„Ne féljetek … és adjátok hírül, hogy feltámadt a halottak közül.” Mt 28,1-10
(Olvasandó még: Mt 22,23-32)
Minden kor minden emberét foglalkoztatja, hogy mi van az élet után.Örök kérdésünk: hová tovább, ha egyszer ennek vége? Mi lesz velünk, ha egyszer meghalunk? A húsvét misztériuma, titka, a feltámadás és az örök élet az erre a kérdésünkre adott isteni válasz. Talán nem úgy, ahogyan azt szeretnénk, talán nem olyan láthatóan, ahogyan azt mi jónak látnánk, talán nem olyan egyértelműen, ahogyan azt mi elvárnánk. Évente egyszer, ezen a napon emlékezünk arra a pillanatra, amikor az Örökkévaló fellebbentette a titok elől a fátylat, és a halandó beleláthatott a halhatatlanság világába. Magdalai Mária és a többi asszony, akik a megfeszített és meghalt testet indultak bebalzsamozni az ünnep elmúltával, egy síron túli világba nyernek bebocsátást. Számukra különös ez a találkozás, mert nem ide készültek. Ők csupán egy földi kapcsolat evilági szertartását szerették volna elvégezni, a gyász egyik fázisaként elengedni a szeretett testét. Ehelyett tanúi lettek földindulásnak, angyali jelenésnek és egy feltámadottal való találkozásnak.
Az emberi elme próbálja rendezni és rendszerezni az élet jelenségeit, így a halált és a halál utáni világot is. A Krisztus korabeli zsidóság a hellenista gondolkodás hatására beszélt a test és lélek különválásáról, a test haláláról, a lélek halhatatlanságáról. A keresztyénség évezredei során pedig szépen kikerekítette a feltámadással kapcsolatos bibliai tanítást, a menny és pokol képzeteit, benépesítve a túlvilágot többszintű pokollal és mennyel. Legszebben és legrészletesebben talán Dante az Isteni színjátékában.A húsvéti feltámadás azonban valami másról beszél. Magdalai Mária és a többiek mást élnek át. Két dolog lesz világos a számukra.
Egyrészt, hogy ez most egy rendkívüli esemény. A földindulás, amint a nagypénteki kereszthalál során is, az embertől független erők munkáját hivatott jelezni. Az angyal jelenléte pedig egy másik dimenzió meglétét teszi nyilvánvalóvá. Jézus testének eltűnése és testi alakban való megjelenése – átölelik a lábát – a feltámadott testi, de egyben testen túli valóságát is egyértelművé teszik. Hogyan? Erre talán magának Jézusnak a feltámadásról a szadduceusoknak korábban elmondott gondolatai világítanak rá a legjobban. A példa nagyon emberi: ha valakinek több felesége volt e földi életben, ki lesz a felesége a túlvilági életben? A válasz egyszerű: senki, mert az a létezés nem erről szól. Azt mondja Jézus, olyanok lesznek, mint az angyalok. Vagyis nem természetes részei és formái a mai világnak. Ezt hivatott jelezni húsvétkor a sírnál ülő angyal is. Itt valami rendkívüli történt. Az emberi világ találkozott az istenivel.
Másrészt az válik világossá Mária és a többiek számára, hogy itt nem valaminek a végállomásához érkeztek. Jézust nem találják a sírban.A sír nincsen lezárva. A halott nem halott. Vagyis, ahogyan a lukácsi történetben az angyal mondata hangzik: „Mit keresitek a holtak közt az élőt?” Illetve, ahogyan Máté evangéliuma folytatja ezt a gondolatot: „feltámadt a halottak közül és előttetek megy Galileába.” Itt valami új kezdődik, aminek leginkább nem a halottakhoz, hanem az élőkhöz van köze. Hogyan? Megint Jézusnak a feltámadásról elmondott szavai értethetik meg ezt. Idézi Isten Mózeshez intézett szavát, amikor Mózes arra kérte, hogy mutassa be magát Isten: „Én vagyok Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” Ezzel egyrészt arra mutat rá Jézus, hogy az ember számára holtak Istennél élők, ugyanakkor Istent az élők Isteneként mutatja be. Jézus nem a meghaltak számára támadt fel – csupán –, hanem az élők számára. „Menjetek Galileába!” – az élők tetteit határozza meg. Mária és a többiek elfogadják ezt.
„Íme hitünk szent titka”. Az élő meghalt értünk, majd legyőzte a halált és feltámadt. Nem érthető, mert nem is lehet megérteni. Hinni lehet. Mária Magdaléna elhitte, elfogadta. Ő részese lehetett az első feltámadás eseményeinek. Felvillant előtte az emberi és isteni találkozása. Egyszer majd mindenki betekintést, sőt bebocsátást nyer a titkolt világba. Egyszer. De az az egyedüli alkalom már a végleges tudás és megismerés pillanata, melyben Isten felfedi a titkot és a halandó részesévé is válik annak. Addig marad nekünk a valóság a maga jeleivel és jelképeivel. Mely arra serkent minket is, ahogyan Máriát, hogy nem lehet csak szemlélődni, hanem tenni kell. A húsvét, a feltámadás feladattal bíz meg. Mégpedig nem könnyű feladattal. Azt mondja az angyal Máriának és a többieknek: „Ne féljetek… és adjátok hírül, hogy feltámadt a halottak közül.”
A húsvét üzenete tehát kétszeresen is személyes: hitünk szent titkát jelenti, hogy az értünk meghalt Krisztus feltámadt. De egyben arra indít, hogy menjünk és mondjuk el másoknak is, hogy Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké! Van élet a halál után, de nekünk, akik itt élünk nem a holtakkal és a halál utáni élettel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy itt élőként van Istenünk, aki feloldott a halál félelmétől.
Ámen.
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja, az egyetem stratégiai rektorhelyettese.