Aki elmondta, amit Isten rábízott

Azért tudott Isten útjára hívogatni, mert maga is azon járt. Csak később tudtam meg, mennyire rögös volt ez az út. Lelkész édesapját meghurcolták és bebörtönözték a hite miatt a kommunisták. Nem véletlenül szúrta a szemüket: akkoriban a kisújszállási gyülekezetnek tizennégyezer tagja volt. A budapesti teológián az ötvenes évek végén alig akadt olyan tanító, akire felnézhetett volna. Ebben az időszakban Ravasz László, Gyökössy Endre és Joó Sándor igehirdetései voltak rá nagy hatással. Később, már lelkipásztorként gyakran figyelmeztetett, hogy emberközpontúvá vált az egyház, pedig Jézus Krisztus körül kellene forognia.

Nemcsak a reformátusság, hanem a magyar haza dolgai iránt is érzékeny volt. A Biblia Szövetség főtitkáraként tett karakán megnyilatkozásaira a világ is felfigyelt. Fittyet hányva a korszellemre csak arról beszélt, amiben hitt. Ahogy gyerekkorában nem riadt meg a kemény paraszti munkától, úgy a szószéken és a közéletben sem félt egyértelműen fogalmazni. Már évtizedekkel ezelőtt fel akarta rázni „a szendergőket”, mert azt látta, hogy a keresztyénség célpont a világban.

Ma, 2022-ben már pontosan tudjuk, mennyire igaza volt. A valódi reformációt a gyülekezetek felvirágoztatásában látta, mert úgy vélte, gyorsan elfogynak a templompadokból a hívek, ha üres hagyományőrzéssé silányul az egyházi élet. „Hiába szeretnénk reformációt elérni az egyház alkotmányában, törvényeiben, szervezeti felépítésében, ha közben a gyülekezeti élet halálosan beteg” – hangoztatta minden lehetséges fórumon. „Az olyan gyülekezeti élet felé kell mozdulni, amelynek középpontjában nem a lelkipásztor, esetleg a nagyobb anyagi befolyással bíró presbiter vagy a magát extra hívőnek valló csoport, hanem az élő Jézus Krisztus és Igéje, a Biblia áll!”

Az isteni küldetés betöltése az értékes élet, bárhol éljen az ember – vallotta. „Számomra egy idő után egyértelművé vált, hogy igehirdetőnek kell lennem. Nem az a kérdés, hogy hány öregotthont építettem, mit újítottam fel, hányan tértek meg körülöttem. Isten az Igét bízta rám. A lelkipásztori élet kulcskérdése, hogy elmondtam-e, amit Isten rám bízott.” Gyülekezeteiben, a budapesti Nagyvárad téren és Tápiószelén is lelki ébredést adott Isten. Életét céltudatosan élte. Egyvalamit azonban nem tudott elképzelni: a boldogságot Isten nélkül. Feleségével, Saroltával tizenegy gyereket neveltek fel. Amikor arról faggattam, hogyan bírták a szülőséggel járó feladatokat, mosolyogva annyit felelt: nincs módszer. Kegyelemből.

A hetvenes évei második felében súlyos betegséggel küzdött. Amikor hogylétéről érdeklődtem, utolsó levelei egyikében ezt írta: „Lelkileg jól vagyok, betegségem okát nem keresem, annál inkább az Úr céljait velem. Végső célját világosan látom és értem, és ez sok erőt ad, közelebbi céljának megértéséért pedig imádkozom. Egyházunk pulzusán igyekszem ott tartani a kezemet. Ha Isten még használni akar, meg fogok gyógyulni. Addig is végezhetem azt a hitgyakorlatot, amelyre én is biztattam a szószékről másokat, amikor Józsefről prédikálva megállapítottam, hogy Isten dobbantódeszkái sokszor a mélységekben vannak, ahonnan a földi küldetésünk újabb fennsíkjára, vagy magához, a mennybe emel fel.”