. Ha ugyanis az abortusz és az eutanázia (valamint az annak előszobáját jelentő asszisztált öngyilkosság) a tiltott kategóriába kerül, azzal évente ezres, talán tízezres nagyságrendben menthetünk meg életeket. Ugyanakkor tanúsítsunk szeretetet az érintettek iránt! Fizikai vonatkozásban is, ami azt jelenti, hogy aki azért gondolkozik az abortusz lehetőségén, mert nem áll rendelkezésére a gyermekneveléshez szükséges anyagi és humán erőforrás, vagy azért kérvényezi az eutanáziát, mert a megfelelő fájdalomcsillapítók hiányában nem képes elviselni a betegségével járó fájdalmat, annak adjuk meg, amire szüksége van. Ez természetesen csak összefogással és komoly áldozatok árán lehetséges. És természetesen lelki vonatkozásban szintén. Azoknak, akik abortuszra, eutanáziára készülnek, Isten szerető jelenlétének megtapasztalására van szükségük ahhoz, hogy elkezdődhessen az életükben valamiféle rendeződés, ebben segíthetünk nekik. Azok, akik egy megtörtént abortusz vagy eutanázia érintettjei, még nehezebb helyzetben vannak, őket is csak a bűneinket megbocsátó, gyógyító Isten képes újra felépíteni, ebben is legyünk a segítségükre!

A szerző a Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség lelkipásztora.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!