„Aki krisztusi emberekkel találkozik, az Krisztussal találkozik”

Már-már hazajárnak a Kossuth Rádió munkatársai a tatai református templomba, ahonnan október 15-én ismét istentiszteletet közvetítenek. – Épp ma tartott terepszemlét a hangmérnök, aki úgy jött be a templomba, hogy szinte már szét sem nézett, csak sorolta, melyik eszközt hová teszik majd. Elég otthonosan mozgott – mondja mosolyogva Szabó Előd tatai lelkipásztor. – Ez lesz a harmadik alkalom, amióta én itt szolgálok – teszi hozzá. Ez tizenegy évet jelent, de emlékszik rá, hogy már akkor is volt rádiós istentisztelet Tatáról, amikor segédlelkészként szolgált Márkus Mihály dunántúli püspök mellett.

Bármennyire tapasztaltnak számít is a tatai gyülekezet az éteri szolgálatokban, korántsem rutinból végzik majd azt. Ezen az istentiszteleten is érvényesül az a munkamegosztás, amely sok terhet levesz a lelkészek válláról, akik közül négy szolgál a vizek városában. – El tudjuk úgy osztani a teendőket, hogy senki se fulladjon beléjük. Például tudom, hogy a zenei részért felelős testvérünk jól öszszefogja majd a rá osztott feladatkört. Épp ilyen biztos vagyok abban is, hogy a lelkész kollégák is odaadással végzik majd munkájukat. Nekem pedig a prédikáció megírása és elmondása marad – reménykedik a lelkipásztor.

Sajnos még nem tart ott a technológia, hogy az istentiszteletek előtti alkalmat is élvezhessék a rádióhallgatók, pedig biztosan ők is jóízűen harapnának a foszlós kalácsból és hörpölnének hozzá a kakaóból, mint ahogy teszik ezt évek óta havonta egyszer a tatai reformátusok.

A kakaós-kalácsos reggeli nem puszta kedves vendéglátás: missziós célt szolgál, erre mindig az általános iskolákban hittanra járó gyermekeket és szüleiket hívják meg. – Minden hónapban kiválasztunk egy általános iskolát, ahonnan a felsős vagy az alsós hittanosokat meghívjuk, akár harminc-negyven gyermek is eljön – mondja Szabó Előd.

– Ez egyszerű reggeli, amelyre azért várjuk a kisdiákokat és a szüleiket, hogy utána behozhassuk őket a templomba. Ez a „csel” – viccelődik a lelkész. Tapasztalata szerint azok, akik korábban a gyülekezet óvodájába jártak, szívesebben jönnek el a kakaós-kalácsos reggelire és ülnek be utána az istentiszteletre, mert az óvoda révén már valamennyire a templom közelébe kerültek a családok. – Az pedig különösen örömteli, amikor ritkán látott arcok is feltűnnek – vallja be Szabó Előd.

Megtudjuk azt is, hogy ez a hagyomány egy szolnoki teológus közvetítésével jutott el Tatára. Azóta már állandó felelősei vannak. A nyolc-tíz ember minden ilyen vasárnap előkészíti a reggelit, ahol a felnőtteknek kávé is jut.

Bár Tatán egy református gyülekezet működik, két szolgálati hellyel rendelkeznek, így vasárnaponként két istentiszteletet tartanak. Az elsőt délelőtt kilenc órakor a tóvárosi kistemplomban, amelyet 2019 óta hívnak így, miután az imaház a felújítás során egy kis tornyot is kapott. A másodikat tíz órakor, immár a nagy templomban. A kistemplomi alkalmon általában negyvenen-ötvenen vesznek részt, míg a belvárosin legalább százötvenen. – A választói névjegyzékünkben ötszáz név szerepel – tájékoztat Szabó Előd.

Hogy kicsit árnyalja a képet, megosztja velünk azt a Tatán is élő „hagyományt”, hogy a gyülekezeti fenntartású református gimnázium tanulóinak ajánlott a részvétel az istentiszteleteken, egész pontosan harminc alkalmon illik ott lenni egy évben. – Ne legyenek illúzióink: ha egy gimnazista nincs rákényszerítve, magától nem fog járni – önti szavakba a szomorú tapasztalatot.

Ez általánosítás, így nem is teljes mértékben igaz. – Bár nem mindenkinek a szemében látok érdeklődést, akadnak azért olyanok, akik figyelnek. Van ifjúsági csoportunk, a tagok zömét gimnazisták adják. A húsz-huszonöt fős csoport jól működik, és komoly lelki munka folyik ott, amelyet a gyülekezet másik megválasztott lelkésze, Farkas Balázs végez. Ő fogja egybe a gyülekezetünk ifjúsági, missziói és diakóniai feladatait.

– A reménységünk az, hogy az istentiszteleten és az ifjúsági csoportban szerzett benyomások ha nem is most, hanem majd tíz-húsz év múlva, de elérik a céljukat. Ha másként nem, akkor ha olyan élethelyzetbe kerülnek, tudni fogják, hova forduljanak segítségért. Ennyi az, amit el akarunk érni. A misszióban az apró lépések és a lehetőség felkínálásának vagyok a híve. Ha néha kicsi nyomással is, de kapják meg a lehetőséget az Ige meghallására, megértésére, hogy megtérhessenek.

Nem csak a kakaós-kalácsos reggeli és az istentisztelet a tatai misszió területe. Szabó Előd szerint arra ideális keretet ad a házicsoport-rendszer is, amelyből jelenleg hat működik, mindegyik nyolc-tizenkét fő részvételével. – Sokszor olyanokat is elhívunk, akik a gyülekezeti élet perifériáján vannak, a csoportban a kötetlen beszélgetések közben megismerhetik a tagjainkat. Nevezhetnénk ezeket a csoportokat „keltetőnek” is – mondja a lelkész, aki különös megfigyelést tett az elmúlt években: megváltozott az emberekben az igény a beszélgetésre.

– Hogy összefügg-e a Covid okozta bezártsággal, nem tudom, de ezt a változást a járványhelyzet elmúltával kezdtem tapasztalni. Sokkal szívesebben beszélnek az emberek magukról. Huszonnégy éve végeztem a teológián, és emlékszem, próbáltam beszélgetős bibliaórát szervezni Naszályon. Hamvába holt ötlet volt, nem csak a Bibliáról, semmiről sem voltak hajlandók társalogni. Tatán pedig több éve töretlen sikerrel fut nemcsak a házi csoportos alkalom, hanem a női és a férfikör is.

Adódik a kérdés, hogy a házi csoportok nem vonják-e el a híveket a gyülekezetekben hagyományos rétegalkalmaktól. Szabó Előd szerint nem, mert klasszikus rétegalkalmak nem igazán vannak a tatai reformátusoknál. – Persze ez azért nem teljesen igaz, vasárnap este hatkor van egy klasszikus bibliaóránk, bár mi istentiszteletnek hívjuk: ének, igemagyarázat, hozzászólás, imaközösség. Ez a kistemplom saját alkalma.

Szabó Előd elmondása szerint a koronavírus-járvány ugyan különleges helyzet elé állította a gyülekezetet, annak elmúlása után szinte azonnal visszazökkentek a régi kerékvágásba. – Nem tapasztaltunk visszaesést a vasárnapi istentiszteleteken részt vevők számában sem – mondja. Szerinte azért, mert kellő időben felhagytak az istentiszteletek online közvetítésével, amiért senki sem zúgolódott. Hozzáteszi, hogy már a járványhelyzet előtt lehetett online hallgatni az istentiszteleteket, ezt a csatornát utána sem zárták be, mint ahogy azoknak, akik nem tudnak eljönni a templomba és internetelérésük sincs, a prédikációk írott változatát juttatják el a gyülekezet segítői. A Covid alatt és utána is harmincöt-negyven, jellemzően idős gyülekezeti tag kapja meg ebben a formában a lelki táplálékot.

A járványhelyzet és a lezárások elmúlása hívta életre az azóta hagyományossá vált gyülekezeti napot is. – Hálát akartunk adni, amiért újra találkozhatunk, ezért a kistemplomba járó testvérekkel együtt tartottunk hálaadó alkalmat a nyáron. A közösség annyira örült a találkozásnak, hogy a templom felszentelésére emlékező és azért hálát adó alkalmunkat, amelyet mindig a Szentháromság vasárnapján tartottunk, kibővítettük gyülekezeti nappá – mondja a lelkész. Ezen a napon most már nemcsak a templomért adnak hálát, hanem az összetartozásért, illetve azokért a dolgokért is, amelyek az elmúlt évben történtek a gyülekezettel. A nap közös ebéddel, szeretetvendégséggel és beszélgetéssel zárul.

Szabó Előd szerint a fenti három szó jellemzi a leginkább a tatai reformátusokat. Az egész közösség szeretettel fordul a családok felé. – Azért dolgozunk, hogy jó legyen megérkezni hozzánk, akár házastárssal, gyerekekkel együtt, illetve azért, hogy barátságosak legyünk, jó kisugárzása legyen a gyülekezetnek – mondja.

– Minden ősszel van egy külön napunk is, amelyre alapvetően a református hittanosokat és a családjukat várjuk, de az intézményeinkbe járó gyermekeket és szüleiket is hívjuk. Igaz, az idei napon épp esett az eső, de kétszázan így is összejöttünk. Jó kis alkalom volt – nyugtázza a lelkész. A családi napon megnyitják a templomudvart, a gyerekek és a szüleik szabadon mozoghatnak a templomot, a parókiákat, a lelkészi hivatalt, a bölcsődét és a gyülekezeti otthont is magába foglaló területen, hogy majd később otthonosan érezzék magukat ott. – Ilyenkor fel lehet menni a templomtoronyba, a templomtérben is játékos feladathelyszíneket alakítunk ki. Így a gyerekek – és a szüleik – játék közben ismerik meg az épületet.

A családi napon jut hely szabadulószobának, kézműves-foglalkozásnak vagy a kosaras hintázásnak is, de a közvetlenség mellett a lelkiség áll a középpontban.

– Nem teológiai magasságokban röpködünk ilyenkor, de a nap második felében elmélyítő, imádságos alkalmat is tartunk dicsőítéssel, amelyen legutóbb mintegy hatvanan vettek részt.

Néhány éve, az egyik ilyen nap szervezése közben fogalmazódott meg a gyülekezet ars poeticája is: aki krisztusi emberekkel találkozik, az Krisztussal találkozik. – Mi közvetítünk valamit a világban, a misszió pedig arról szól, hogy aki Krisztussal akar kapcsolatba kerülni, először úgyis emberekkel fog találkozni. S ha a hívek tényleg Krisztust jelenítik meg magatartásukban, beszédükben, viszonyulásukban, akkor a kereső reménységünk szerint előbb vagy utóbb észre fogja venni azt, aki mögöttünk van – magyarázza Szabó Előd.

A lelkipásztor kiemeli, hogy a gyülekezetben sokan szívesen segítenek a programok megszervezésében, megvalósításában, más feladatokban is lehet rájuk számítani, zömmel ők azok, akik vasárnaponként szinte mindig ott vannak az istentiszteleteken. De nemcsak az alkalmak körüli teendőkben erős a tatai reformátusság, hanem az adakozásban és a diakóniában is.

– A többi között van diakóniai bizottságunk is, és amikor a második lelkészi állást létrehoztuk, olyan személyben gondolkodtunk, aki ezt a területet is ellátja majd – idézi fel a lelkipásztor.

– Évente kétszer gyűjtünk tartós élelmiszert, hogy szétosszuk a városban élő, rászoruló családok között, most legutóbb pedig tanszercsomagokat raktunk össze és adtunk át azoknak a diákoknak, akiknek a családjában nehézséget okozott volna ezek beszerzése – számol be róla Szabó Előd. A legutóbbi gyülekezeti táboruk záró istentiszteletének perselypénzét ajánlották fel erre a célra. Felidézi, milyen különös utakat talál Isten arra, hogy segítsen, akár másokon keresztül: például a táborban először vett részt az a vállalkozó, aki tanszereket is árul webáruházában, és meghallva a hirdetést, felajánlott három, tanuláshoz szükséges kellékekkel teletöltött iskolatáskát.

Az adományok átadása általában a rászoruló család otthonában történik, ahol azt is megnézik, miben kél el még a segítség. – Volt olyan otthon, ahova utána kályhát is vittünk, mert kiderült, hogy a régi elromlott, és nem tudtak fűteni. De legutóbb bekapcsolódtunk a Magyar Református Szeretetszolgálat tűzifaakciójába is, mi is vittünk ki tüzelőt – sorolja.

Azonban nem csupán földi javakkal igyekszik segíteni másokon a tatai gyülekezet. Néhány éve imacsoport is működik közöttük. – Imaláncot alkotunk. E-mailben mindenki megkapja, hogy éppen kiért vagy miért szükséges imádkozni. Mindenki akkor könyörög Istenhez, amikor ráér – mondja Szabó Előd. – Egyszer összegyűjtöttük, hogy a gyermekek közötti, a diakóniai és a zenei szolgálatban, a kórusban és egyéb helyeken ki mindenki szolgál, végül közel száz név szerepelt a listán.

– Ha a gyülekezetünk összetételét akarjuk megvizsgálni, két fő kategóriába sorolhatjuk a tagjainkat. Az egyik halmazba a tősgyökeres, tradicionálisan református családok tartoznak, a másikba pedig azok, akik nemrég költöztek Tatára. A sok munkalehetőség vonzza a családokat – mondja Varga József, a gyülekezet főgondnoka. – Számos olyan testvérünk van, akik csak néhány éve élnek itt, de már aktívan bekapcsolódtak a közösségünk életébe – teszi hozzá.

A gondnok szerint ez szerencsés, mert a betelepülők fiatalítják a gyülekezetet. Úgy véli, az intézmények is fontos részei a közösségnek, hiszen az ott tanuló gyermekek a szüleiket is be tudják hozni a gyülekezetbe.

Gyimóthy Géza presbiter ez utóbbit a legszebb ajándéknak tartja, tapasztalata szerint a gyermekeknek nemcsak a szülőket, hanem két-három nagyszülőt is sikerült már a gyülekezetbe behívniuk, akik immár rendszeresen eljárnak istentiszteletre vagy az esti imaalkalomra. Az idős presbiter azért azt is hozzáteszi, fáj látnia, hogy a tradicionálisan református tatai családok és azok tagjainak száma egyre inkább csökken a gyülekezetben. – Nehéz ezzel szembenézni – vallja be.

Horváth Róbert presbiter szerint a tatai református gyülekezet olyan közösség, amely a szereteten és a békességre törekvésen alapul. – Véleménykülönbségek nálunk is vannak, de sohasem tudtunk úgy összeveszni eddig, hogy másnap ne dolgoztunk volna újra együtt a gyülekezet épülésén. Este mindig megbocsátunk a másiknak. Ezt tartom a gyülekezet egyik legnagyobb erejének.