Száz évvel ezelőtt, július 14-én született Siklós József lelkipásztor, a Református Iszákosmentő Misszió titkára. Elkötelezettsége a szenvedélybetegek testi és lelki megpróbáltatásainak enyhítésére, az evangélium hirdetésére, Jézus Krisztus megváltó, gyógyító szeretetének továbbadására a mai napig követendő példaként szolgál.
Éppen egy évszázada, 1920. július 14-én született Siklós József, és harminchét évvel ezelőtt, 1983-ban hunyt el vasúti balesetben. Már gyermekkorában megmutatkozott költői tehetsége, de prózai írásai is ismertek, lelkipásztorként versei mellett több hitmélyítő kötetet is megjelentetett. Nevét sokak számára a Pohárcsere című könyv tette ismertté, amely az alkoholbetegségből való gyógyulás, szabadulás Isten által felkínált lehetőségét tárja az olvasók elé.
Tizenöt éves korától kezdve olvasta az evangéliumokat, hitbeli meggyőződésből döntött Jézus Krisztus mellett. Elhívatásában megerősödve jelentkezett a teológiára, de elutasították. A következő hét évben fogtechnikus, műfordító, könyvtáros, kocsihúzó volt, és háromszor hívták be munkaszolgálatra, Isten kegyelme azonban megtartotta az életét, 1945 szeptemberben elkezdhette teológiai tanulmányait. Megmaradt munkanaplója szerint 1945. október 14-től a MÁV-kórházban teljesített prédikáló és lelkigondozó szolgálatot, szabadidejében rendszeresen tartott bibliaórákat intézményekben.
Feleségével, Kun Margittal 1951. nyarán házasodtak össze, Isten két gyermekkel ajándékozta meg őket. 1950-től a Budapest-Klauzál téri, az Óbudai és a Pesterzsébet-Szabótelepi gyülekezetben volt három-három évig segédlelkész. 1959. március 1-től az egyházvezetés Jászkisérre rendelte a házaspárt. Siklós Józsefné Margit néni így emlékezett vissza egy interjúban erre az időszakra: „Elvesztettük a pesti lakásunkat, én pedig a könyvelői állásomat. Mégis reménységgel indultunk, hogy vihetjük az ébredés áldását. Nehéz idő volt. Azon a tavaszon vették el a szorgalmas, földjét szerető gazdáktól az állataikat, jó termőföldjüket. (…) A seblázában égő, elkeseredett reformátusság nem fogadta a pesti pap igei vigasztalását. Huszonhárom évig szóval és élettel szerettük, és javára igyekeztünk lenni a gyülekezet minden tagjának.”
Siklós Józsefnek mindig szívügye volt a misszió és a diakónia. Budapesten – a gyülekezeti szolgálatán kívül – több mint tíz évig volt munkatársa volt a Szalay Károly ideggyógyász főorvos által vezetett Evangéliumi Iszákosmentő Missziónak. A főorvos halálával megszűnt a mozgalom, de Siklós József magát nem kímélve tovább küzdött az alkoholisták mentéséért, az értük végzett munka hatékonyságáért.
1981 novemberében a Berekfürdőn iszákosoknak rendezett első konferencián alakult meg a Református Egyház Iszákosmentő Missziója (RIM), amelynek titkára lett Siklós József. A lelkipásztort hatvanéves korában nyugdíjazták, a házaspár Gyömrőre költözött, a titkári teendőit innen látta el egészen az 1983-ban bekövetkezett vasúti balesetéig, amely után két héttel meghalt. Ahogyan Margit néni fogalmazott, „nem kímélte életét a halálig, futását nem folytathatta”.
A lelkipásztor szellemiségét követi ma is a RIM. Némethné Balogh Katalin misszióvezető így ír róla: „Lehet-e ma, ennyi év, ennyi változás után valóság Siklós József szenvedélye és hite abban, hogy az alkoholos pohár helyett az Úr pohara, bűntől szabadító kegyelme gyógyítja a szenvedélybetegséget? Hála, hogy Isten megtartotta ezt a hitet, elköteleződést, szenvedélyt a misszió közösségében, szolgálatában. A Józsi bácsira való emlékezés által ebben erősödünk meg, és testvéri szeretettel ezt adjuk most tovább.”
Előttünk ment
A Református Iszákosmentő Misszió (RIM) és a Magyar Kékkereszt Egyesület Csepeli Csoportja megemlékezést tartott Siklós József sírjánál, születésének századik évfordulóján, július 14-én a gyömrői Új temetőben. Magyarné Balogh Erzsébet, a RIM lelkész-igazgatója e szavakkal idézte fel a lelkipásztor alakját:
„Tizenkét éve ott van az irodámban egy falitábla, rajta az ige: „…nem kímélték életüket mindhalálig.” (Jel 12,11) Versekből, énekekből ismertem meg Siklós József elkötelezettségét, elhívását és szolgálatát. Kegyelem, hogy sok évvel ezelőtt megismerhettem a feleségét. Akik egy elhívó Úr szolgálatában állnak, nagyon közel kerülhetnek egymáshoz akkor, ha ugyanaz a Lélek lakik bennünk, és ugyanazokat a próbatételeket szenvedik el, amelyek ha természetükben nem is, de céljukat tekintve azonosak. Mi ez a cél? Az, hogy hagyj fel a Krisztus hirdetésével, hogy hagyd magára azt, aki magának kereste a bajt az életében. Siklós József nem tudta hagyni. Belső kényszer alatt, a Lélek szorongató jelenléte alatt nem tudta hagyni akkor sem, ha abból rá nézve semmi jó nem származott.
Száz évvel ezelőtt született, és harminchét éve ment el a minden élők útján. Hálás vagyok, hogy itt állhatok azok között, akik ismerték, hallották, látták, közvetlenül tapasztalták Szentlelkes tanításait. Bizonyos vagyok benne, hogy nem abban él tovább egy számunkra kedves, szeretett személy, ha időről időre emlékezünk róla. Abban él tovább, akiben most is él, és akiben akkor is élt, amikor itt volt ebben a világban. Akkor él tovább, ha teljes szívvel hálásak tudunk lenni érte, és ezzel a hálával a Mindenség Urához jövünk. Őt áldjuk, őt magasztaljuk, hogy abban a hatvanhárom évben, amelyet Siklós József ebben a földi életben kapott, minden egy irányba vitte őt: a keskeny út végén álló szoros kapuhoz. Ide tartott, és ide terelgetett sokakat. Ma mi vagyunk abban a helyzetben, hogy irányt mutathatunk. Tegyük ezt együtt, arra nézve, aki megnyitotta a kaput, és mindazokra nézve, akik előttünk mentek, ahogyan Siklós József is.”