Alkotótársként a teremtett világban

A művészettel való találkozásom messze visszanyúlik a múltba. Néhány éves voltam, de életem egyik meghatározó pillanata volt, amikor lelkész édesanyám kifestette a felsőkelecsényi parókia kamrájának hátsó falát színes motívumokkal. Minden olyan rozoga volt, az egész ház, de az gyönyörű lett… És az asztalos István bácsi által készített kis székeink is a mai napig őrzik az anyai kéz munkáját. A hangyák útját és a madarak röptét hamar megismertük gyerekkorunkban, a fészekből kiesett bagolyfiókát és az eltévedt vadnyulat vagy sünt természetes módon nevelgettük: minden harmóniában van körülöttünk, a Teremtő kezének nyoma jelen van. Kirándulásainkon, miközben szüleink szedret gyűjtöttek, mi az erdő agyagos patakmedrében alkottunk szebbnél szebb szobrokat. Hamar megtanultam, hogy a kéz munkája, az alkotás mennyire áldott lehet. Ahogyan meghatározó könyvélményem szerzője, Makoto Fujimura megfogalmazza: az alkotásban a szépség és a kegyelem találkozik.

Fel nem fogható csoda számomra, hogy a Bibliamúzeumban művészettel körülvéve élhetek, dolgozhatok. Igét hirdető szavak, a maguk szépségében fennmaradt régészeti tárgyak, a múlt évezredei, képzőművészeti alkotások körében. A legtöbb igehirdetésemben megjelenik valamilyen múzeumi tárgy, egy-egy festmény vagy szobor. A múzeumi tárlatvezetéseken pedig Isten üdvtervét mondom el… hiszen különös átjárás van ebben a titokban. Persze, nekünk egyébként is mindenről ő jut az eszünkbe.

Bármikor bármerre néztem életem során, minden csodálkozásra indított, ahogy Jóbnak is rá kellett csodálkoznia a világmindenség tökéletes alkotására és az alkotóra. A nagy művészt megismerni, ez az igazi ajándék. Úgy hiszem, engem mindig az lendített tovább az úton, amikor egymásban alkotótársakra találtunk. Múzeumi kiállításaink megnyitóin gyakran hangsúlyozom: az alkotásnak szakralitása van. Ezt még jobban meg tudjuk érteni kegyelemmel, hisz azáltal nyerhetünk nagyobb szabadságot arra, hogy szemlélődjünk a másik életének üzenetében. Mit tár elénk a művész az elkészült műben? Talán a vívódását, a fájdalmát, a megértésre és válaszra vágyó érzését. Láthatjuk az örömnek, a hitnek az ecsetvonásait, plasztikus, finom formáit. Milyen jó így jelen lenni az művészetek sokszínű világában!

Mérvadó volt számomra a találkozás a nagy németalföldi festő-evangélistával, Rembrandttal. Hollandiában járva szoktam időt szakítani arra, hogy megálljak a Jeruzsálemet sirató Jeremiás próféta mellett, és jobban megértsem mindazt, amit egy ecsettel a szív és a kéz prédikál nekünk. Egyfajta rembrandti és jeremiási Stabat Mater ez, és kicsit az enyém is. Aztán megyek, hogy megnézzem azokat a megfestett öreg kezeket, amelyeknél szebbeket soha nem láttam, amelyek olyanok, mint a gyűjteményünk rongyosra olvasott Bibliája. Mintha összetartozna minden a szépségben.

Vajon mit keresnek a németalföldi gótika egyik legszebb épületének támpillérén, a ’s-hertogenboschi Szent János-katedrálison azok a szoborba faragott lények, amelyek ötszáz éve tekintenek felfelé, a tető síkja irányába – vagy talán az égre? Kilencvenhat kőfaragvány. Néhány száz évben egyszer adatik ilyen: a renoválásra felállványozták őket, én pedig a magasban, a pallókon sétálva egész közelről láthattam ezeket a szobrokat, amelyeket Bosch még fiatalként figyelt meg, az épületszobrászok keze alatt. Később megjelennek a festményein ezek a lények. Groteszk szörnyfigurák, mintha a pokol attribútumai volnának, ott fenn, a templom tetején, miközben látjuk mellettük a hétköznap embereit, zenészeket, művészeket, egy-egy életepizódot. Gótikus épület, amely önmagában is a mennyei Jeruzsálemet hirdeti: vigyázz, még vissza lehet csúszni ezeken a támpilléreken! Maradj szorosan az Isten közelében!

Örményország korai keresztyén templomai, azok építészete, temetőik csipkés kacskarjai, amelyek a keresztből fakadó életet hirdetik – ezek mind mélyen meghatározó szakrális élményeim. Visszavágyom a VI–VIII. századi templom- és kolostorfalak közé. Szeretnék újra örményül énekelni Tatevben, Odzunban vagy a Geghard kolostorban, a templom szentségében átitatódni a Lélek jelenlétével…

Vágyom arra, hogy a művészet minden ága gazdagítson, szelídítsen, érzékennyé tegyen, magasra lendítsen, megajándékozzon, örömet adjon. Segítsenek mélyre ásni és magasra emelkedni, és segítsenek másokhoz kapcsolódni. Hiszem, hogy a szépség bizonyosan odavisz Isten elé. Ilyen élmény volt nem olyan régen Vermeer képei előtt megállni, és csak kérdezni: Uram, hogy tudsz ennyire áldottá tenni kezeket? A Bibliamúzeum kiállításai egyébként is mindig bibliai kontextusba kerülnek. Nem is lehetne másként. Hadd emlegessek néhány olyan alkotót, kiállítást, amelyekre nagyon jó visszaemlékezni. Hónapokon keresztül a kiállítótér falain látni a művészet remekeit: Dürer metszeteit, Konok Tamás Mikroludiumait, Bálint Endre Utolsó vacsora Zsennyén című festményét, Ország Lili téglafalát és labirintusait, Egry balatoni fényeit és a mindig szemembe néző szépséges Klein Mártát, akit Gábor Jenő festett meg.

Gedő Ilka Bólogató művirágja üzeni: valami elveszett a világból! Breuer Marcell finoman megrajzolt Pietája, Kövesházi Kalmár Elza szobrai, Tóth Menyhért különös arcai, Karátson Gábor bibliai akvarelljei, a Károli-szöveg ceruzával odaírt Igéivel. Ferenczy Károly Tékozló fiúja vagy Csontváry Szerelmespárja, mellettük a békés és elégedett puttó. Anna Margit madárlábú bábuja vagy Ziffer Sándor szépséges kékjei, Szőnyi szeretteinek finoman megrajzolt portréi… mind-mind, és vége sincs, csak sorolnám az élményeket, az alkotókat és mindazokat a képeket, szobrokat, amelyekkel együtt élhettem az elmúlt években. Milyen nagy ajándék ez!

Nem maradhat említés nélkül a zene, Bach kantátái, Händel művei, a barokk zene széles kincsestára, Jean-Baptiste Lully, Jean-Philippe Rameau, Henry Purcell... A sokféle zenei élmény között mindig ott van Hector Berlioz Requiemje és persze a kórusművek sora. Magam is énekeltem kórusban, a katarzis élménye még mindig visszhangzik bennem. Az emberi hang képessége is csoda, Isten egyik különös ajándéka! Az együtt éneklés öröme az Isten öröme bennünk! Férjem, Horváth Gyula belsőépítész látásmódja, érzékeny alkotói világa is gazdagította, mélyítette művészetlátásomat az együtt töltött évtizedek alatt. Kezének alkotásai sok gyönyörű templomban, szakrális térben láthatók. Látom nála a művészi tervezőmunka folyamatát, majd az eredményét. Papíron és valóságban. És közben ott van az örökké bennünk és általunk Munkálkodó! Minden múzeum, így a miénk is műtárgycentrikus, ez a saját munkámban is fontos, de én mint lelkész valójában a verbum Dei (Isten szava) orientáltságában élem az életemet és szeretem a művészetet. Ez a szépség és a kegyelem… bennem is, számomra is.