Akik példát mutatnak nekünk

A reformáció előtti időszakban a középkori katolikus egyház határozott keretek közé szorította a nők vallási és társadalmi szerepét. Az egyházi hierarchia szinte kizárólag férfiakból állt. A szerzetesi élet jelentette az egyik kevés kivételt, amely lehetőséget adott a nőknek a tanulásra, művelődésre és bizonyos fokú önállóságra. A középkori európai kolostorokban élő apácák közül kiemelkedik például Bingeni Hildegárd, aki spirituális és tudományos írásaival hagyott maradandó nyomot.

A világi nők vallásos élete főként családi és karitatív szerepekre korlátozódott, befolyásuk közvetett maradt, míg az egyház a hűséges feleség és anya ideálját erősítette. A reformáció új lehetőségeket hozott, elősegítve a hit aktívabb megélését és az oktatáshoz való hozzáférést. A 16. századi reformáció az anyanyelvű bibliaolvasásra és oktatásra helyezte a hangsúlyt, így a lányok is szélesebb körben részesülhettek vallási és világi műveltségben. Emellett több protestáns lelkész és teológus felesége – például Luther Márton hitvese, Katharina von Bora, vagy Kálvin János felesége, Idelette de Bure – aktívan támogatta férjét, hozzájárulva a reformáció eszméinek terjesztéséhez.

Lorántffy Zsuzsanna életében a háború, a politika és a vallásos elkötelezettség keveredett. A XVII. század közepének meghatározó személyiségeként nemcsak férjét, I. Rákóczi Györgyöt támogatta, hanem önmagában is jelentős szerepet vállalt a magyar és európai művelődés formálásában.

Lorántffy Zsuzsanna, aki 1602-ben született Ónodon, mindössze 14 éves korában feleségül ment az erdélyi fejedelemhez, ezzel egyesítve két jelentős család vagyonát és hatalmát. A házasságuk politikai és vallási szempontból is fontos változásokat hozott, hiszen a Rákóczi család így Felső-Magyarország egyik legbefolyásosabb urává vált.

Férje halála után, 1648-ban nemcsak birtokigazgatóként, hanem mecénásként is kiemelkedett. A fejedelemasszony híres volt arról, hogy kertjeiben gyógynövényeket termesztett a betegek ápolására, illetve hímzéseivel járult hozzá a református templomok szépítéséhez, amelyek közül a sárospataki református múzeumban ma is őriznek egy általa hímzett úriasztali terítőt. Különleges figyelmet szentelt a tudományos és vallási életnek. 1650-ben meghívta a híres pedagógust, Comeniust, hogy reformálja meg a pataki iskola oktatását, amely így kulcsszerepet kapott a magyar református iskolai és vallási életben.

Lorántffy Zsuzsanna hiteles vallásos élete és bibliatudása is elismerést váltott ki a kor tudósai és papjai körében. Az őszinte és mély vallásosság mellett, amely a puritán reformáció szellemét tükrözte, gyakran szembeszállt a fejedelmi udvar politikai döntéseivel, és védelmezte a református vallási tanokat. Két egyházi témájú művet is megjelentetett, amelyek bibliográfiai gyűjtemények voltak, és ezek hozzájárultak a korabeli keresztyén tudományok terjedéséhez.

Utolsó évtizedeiben a családi tragédiák ellenére az egyház és iskola támogatásába lelte örömét. A tudomány és vallás terén megmaradt szellemi öröksége máig meghatározza a magyar református hagyományokat és a vallásos kultúra történelmét.

Árva Bethlen Katának, az erdélyi barokk korszak egyik legkiemelkedőbb női alakjának élete tragikus fordulatokkal volt tele, mégis rendkívüli munkássága és vallásos elkötelezettsége örök nyomot hagyott a magyar református közösség történetében.

Az 1700-ban született Bethlen Kata fiatalon, két férjét és több gyermekét elvesztve, özvegységre jutott. Élete legnagyobb támasza az írás és a tudomány volt. 1744-ben kezdte el önéletírását, amely életének legnehezebb időszakait is tükrözi. Művében bibliai pátosszal és közvetlen nyelvezettel ötvözi életének eseményeit, az önéletrajz és napló műfaját egyedülálló módon vegyítve. A művet halála után, 1762-ben adták ki, és máig jelentős irodalmi, illetve történelmi forrás.

Lorántffy Zsuzsához hasonlóan kiemelkedő mecénás volt írói pályafutása mellett. Bethlen Kata több erdélyi református kollégiumot is támogatott, könyveket ajándékozott, és saját költségén számos művet kiadatott. Majd maga is gazdag könyvtárat hozott létre, amelyet végakaratában a nagyenyedi református kollégiumra hagyott. A gyűjtemény azonban sajnos a szabadságharc idején elpusztult. Ennek ellenére Bethlen Kata a református hit védelmezőjeként és a magyar kultúra támogatójaként is maradandót alkotott. Élete és írásai révén a barokk irodalom egyik legnagyobb női alakjává vált.

A XIX–XX. században a nők szerepe a református egyházban jelentős változáson ment keresztül, különösen az oktatás, diakónia és társadalmi felelősségvállalás terén. Ekkor alakultak meg az első református női szervezetek, amelyek az oktatásban, jótékonyságban és közösségszervezésben végeztek fontos munkát. A női lelkészség kérdése a XX. században vált aktuálissá, és több országban lehetővé vált a nők ordinálása, így aktívan részt vehettek az egyházi vezetésben.

Molnár Mária, akinek neve sokak számára ismerősen csenghet, 1886-ban született Várpalotán, egy molnárcsalád gyermekeként. Budapesten találkozott a református hit mélységével, amikor kapcsolatba került a Bethánia Egylettel. Az ápolás és a segítségnyújtás iránti szenvedélye hamar utat talált: a Filadelfia Diakonissza Egylet tagja lett, és a Bethesda Kórházban kezdett dolgozni.

Az első világháborúban sebesült katonákat ápolt – előbb a hátországban, majd Galíciában, a frontvonal közelében. Helytállását a Vöröskereszt Érdeméremmel és a Koronás Ezüst Érdemkereszttel is elismerte. A háború után Győrben folytatta szolgálatát, azonban immár nem csak a gyógyítással foglalkozott: bibliaórákat tartott, ifjúsági munkát végzett, látogatta a börtönöket és a kórházakat. Még az utcalányok és az öngyilkosságot megkísérlők között is végzett lelkigondozást .

Molnár Mária nem tervezett külmissziós munkát, mivel úgy gondolta, Magyarországon is van elég tennivalója. Ám 1925-ben egy misszionárius beszámolóját hallgatva egy belső hang szólt hozzá: neki is oda kell mennie. Bár félt a trópusi éghajlattól és a távolságtól, még jobban tartott attól, hogy nem követi Isten akaratát. Kibocsátó istentiszteletén így búcsúzott: „Nem azért, hogy a tengerbe ne dobjanak, hogy az emberevők fel ne faljanak, hanem hogy mindvégig megmaradhassak hűségesen Krisztusom oldalán.” 1928-ban érkezett meg Mánusz szigetére, ahol folytatta tanítói és gyógyítói szolgálatát és a helyiek „Miszisz Doktor” néven emlegették A második világháborúval viszont megváltozott minden. A japán csapatok 1942-ben megszállták a szigeteket. Molnár Máriának felajánlották, hogy meneküljön el, de ő maradt, majd 1943-ban a japánok kivégezték.

Molnár Mária élete és halála nem csupán egy távoli misszió története, hanem a hit és az elhivatottság példája. Ő volt az a magyar református nő, aki mindenét feladta, hogy másokat szolgáljon – és végül a legdrágábbat, az életét is odaadta a küldetésért.

Zsindelyné Tüdős Klára neve nem fénylik a történelemtankönyvek lapjain, pedig élete és munkássága figyelemre méltó nyomot hagyott a magyar kultúra és társadalom történetében. Egyszerre volt divattervező, néprajzkutató, filmrendező és emlékiratíró, de élete legfőbb küldetésének mindig a közösség szolgálatát tekintette.

1895-ben született Debrecenben egy liberális szellemiségű családban. Tanulmányait a debreceni Dóczi-intézetben kezdte, majd Londonban és Svájcban folytatta. Már fiatalon érdeklődött a divat és a népművészet iránt. 1925-ben az Operaház jelmezműhelyének vezetője lett, azonban a harmincas években legtöbb figyelmét inkább a népi motívumok és a hagyományos magyar öltözetek modernizálására fordította. Ennek eredményeképp megnyitotta saját divatszalonját. A Pántlika Szalon, nemcsak divatszalonként vált ismertté, hanem a társadalmi élet fontos központjává is vált. Az ottani bemutatók valódi társadalmi eseményekké váltak, és a híres magyar hölgyek Tüdős Klára tervezte ruhákban jelentek meg.

Sokoldalúságát mutatja, hogy 1943-ban ő lett Magyarország első női filmrendezője, amikor elkészítette a „Fény és árnyék” című filmet, amelynek nemcsak rendezője, hanem forgatókönyvírója és jelmeztervezője is volt. Filmjeiben és írásaiban is a magyar kulturális örökség megőrzésére és a társadalmi felelősségvállalásra helyezte a hangsúlyt.

„Tudom, hogy Isten az ő mindenfajta javait hol ide, hol oda teszi, s a mi egyetlen feladatunk, hogy meg ne rekedjen nálunk, sem anyagi, sem szellemi javaiból semmi.” Ez a hit, amely végigkísérte életét, az emberek iránti szolgálatban is megmutatkozott. A második világháború alatt az Országos Református Nőszövetség elnökeként számos üldözöttnek nyújtott menedéket, beleértve zsidókat és politikai menekülteket. A Zsindely-villában Mikulás-ünnepségeket tartottak a gyerekeknek, miközben a felnőttek Szentírást olvastak. A szeretet és a közösségi szellem, amelyet Zsindelyné Tüdős Klára megvalósított ebben a nehéz időszakban, a kommunista hatalomátvétel után sem hagyott alább. Miután férjével együtt Balatonlellére telepítették ki, feladatának nem csak egy új otthon megteremtését tartotta, de a helyi református közösségi élet kiépítését is.

Sokkal több volt, mint egy egyszerű divattervező: a magyar kultúra és közösségi élet egyik fontos alakja volt, aki egész életét mások szolgálatának szentelte. Alkotásait nem véletlenül őrzi az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a debreceni Déri Múzeum is. Az ő munkássága és hite valóban maradandó nyomot hagyott, öröksége még ma is él.

Ezek a nők példát mutattak elkötelezettségből, kitartásból és hitből. Fontos, hogy ma is emlékezzünk rájuk, mert sokat tanulhatunk tőlük.