Akiket az életmentés hajt

Hogy jött létre a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csapata?

A tagok nagy része már jóval korábban részt vett különféle mentésekben, katasztrófahelyzetekben. 2018 körül fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy jó lenne létrehozni egy olyan csapatot, amely a saját elképzeléseink szerint működik, a mi értékrendünkre van szabva. Ekkor kerestük meg Juhász Mártont, a Magyar Református Szeretetszolgálat akkori igazgatóját, vele közösen kezdődött el a csapat hivatalos megalapítása.

Milyen helyzetekben riasztják önöket?

Egyes, tehát legmagasabb kategóriás önkéntes tűzoltó-egyesületként bármely kárhelyszínre jogosultak vagyunk kivonulni. Amikor nincs tömeges katasztrófa, mi döntjük el, hogy kimegyünk-e egy adott esetre a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei mellé segíteni. Viszont egy nagyobb tragédia esetében – például Debrecenben egyszerre több helyen történik súlyos kár – a tevékenységirányítási központ jelöli ki számunkra a helyszínt. Ez biztosítja, hogy mindig oda menjünk, ahol a legnagyobb szükség van ránk.

Hogyan zajlik egy bevetés a gyakorlatban?

Úgy, hogy közben éljük a hétköznapi életünket: dolgozunk a munkahelyünkön, a városban járunk, vagy éppen otthon vagyunk. Mindig nálunk van a kézi rádió, és egyszerre három csatornán kapjuk a riasztást – sms-ben, e-mailben és rádión. Így biztosan nem maradunk le egyetlen esetről sem, mert valamelyik formában mindig megérkezik a hívás. Amint bejön a riasztás, mindenki félreteszi, amit épp csinál, és indulunk.

Mi a legnehezebb terepen, és mi ad erőt ilyenkor?

A legnehezebb az, hogy belföldi eseteknél nincs felkészülési idő. Külföldön – például egy törökországi földrengésnél – van több óra utazás, ami alatt lélekben rá lehet hangolódni a várható helyzetre. Itthon viszont lehet, hogy a következő percben már egy olyan helyszínen találjuk magunkat, ahol rémálomszerű körülmények várnak. Ez a kiszámíthatatlanság rendkívül megterhelő. Erőt pedig az ad, hogy hisszük és tudjuk: Isten soha nem tenne nagyobb terhet ránk, mint amit el tudnánk viselni. Ráadásul ha egy adott helyzetben sikerül segíteni valakin, akkor minden apró sikerélmény hatalmas lendületet ad.

Mennyire nehéz lelkileg feldolgozni a látottakat?

Nagyon nehéz. Vannak olyan helyzetek, amikor még a hivatásos tűzoltók is lelki támogatásra szorulnak. Mi sem vagyunk mások: időnként szükség van lelkigondozói segítségre. Nekem például sokat segít Oláh István, a nagytemplom lelkésze aki korábban a Szeretetszolgálat munkatársaként is végigkövette a csapat megalakulását. Volt, hogy még mielőtt hazamentem volna egy bevetés után, felhívtam, és átbeszéltük a történteket. Ez sokszor megnyugvást adott, és segített helyre tenni a lelki terhet.

Volt olyan mentés, amely különösen mély nyomot hagyott önben?

Igen, mindig a gyerekekkel kapcsolatos esetek. Ha egy gyermek megsérül, vagy életét veszti, azt feldolgozni különösen nehéz. Ezek azok a helyzetek, amelyek hosszú időre belénk égnek.

Hogyan segítik egymást a csapat tagjai a feldolgozásban?

Figyelünk egymásra. Törökország után például kötelező volt pszichológushoz mennünk, a szeretetszolgálat vezetése rendelte el. A hétköznapokban pedig kibeszéljük egymással a történteket, támogatjuk egymást. Volt, hogy láttuk egy fiatalabb kollégánkon, mennyire megviselte egy haláleset, és akkor jobban odafigyeltünk rá: beszélgettünk vele, közösen próbáltuk oldani a terhet. Ez a bajtársiasság a csapat egyik legnagyobb ereje.

Lehet fejlődni ebben a szolgálatban?

Igen, de a fejlődés sokszor a tapasztalatokból jön. Minél több eseten vagyunk túl, annál inkább megtanuljuk kezelni a helyzeteket. Persze vannak olyan tragédiák, amelyeket soha nem lehet megszokni, és nem is szabad. Törökországban például háromféle kimenetel volt: vagy élve találtuk meg a túlélőt, vagy holtan, de így a család legalább el tudta temetni, vagy pedig a romokkal együtt tűnt el a test, és akkor sem lezárás, sem búcsú nem adatott meg. Ez volt a legnehezebb, mert ilyenkor a család életében egy nyitott seb maradt.

A múlt héten Athénban jártak egy munkaprogram kapcsán. Milyen tapasztalatokat szereztek?

Athénban egy európai uniós projekt megbeszélésén vettünk részt, amelyen négy ország – Görögország, Franciaország, Spanyolország és Magyarország – dolgozik együtt. A program lényege, hogy olyan speciális önkénteseket kell toborozni és megtartani, akik hajlandók az életüket is kockáztatni mások megmentéséért, ráadásul ingyen. Ez nem könnyű feladat, hiszen kevesen vállalják ezt a terhet.

Nagy lelkesedéssel beszél erről a hivatásról: mi az ön személyes motivációja?

Soha nem éltem tudatmódosító szerekkel, de szoktam mondani: aki egyszer átéli, milyen érzés életeket menteni, az tudja, hogy ez olyan, mint egy drog. Erről nem lehet leszokni. Én rabja lettem ennek. Lehet, hogy önzően hangzik, de részben a saját igényem miatt is csinálom: egyszerűen szükségem van arra, hogy segítsek másokon. Ez ad értelmet a munkámnak és az életemnek.