Állami és önkormányzati elismerés reformátusoknak

Az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket, miniszteri kulturális díjakat és egyéb elismeréseket adtak át augusztus 19-én és 20-án. A díjazottak között ezúttal is akadtak református személyiségek.

kovacsnepazmandiagnes.jpg

Kovácsné Pázmándi Ágnes

Fotó: Füle Tamás / Parokia.hu

Szinnyei József-díjban részesült Kovácsné Pázmándi Ágnes okleveles könyvtáros, református lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye munkatársa. Az elismerést Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adta át.

kontos.jpg

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere adta át Köntös Lászlónak a díjat

A helyi önkormányzat Pápa Városért Érdemérmet adományozott Köntös Lászlónak. A kitüntetést dr. Áldozó Tamás, Pápa Város Polgármestere adta át az augusztus 20-án megtartott ünnepségen a dunántúli gyűjteményi igazgatónak, lelkészi főjegyzőnek, a Zsinat kommunikációs bizottsága elnökének. Az indoklás szerint „Köntös László a Pápai Református Gyűjtemények országosan is elismert tudományos műhellyé formálása, valamint városunk kulturális és épített örökségének megőrzése érdekében végzett magas színvonalú, elkötelezett tevékenységével kivívta városunk polgárainak tiszteletét és megbecsülését”.