Adományokból pótolják a kollégisták elégett könyveit

Bibliáikat, tankönyveiket, szótáraikat és szépirodalmi köteteiket is elveszítették a Ráday utcai kollégium lakói a januári tűzben. A diákok listába szedték elégett könyveiket, pótlásukban segített már a Kálvin Kiadó, a Magyar Bibliatársulat, a Sárospataki Teológiai Akadémia, sőt a Moly.hu közössége is. Vannak még hiányzó könyvek, egy diák például nehezen beszerezhető korálkönyvet keres. Ha szétnéz a könyvespolcán, talán Ön is segíthet.

képA gyűjtést a teológushallgatók részéről Tikász Ábel másodéves teológus koordinálja. Azt meséli, több kollégista egész könyvtára elégett: tankönyveik és kedvenc szépirodalmi olvasmányaik is odavesztek. Különösen ott volt nagy a kár, ahol a szobák ajtaja nyitva volt, ott minden elpusztult. A teológusoknak vannak kulcsfontosságú tankönyveik, amelyeket a teológiát követően is használnak – magyarázza Ábel. Ilyen a görög és a héber nyelvtankönyv, vagy a héber és görög nyelvű Bibliák. „Hálásak vagyunk a Kálvin Kiadónak és a Magyar Bibliatársulatnak, hogy segítenek.”

Tűz ütött ki a teológián

Kigyulladt a budapesti református teológia Ráday utcai kollégiuma január 23-án este. Az ott lakó diákok nem sérültek meg, de egy középkorú vendég életét veszítette a lángok között.

Gyorsan pótolják a teológiai tankönyveket

Amikor valaki túl van az első megdöbbenésen és fájdalmon, akkor következő gondolata az, hogyan tudna ő is segíteni – mondja Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója, református lelkész. Egyértelmű, magától értetődő volt számukra, hogy az elégett, megsérült könyvek pótlásában segítsenek. „Kértünk és kaptunk a teológusoktól egy listát, hogy milyen könyveket kell pótolni. Ez alapján segítettünk.” A kérések között volt például énekeskönyv, a II. Helvét Hitvallás, a Heidelbergi Káté magyarázata, szakkönyvek, tankönyvek, Bibliák, görög-magyar szótár. A Kálvin Kiadó leginkább saját könyveivel tud segíteni.

képA tűzvészben tönkrement bibliák, tudományos szövegkiadások pótlásában a Magyar Bibliatársulat is segít. Pecsuk Ottó főtitkár, református lelkész személyesen ismeri a teológusokat, hiszen bibliaismeretet és újszövetségi teológiát tanít a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, ráadásul az elsős teológusok évfolyamvezető tanára. „Érdekes kihívás, hogy a diákok régi kiadású könyvek pótlására is kérnek bennünket, ezeket nem egyszerű beszerezni, nincsenek már készleten vagy éppenséggel valamelyik raktár végében kell lefújni róluk a port” – teszi hozzá a főtitkár.

A könyvmolyok is segítenek

A Moly.hu internetes olvasó közösség is felvállalta, hogy segít pótolni a kollégiumban elégett könyveket. Az ötlet, hogy ide is felkerüljön a lista, Pintérné Tóth Ágnestől, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lelkészétől származik – meséli Tikász Ábel. A portálra felkerült listán nyomon követhető, hogy milyen könyvekre érkezett felajánlás és melyeket keresik még az egyetemisták. Sok internetező borítékba téve ad le a listán szereplő könyveket a Ráday utca 28. portáján – mondja a teológus. A régi kiadványok, megszűnt kiadók könyvei, ritka példányok azonban még fejtörést okoznak a kollégium volt lakóinak.

képValakinek például a református korálkönyve égett el, ezt szinte lehetetlen beszerezni. (A korálkönyv a gyülekezeti énekeskönyv zsoltárainak és dicséreteinek orgonakísértetét tartalmazó kottagyűjtemény.) Hiányoznak szakkönyvek, mint például Balla Péter: Az újszövetségi iratok története (három példányban), és négy példányt remélnek a teológusok Nagy István: Homiletika című könyvéből.

Orvosi szakkönyvek, nyelvkönyvek, kották is elégtek

A kollégiumban, mivel nem csak teológusok laktak, más tudományterületek kötetei is elégtek. Hiányoznak például angol és német nyelvkönyvek. Egy orvostanhallgató reménykedik, hogy valaki segít neki Jurányi Róbert: A fertőző betegségek járványtana című kötettel. Irodalmi könyvek is vannak a listán, például Kovács Lajos (szerk.): Mindennek vége! című műve.

Megkezdték az átadást

képA teológiai tankönyvek, Bibliák, szakkönyvek kiosztása már zajlik: nagyságrendileg száz kötetet, a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat felajánlását február 12-én, kedden adták át a Károli Gáspár Református Egyetem Benda Kálmán Szakkollégiumában. Fodor Csaba, a Kálvin Kiadó terjesztési vezetője személyesen vitte el a tűzesetben elpusztult könyvek pótlására szánt köteteket a kollégiumba. Azt mondta: a tőlük kért könyvek 98 százalékát most át tudták adni.

Amiből több volt, elküldték Budapestre

Sárospatakon is megrendülten értesültek arról, hogy micsoda pusztítás történt a budapesti teológia kollégiumában. Ezért úgy gondolták a pataki teológián és nagykönyvtárban, hogy segíteniük kell. Csorba Dávid, aki egy személyben sárospataki teológiai tanár, a Nagykönyvtár munkatársa, és a Károli-egyetem Református Örökség Műhelyének munkatársa, azt mondja, ők is a kollégisták listájáról pótolták a tételeket.

képA 42 kötet között küldték Budapestre például Varga Zsigmond J.: Bibliai görög olvasó- és gyakorló könyvét és több görög nyelvű Újszövetséget. Olyan köteteket tudtak elküldeni, amelyekből a két könyvtár raktárában voltak a köteles példányokon felüli darabok. Ezt a könyvadományt szintén február 12-én adták át Budapesten. „Mi így igyekeztünk segíteni. A sárospataki teológia 1 millió forint támogatást is küldött a budapesti teológusoknak, de ezek a könyvek még személyesebb segítséget jelentenek" – mondja Csorba Dávid.

Nézze át a könyvespolcát, hátha tud segíteni

A még hiányzó könyvek pótlásában az egyház közösségéhez fordulnak a teológusok. Tikász Ábel, a gyűjtés koordinálója azt kéri, hogy a lelkészek, gyülekezeti tagok nézzék át a listát és a még hiányzó könyvekből, ha van több példányuk, és tehetik, ajánljanak fel a nehéz helyzetbe került hallgatók számára. A könyvgyűjtéssel kapcsolatban további információkat Tikász Ábeltől kérhetnek a tikasz.abel@gmail.com címen.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd