Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon különleges találkozóra hívta mindazokat, akik az intézmény története során munkatársként segítették az ott élőket. A rendezvény az otthon lakóinak régi kívánságára valósult meg, miután szerették volna újra látni azokat a kedves gondozókat, akik hosszú éveken, akár évtizedeken át ápolták és támogatták őket. A találkozás örömteli és megható pillanatokat hozott. Az alkalmon hangzott el Varga Judit egykori, ma már nyugdíjas munkatárs beszéde is, amelyet szerkesztett formában közlünk.
Nagy vonalakban, röviden felidézek néhány olyan eseményt, amely meghatározó volt az otthon életében. Jómagam 1967-ben kerültem ide, 2004-ig, a nyugdíjazásomig itt dolgoztam. Belépésemkor az otthont Varga Teréz vezette. Akkor mintegy kilencven gyermeket gondoztak. Csak lelkészi ajánlással lehetett a szeretetszolgálatban dolgozni. Sok diakonissza munkálkodott itt, családias légkörben. Mindnyájan bentlakók voltunk, a vezető is. Szeretettel, de szigorúan okítottak bennünket szorgalomra, kitartásra, engedelmességre, alázatra, becsületességre, őszinteségre.
Minden területre beosztottak bennünket, hogy szükség esetén tudjunk helyettesíteni, és megismerjünk minden munkát. Voltam konyhalány, takarító, mosó- és vasalónő, kerti munkás, állatgondozó, kazánfűtő, szakácsnő, gyermekgondozó. Neveltünk malacokat, hízókat, keltettük a csibéket, begyűjtöttük a tojásokat. Havonta öltünk disznót, olyankor vacsorára disznótoros került az asztalra. Akkor még nem voltak gépek, kézzel tisztítottunk, aprítottunk mindent. Kézzel gyalultuk a tököt, kézzel dagasztottunk, sodortuk a tésztát a másnapi ebédhez, húsz levelet. A tóra jártunk mosni a szőnyegeket, súrolni a padokat. Amikor elromlott a mosógép vagy nem volt víz, kézzel mostuk a több száz pelenkát. Télen a kastély padlására vittük teregetni a ruhákat, ágyneműket. A játszótér mögött konyhakert volt, ott szinte mindent megtermeltünk.
Tamás Margit testvér volt a felelős a kertért. Munka után mehettünk oda kapálni borsót, babot, gyümölcsöt szedni és lekvárt főzni. Senki nem háborgott emiatt. Nyáron egymás után jöttek a teológusok gyakorlatra, kéthetenkénti váltásban. Esténként tábortűz mellett ismerkedtünk, beszélgettünk, Kántor Ervin lelkész áhítatot tartott. Vasárnaponként, aki nem volt beosztva, a vezetővel és a diakonisszákkal együtt ment a templomba. Emlékszem a lengyel és német diakonisszákra, gyakran jöttek hozzánk, megcsodáltuk őket a rendbéli ruhájukban. 1971-ben a németországi evangélikus egyház diakóniai csoportja Gottfried Schubert vezetésével tartózkodott nálunk három hétig. Vizet kerestek az otthon területén, hogy megoldódjon a krónikus vízhiány. Sok kutakodás után sikerült találniuk, és a fóti kútmester, Forgács István megépítette a kutat. Mindenki fellélegzett: ez a kút látta el az otthont vízzel, amíg be nem vezették a vizet. 1970-ben kezdődött az építkezés. Szükség is volt rá, mert a kastélyt kinőttük, és óriási volt a betegek száma. 1974-ben vehettük használatba. Ugyanebben az évben jött hozzánk Juhász Zsófia lelkész, gyógypedagógus Leányfaluról. Ismertük korábban is, gyakran járt hozzánk áhítatot tartani. Állandó munkaerőhiánnyal küszködtünk. Mindennap fejtörést okozott a beosztást elkészíteni. Sok esetben maga a vezető és Zsó néni állt helyt az osztályokon. Pelenkáztak, fürdettek, etettek. Zsó néni a felmosást, sőt télen a hólapátolást is vállalta.
Az ebédlőben tíz asztalt terítettünk a dolgozóknak. Ebéd előtt ötperces áhítat volt, és együtt énekeltük: „Az asztal terítve, immár minden kész...” A konyhafőnök, Nagyné Éva negyvenhárom évet dolgozott nálunk. Minden szombat délután tizenöt kiló lisztből kalácsot sütöttünk vasárnapra, a kakaó mellé. Nem volt mirelit, előre elkészített nyersanyag, megszedtük a kertből, megtisztítottuk, aprítottuk, megfőztük. Nagy méretű gázpalackokkal üzemelt a konyha, ezek télen befagytak, forró vízbe kellett rakni őket, hogy kiolvadjanak. 1980-ban Nagy Piroska újságíró járt nálunk inkognitóban. Mély lelki válsága miatt döntött úgy, hogy eljön környezetváltozásra, kikapcsolódni és egy napra segíteni. Hónapokkal később értesültünk a kilétéről, amikor a Confessio című folyóiratban megjelent a rólunk szóló cikk Menekülés fogyatékos gyermekek közé címmel (1980/4).
1982-ben Varga Teréz intézetvezető elhunyt, ezután Juhász Zsófia lelkészt kérte fel a Zsinat a helyére. Munkáját segítette Kántorné Gizi néni az adminisztrációban, Kántor Margit és Pónya Emília diakonisszák minden területen. Óriási „kampányba” kezdett, hogy országszerte megismertesse a fogyatékosok világát. Gyülekezetekbe jártunk a gondozottakkal együtt. Zsó prédikált, a gyerekek műsort adtak, mi, dolgozók pedig bizonyságtétellel szolgáltunk. Meghívta a gyülekezeteket az otthonba, hogy megismerjenek minket közelről, lássák a nehézségeinket, gondjainkat és segítsenek a sok munkában.
Megindult az adakozás, volt gyülekezet, amely egész évben ellátott bennünket száraztésztával. Jöttek dolgozni egy vagy két napra, egy hétre a kertbe, a konyhába, a varrodába, vasalni, osztályon vagy a karbantartásban segíteni. A kerti munkában élen járt Fót, minden héten nyolc-tíz fővel a vetéstől, palántázástól a betakarításig művelték a kertet húsz éven keresztül Tóthné Zsófi néni vezetésével. További gyülekezetek is óriási segítséget nyújtottak mind adományban, mind a munkájukkal. Felsorolom néhányukat: Gomba varrta a kötényeket, köpenyeket, függönyöket, drapériákat. Maglód, Pécel, Tápiószecső, Diósjenő, Hajdúnánás, Nagyecsed. Nagyecseden mintegy száz piskótát sütöttek hosszú éveken keresztül, és szállították az otthonba. Ezzel megkönnyítették az ünnepeket, amikor egyébként is rengeteg a munka. Aztán Kosd, Alsónémedi.
Baranya! Kovács Emil és Szabó Mihály, valamint Szabóné Klári lelkipásztorok felbecsülhetetlen sok adománnyal, munkával segítettek bennünket. Egy hétre jöttek minden alkalommal. Évente tartottunk „baranyai napokat”. Ők hozták készen, nagy üstben a csirkepörköltet és egyéb finomságokat, még a bort is. Az egész házat megvendégelték. Nem kis tett volt Trabanttal, adománnyal megrakva délről Őrbottyánba jönni. Rengeteg fáradság, áldozat. Baranya sok fiatalt küldött dolgozni az otthonba.
Jászkisér! Juhász Eszter néni, Zsó nővére minden évben egy-két alkalommal jött kis csoportjával húsvét előtt, nagyhéten. Annyi grillázst hozott, hogy mindenkinek jutott belőle. Aztán Hollandia! Évtizedekig patronáltak bennünket elképesztő mennyiségű adománnyal, kétkezi munkával. Németország, Svájc, Ausztria, Svédország. Zsó néni szorgalmazta, hogy lakóink többsége konfirmáljon, és elkezdődött a diakónusképzés is Péter Mária lelkésznő vezetésével. Zsó néninek két kötete jelent meg: a Szőlőszemek és a Zöld füvecske a mezőben, amely Sátori Gabriella dunaalmási vezető írásait is tartalmazza. A gyerekeink és mi is több versét megtanultuk. Hogy művelődjünk, írókat, költőket is meghívott, Túrmezei Erzsébet és Szabó Magda is járt nálunk. Közösek voltak az ünnepek az ebédlőben, olyankor nagyon jól éreztük magunkat. Zsó fejlesztési módszerét jöttek eltanulni Németországból, Hollandiából, Svájcból.
Villámcsapásként ért bennünket Zsó betegsége, majd halála. Megállt az idő, úrrá lett a döbbenet, hogy olyan fiatalon elment. Egész életében úgy tanított, úgy prédikált, olyan hévvel és érthetően, hogy a préceszcsoport (a teológusok) és mi is megértsük az Ige üzenetét. Óriási veszteség mindenkinek! Szeretnék megemlékezni azokról a diakonisszákról is, akik ebben az otthonban szolgáltak hosszabb-rövidebb ideig. Nem szabad elfelejteni őket, hálával és tisztelettel kell gondolni rájuk, hiszen tartóoszlopai voltak a református egyháznak és ennek az otthonnak a legnehezebb, legínségesebb években. Ők is megérdemelnének egy emléktáblát a falon: Sátori Gabriella, Csiba Györgyi, Tusa Margit, Foki Mária, Bodnár Matild, Bogár Ilona, Lengyel Irén, Lengyel Olga, Alföldi Ilona, Kiss Anna, Mester Jolán, Pónya Emília, Erdős Ida, Kántor Margit, Molnár Mária, Nagy Ilona, Németi Piroska, Peti Magdolna, Szijjártó Zsuzsanna, Tamás Margit, Rocskó Katalin, Szabó Lídia, Majoros Katalin. Isten áldása kísérje azokat a dolgozókat, akik a legnehezebb szükségben, munkaerőhiányban, járványokban, hétköznapokon, ünnepnapokon több évtizedig dolgoztak és innen mentek nyugdíjba!
Cikkeinket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben sok érdekes és értékes tartalmat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!