„Aki énekel, kétszeresen imádkozik”

Kik énekelnek?
A hagyományos résztvevők mellett idén új kórusokkal is bővül a fellépők sora. A már ismert és évek óta visszatérő énekkarok között ott van a Központi Református Kórus, a Debreceni Református Kollégium Kántusa, valamint a nagykőrösi Arany János Gimnázium kórusa is. Ezek a kórusok évek óta részesei a koncertnek, valóban a református zenei hagyomány letéteményesei. Idén azonban új énekkarok is csatlakoznak: a Tatai Református Gimnázium kórusa, a budapesti Nagyvárad téri gyülekezet kórusa, illetve külön öröm számunkra, hogy határon túlról, Révkomáromból is érkezik a Collegium Musicum nevű formáció. Ez is mutatja, hogy a közös éneklés összeköti a közösségeket földrajzi és generációs szinten is.

Hogyan tudnak évről évre megújulni? Kell-e egyáltalán megújulnia az eseménynek?
A hagyomány ereje önmagában is hatalmas, de hisszük, hogy mindig kell valami friss lendület is. A tradíció nálunk nem poros múlt, hanem élő örökség. Az idei koncert épp a pünkösd előtti szombaton lesz, és ezt tematikailag is figyelembe vettük. Olyan énekeket válogattunk össze, amelyek az ünnepkörhöz kapcsolódnak még akkor is, ha korábban már szerepeltek, most új értelmet kapnak. Emellett a hangszeres kíséret is újszerű lesz. Nem egy, hanem négy orgonista működik közre. Ez zeneileg izgalmasabb és ünnepélyesebb hangzást hoz, egyfajta párbeszéd alakulhat ki az orgonisták között is a koncert során.

Mi a koncert igazi lelki ereje?
A közös éneklésnek olyan mély spirituális töltete van, amit szavakkal nehéz visszaadni. Az ember valójában csak akkor érzékeli, milyen fontos számára, amikor kimarad belőle, vagy amikor hirtelen visszatalál hozzá. Amikor egy egész operaház együtt énekel, az valódi kegyelmi pillanat. Olyan ez, mint egy testvéri ölelés – csak hangokkal. Megélt közösség, nem csak látvány vagy hangzás. Sokszor gondoltam arra, mennyire jó lenne, ha itthon is lennének olyan közösségi éneklések, mint amiket külföldi újévi koncerteken látni, most öröm, hogy nekünk is van ilyen eseményünk, ami túlmutat önmagán. Mert ez nemcsak koncert, hanem egyfajta nyilvános hitvallás is.

Miért több ez, mint egy egyszerű koncert?
Azért, mert nem pusztán színpadra állított produkcióról van szó. A közösség, a hit, az imádság mind jelen van, egy-egy énekben benne van a református gyülekezetek évszázados lelke. És ez nem túlzás. Aki ott van és együtt énekel másokkal, az nemcsak hallgató vagy néző, hanem részt vevő imádkozó testvér. A koncert valódi jelentősége ebben rejlik.

A fiatalabb korosztályokat is meg tudja szólítani a koncert?
Erre is törekszünk. Az új énekeskönyv bevezetésével a liturgikus repertoár is frissült. Vannak már olyan énekek, amelyeket a fiatalok is szívesen énekelnek, ezeknek egy része már ismert a gyülekezetekben, és helyet kap a koncerten is. Emellett jelen vannak kortárs szerzők művei, sőt kortárs feldolgozások is. Fontos, hogy ne csupán megőrizzük az énekkincset, hanem élővé is tegyük azt minden nemzedék számára.

Mit jelent mindez hosszabb távon az egyháznak?
Az éneklés közösséget formál. Augustinus szerint „aki énekel, kétszeresen imádkozik”, és mi ezt újra és újra megtapasztaljuk. Együtt énekelni az Operaházban, a Zeneakadémián vagy akár csak egy gyülekezeti teremben olyan összekapcsolódás, amely túlmutat a hétköznapokon. Ráadásul az énekek nemcsak az istentisztelet idején szólnak. Sokszor napokkal később jut eszünkbe egy-egy dallam vagy versszak, néha nem is az első, hanem valami elrejtett sora, ami pont akkor, pont úgy érint meg. Ez a lélek munkája. Isten így is szól hozzánk. Ez a mi közös kincsünk. Más felekezetű barátaink sokszor megjegyzik, milyen erős zenei hagyomány él a református istentiszteleteken, nálunk ez a természetes. De pont ezért kell rá jobban vigyáznunk. Mert ez nemcsak zene, hanem identitás is. Amikor együtt éneklünk, nem csupán dallamokat formálunk, hanem imádságot mondunk, közösséget építünk és megéljük, hogy hitünk nem magánügy, hanem közös út. A XXII. Református Énekek koncert ennek az útnak az ünnepe, hangokban megfogalmazott hála és remény.