Adománygyűjtés az őrségieknek

Mint arról megannyi beszámoló tudósított, augusztus 10-én súlyos viharkárok érték Nyugat-Dunántúlt, legsúlyosabban az Őrségi Egyházmegyét. Számtalan ház, középület, templom megrongálódott. Egyházunk a Dunántúli Egyházkerülettel közösen közadakozást szervez a károk enyhítésére és a helyreállítások költségeire.

Legyünk segítségül bajba jutott testvéreinknek! Kérjük gyülekezeteinket, hogy augusztus 27. vasárnapi istentiszteletük perselypénzét ajánlják fel erre a célra! Az adományok a Dunántúli Református Egyházkerület alábbi számlaszámára küldhetők, amelyre egyéni felajánlásokat is lehet tenni: 11748007-20902492. Kérjük, legyenek szívesek feltüntetni az adományoknál az „Őrségi viharkár" közleményt!

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét!" (Gal 6,2)

Bogárdi Szabó István püspök
Huszár Pál főgondnok

 

(Borítókép: Ráduly László, vaol.hu)