Amikor a szavak tettekké váltak

A Filadelfia Diakonissza Szövetséget létrehozó fiatal hitoktatónak – már a századfordulón, 1900-ban a Hold utcai gyülekezet kérésére és édesapja biztatására – meg kellett tanulnia, hogy miben is áll egy diakonisszaintézet munkája, ezért felkereste az akkor Európában már több helyen is működő ilyen intézményeket. Így utazott el a svájci Bernbe is, ahol ekkor már nagy diakonisszakórház és -intézet működött. Itt ismerte meg Vischer Mártát, a fiatal oktatót, aki vállalta, hogy felesége és segítőtársa lesz. A kezdetekben a kis magyar anyaházban szolgáló fiatal testvérek is főképpen tanultak, és készültek a szolgálatukra.

„Az Isten Igéjéből vett Filadelfia névvel egyfelől azt óhajtották kifejezni, hogy diakonisszaszövetségük éppoly gyarló és tehetetlen volt, mint az a Filadelfiának nevezett régi kis-ázsiai gyülekezet, másfelől azonban hirdetni akarták e névvel, hogy a filadelfiabeli gyülekezetnek adott isteni ígéretet – az íme, nyitott ajtót adtam elődbe ígéretét – hit által a magukévá tették, egyedül az Úrba vetik reménységüket, tőle várnak erőt, sikert és segítséget.” (Jelentés a Filadelfia munkájáról, 1906–1908)

Felmerül a kérdés, honnan tudták azok a fiatal lányok, akik jelentkeztek erre a szolgálatra, hogy mit jelent a diakonissza szó. Hallottak róla, mert a századforduló esztendeiben, amikor az ő életük is bontakozott, az evangélium üzenete megújuló erővel szólalt meg azokban a körökben, ahol ők éltek. S ilyenkor a szavak tettekké válnak. Ma már alig tudjuk elképzelni, hogy mennyire izgalmas és boldog vállalkozás volt akkor az, amelyre elindultak. Jöttek a Bethesda-kórház szomszédságából, és jöttek Erdélyből. Hiszen a Hold utcai gyülekezet Bethesdájában is diakonisszák ápoltak, de azok csak németül beszélő német testvérek voltak.

A Filadelfia Diakonissza Szövetség második korszaka 1904-ben indult, amikor a Németajkú Református Leányegyház a Hold utcában már nem volt képes tovább fenntartani a Bethesdát, és a református egyház se tudta átvállalni. Nehézségek közepette, de példaszerű összefogással 1909-ben sikerült az 1906-ban már egyletté alakult Filadelfiának megvásárolnia a Bethesda-kórházat. 1912-ben már több mint húszan voltak a diakonisszák.

Az anyaháznak sok külső, a történelemből fakadó nehézséggel kellett szembenéznie: az első világháború okozta szenvedéssel, járványokkal, a kommün időszakával, a trianoni átalakulással és az utána következő válsággal, majd az azutáni korszakok megrázkódtatásaival. Emellett sok gond forrásai voltak azok a támadások, amelyek a református egyházon belüli világból és emberektől érkeztek, és ez ellen idősebb Biberauer Richárd pietista és egyházhű magatartása nem nyújtott védelmet. Az intézmény fenntartásának gazdasági terhei és mégis egyre szélesedő tevékenységi területei szinte állandó anyagi bizonytalanságot eredményeztek. Ilyenkor a külföldi – főképpen svájci és hollandiai – testvéri kapcsolatok mindig felbecsülhetetlen segítséget jelentettek, és a diakónia ügye Isten segítségével és sokak áldozatos munkájával mégis továbbhaladhatott az útján.

A diakonisszamunka területén új és reményteljes lehetőségeket teremtett, amikor Ravasz Lászlót 1921-ben a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé választották. Ravasz László támogatta és fontosnak tartotta a Filadelfiát és a több, az idők során megalakult diakonisszaintézményt, il­letve a Filadelfia keretében munkálkodó egyházi kiadót és sajtót. Sokak számára, így a Filadelfia számára is nem várt bonyodalmat okozott 1930-ban a Sylvester-nyomda kapcsán kialakult krízis, amelynek okai aztán nyilvánvalóvá váltak.

1938-ban, még idősebb Biberauer Richárd halála előtt a Filadelfia Diakonissza Egyesületből egy, a református egyház kötelékébe tartozó alapítványt hoztak létre. 1939. január 12-én meghalt Biberauer Richárd. Ravasz László püspök a Filadelfia megnövekedett feladatait az alapítvány igazgatótanácsa és a testvérközösség határozata alapján két fiatal, egymással jó barátságban lévő lelkészházaspárra bízta. A Filadelfia Diakonissza Intézet és a Bethesda-kórház igazgatásával Biberauer (1940-től Bodoky) Richárdot és feleségét, Zombory Ágnest, a testvérképző tanfolyammal, a Baráti Szövetséggel, a Sylvester-nyomda igazgatásával és a Keresztyén Család újság szerkesztésével Péter Jánost és feleségét, Czeglédi Margitot bízták meg.

1941-ben az alapítvány immáron százfős diakonisszasereggel ünnepelte a Bethesda-kórház hetvenöt éves fennállását. 1942-ben Kőszegen és Cegléden újabb árvaházak kezdték meg munkájukat, majd a Filadelfia átadta noszvaji házát a Jó Pásztor Bizottságnak árva zsidó gyermekek számára. 1943-ban Erdélyben, Szentmátén internátus létesült szórványban élő magyar gyermekek számára. 1944-ben a svájci és svéd Vöröskereszt védelme alá helyezett intézményben számos üldözött élte át a bombatámadásokat és később az ostrom nehéz heteit.

A háború utáni években az intézmény megélhette az újraindulást és a külföldi, főképpen svájci segítséggel megvalósított újjáépítést, a diakonisszák ismét elfoglalták a szolgálati helyeket nemcsak a Bethesdában, de az árvaházakban és különböző gyülekezetekben is. 1948. április 30-án Ravasz László lemondott püspöki hivataláról, a püspökválasztás ideje alatt Szabó Imre esperes látta el a Filadelfia elnöki tisztét.

1948 szeptemberében Bereczky Albertet választották meg a Dunamelléki Egyházkerület püspökévé, így ő lett a Filadelfia Diakonissza Alapítvány elnöke. Október 7-én a református egyház és a magyar állam megállapodást írt alá, 1949-ben még úgy látszott, hogy folytatható a diakonissza-életforma. Decemberben Péter Jánost beiktatták a Tiszántúli Egyházkerület püspöki tisztébe. 1950-ben már nagy ellentétek mutatkoztak az egyházi vezetőség és a Filadelfia között. 1951 januárjában államosították a Lorántffy-szanatóriumot. Ezután Bodoky Richárd azt a feladatot kapta, hogy a két anyaházból, a Filadelfiából és a Lorántffyból szervezzen meg egy új budapesti diakonissza-anyaházat, de amint ez megtörtént, még 1951. július 8-án megkapta a felszólítást a végleges felszámolásra, amelynek 1951. november 30-ig kellett végbemennie.

Bodoky Richárd tudomásul vette a feladatot és három, a diakonisszák további élethelyzetét meghatározó kérést terjesztett az egyház vezetősége elé, amely elfogadta és később teljesítette ezeket az ígéreteket. A felszámolás megtörtént. A Filadelfia negyvennyolc évig szolgálhatott. Azóta hetven év telt el.

Ez év május 2-án meghalt az utolsó még beöltöztetett Filadelfia-diakonissza testvér, Nagy Margit Ágnes. Az ő halálával, ha csak szimbolikusan is, de lezárult egy életformához kapcsolódó korszak. A koronavírus-járvány válságos időszaka is segít abban, hogy figyelmünket ráirányítsa a ma is nagyon szükséges diakónia, a szolgálat új életformáira.