Aminek igazán értelme van

Hogyan lehet élő egy városi keresztyén közösség, van-e jelentősége egy gyülekezet elé odatenni az értelmiségi jelzőt, és többedmagával hogyan vezeti egyházközségét a Zsinat volt elnöke? – ezekről is beszélgettünk a budahegyvidéki református gyülekezetben jártunkkor. Gyülekezeti riport.

Vasárnap van: nyugalomnap – bár ebből nem sokat érzékelünk, leesett az első hó, lekéstük a villamost, szaladunk a latyakban, hogy még istentisztelet előtt odaérjünk a Böszörményi úti templomba. Az ajtóban mosolyogva fogadnak, belopódzunk a hátsó sorba. „Kegyelem néktek és békesség” – halljuk a lelkész szájából, ezen a vasárnapon Ablonczy Tamás tartja az istentiszteletet. A békességről beszél. Az ember nem is gondolná, hogy egy hajdani mulatóban igyekszik épp elcsendesedni, kiszakadni a kinti ricsajból.

Budahegyvidéki református templom

A megújult budahegyvidéki református templom

Fotó: Pályi Zsófia

MULATÓBÓL TEMPLOM

A Budahegyvidéki Református Egyházközség felújított fehér falai között egykor Claridge néven étterem és bridzsklub működött; a gyülekezeti teremben még megvan a régi táncparkett. A harmincas évek elején megalakuló gyülekezet 1935-ben vásárolta meg az épületet, amelyben templomteret és más, az egyházi élethez szükséges helyiségeket alakítottak ki. A hegyvidéki egyházközség a lassan benépesedő környékről vonzotta tagjait.

A két háború közötti arisztokráciától kezdve sok mindenki tagja volt a közösségnek, de már akkor is tisztségviselők, középvezetők adták a törzsgárdát. A kommunizmus nagy változást hozott, rengeteg kitelepítés, tulajdonkisajátítás zajlott a környéken. A gyülekezeti élet egészen a nyolcvanas évek közepéig beszorult, a rendszerváltás idején indult meg a felvirágzás. Ma háromszázan járnak el vasárnapról vasárnapra a templomba, és mintegy ezer fő szerepel a választói névjegyzékben. A közösséget Bogárdi Szabó István vezeti, munkáját Sánta Ibolya és Ablonczy Tamás beosztott lelkipásztorokon kívül számos gyülekezeti munkatárs segíti.

NEM JÖN MAGÁTÓL AZ UTÁNPÓTLÁS

A gyülekezet vezető lelkésze úgy látja, a jelenlegi budapesti trendbe illeszkedik az egyházközség tagságának alakulása. – A belső migráció a két világháború között a fővárosba irányult, még a hatvanas években is, ma már a legtöbben nyugat felé tartanak. Sok olyan fiatal ment el a mi gyülekezetünkből is, akik itt tartották esküvőjüket, negyedük valahol külföldön dolgozik – mondja a lelkipásztor. Szerinte a mostanában tapasztalható kiköltözési hullámmal is meggyűlik a budapesti gyülekezetek baja. – Csak az elmúlt évben 60 ezer ember költözött ki Budapestről a környéki kertvárosokba. Kérdés, hogy az ottani gyülekezetekbe eltalálnak-e, beépülnek-e.

Bogárdi Szabó István a gyülekezet vezető lelkipásztora

Bogárdi Szabó István, a gyülekezet vezető lelkipásztora

Fotó: Bazánth Ivola

KOMOLYAN VENNI A MISSZIÓT

A természetes utánpótlás megszűnése minden fővárosi egyházi közösséget arra kényszerít, hogy komolyabban vegye a missziót, véli a volt püspök. – A missziói parancs általában, de a tapasztalható fogyás is arra késztet bennünket, hogy még komolyabban vegyük saját területükön a hívogatást, a családlátogatást, családgondozást, evangelizációt, hitoktatást.

A lelkipásztor úgy látja, a legnehezebb feladat a családokhoz eljutni, a belső családi életbe beépíteni a hitgyakorlatot. – A mai családok könnyen bezáródók, belső információdömpingben szenvednek. Gyerekkoromban mindenki a televízióra panaszkodott. Szakonyi Károly Adáshiba című drámája szépen mutatta be ezt akkor: egy család nézi a tévét, és nem veszik észre, hogy Jézus megjelenik közöttük, rá vannak tapadva a képernyőre. Mára sokkal több eszköz, internet-hozzáférés van a háztartásokban. Mint minden nemzedékben, most is újra kell tanulni, mit jelent szülőként és gyerekként Krisztus-követőnek lenni – mondja Bogárdi Szabó István.

ÖSSZEFOGNI A SZOLGÁLÓKAT

A szolgálók összefogása a lelkészek feladata – véli a püspök. Ez a feladat nem egyszerű, hiszen Budahegyvidéken sokrétű munka zajlik. Működik itt cserkészcsapat, baba-mama kör, ringató, családi bibliaórákat, ének- kart szerveznek, számontartják a keresztelteket, fogadják az istentiszteletre érkezőket. A tanév végi szolgálók vacsorájára nagyjából száz személyt hívnak meg minden évben.

– Ha a lelkészek nem törődnek a szolgáló közösséggel, várhatják, hogy történjen valami, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a lelkész nem személyzeti menedzser. Elsősorban szolgálnia kell, Igével, igehirdetéssel, családlátogatással, temetéskor vigasztalni, bátorítani, jegyeseket fölkészíteni, keresztelős családokat meglátogatni, betegekhez elmenni, és közben még az irodában is ülni kicsit, ha már azt írjuk ki az ajtóra, hogy lelkészi hivatal. Nem könnyű ezt kombinálni, de ha a gyülekezet örömmel végzi a szolgálatokat, és az örömöket a lelkészek és a szolgálók megosztják egymással, akkor könnyebben megy.

Egyensúlyt találni a feladatelosztásban nem egyszerű, de a lelkészek sincsenek magukra hagyva. Erről már Sánta Ibolya beosztott lelkipásztorral beszélgetünk, aki tíz éve végzi munkáját a gyülekezetben. – A lelkész magában soha nem tud csodát tenni. A gyülekezet élete sokkal nagyobb részben múlik az eklézsia összetételén, karakterén, odaszánásán, hitén, mint a lelkészen. Persze fontos a magvetés is, és nem mindegy, hogy valaki hogyan bánik a rábízott közösséggel.

Sánta Ibolya, beosztott lelkipásztor

Sánta Ibolya beosztott lelkipásztor

Fotó: Bazánth Ivola

MAGAS-E A TEMPLOM KÜSZÖBE

Sánta Ibolyával is szó esik a misszióról. Úgy látja, még mindig döntően olyanok érkeznek a gyülekezetbe, akiknek korábban volt valamilyen kapcsolatuk az egyházzal. – Az emberek maguk mondják el, hogy az otthoni lelkész bácsi vagy a gyerek-istentiszteletek szép emlékként élnek bennük. Nagyra tartom a népegyházi hagyományokat, jó, hogy sokszor van mire építeni, az viszont már a mi feladatunk, hogy valóban építsünk is. Aki idejön, nekünk fogadnunk kell, meg kell vele találnunk a közös hangot – mondja a beosztott lelkipásztor. Amikor arról kérdezzük, hogyan lehet az akár előzmények nélkül érkezőket is behívni, „lejjebb engedni a templomküszöböt”, hogy az is átléphesse, aki talán még sosem járt hasonló közösségben, a közös hang megtalálására való törekvés mellett a kiscsoportok személyességét vagy akár más kisközösségek munkáját emeli ki. – Azzal is tisztában kell lennünk, hogy annyira sokféle az elvárás, hogy mindenkinek nem tudunk megfelelni. Azok, akik kicsit hasonló egyházias közösségből, kegyességből, családi tradícióból jönnek, mint ami nálunk megtalálható, nagyobb eséllyel tagozódnak be. Ezért például én az akár más, nem feltétlenül ennyire tradicionális kisközösségeket minden gyerekbetegségükkel sokra tartom, az Úristen áldott eszközének. A lényeg, hogy majd a mennyországban együtt legyünk.

SOKRÉTŰ MUNKA

Ablonczy Tamás a teológia elvégzése és a gyakorlati év után került a gyülekezetbe, kilenc évvel ezelőtt. – Az elején megszeppenten érkeztem. Elit kerületbe, értelmiségi gyülekezetbe, dogmatikailag nagyon felkészült egyetemi tanár mellé kerültem, aki ráadásul püspök is. Mostanra mindenféle értelemben lelki otthonra is találtam itt, családommal együtt. Kaptam visszajelzéseket, bár ebből lehet, több is jó lett volna, és mindig volt olyan területe a gyülekezeti életnek, amelyik továbblendített, lelkesített, ahol volt sikerélményem. – Ablonczy Tamás amellett, hogy istentiszteleteken prédikál, a baba-mama körért felel, az ifiseket gondozza és a házi bibliaköröket is ő indította útjára, amelyből ma már nyolc-tíz is működik Budahegyvidéken.

Ablonczy Tamás

Ablonczy Tamás beosztott lelkipásztor

Fotó: Pályi Zsófia

KISCSOPORTOK A NAGY GYÜLEKEZETBEN

Az Isten dicsőítése és a gyülekezeti közösségbe tartozás az, aminek igazán értelme van, vonjuk le a tanulságot. Arról viszont, hogy hogyan lehet ebbe a folyamatba Budahegyvidéken bekapcsolódni, még van mit beszélgetni. Ablonczy Tamás szerint többfelől kell kapcsolódni. – Meggyőződésem, hogy a gyülekezeti élet középpontja a vasárnapi istentisztelet, ahol mindenki együtt van, együtt dicsőítjük Istent és hallgatjuk a prédikációt. De mivel ez nagyobb létszámú esemény, a személyességet nehezebb megélni. Ezért is tartom a pásztorolás stratégiailag fontos eszközének a kiscsoportokat. Egymás számontartásának nélkülözhetetlen terepei ezek. Még a mi gyülekezetünkben sem kapcsolódik mindenki ilyen kisközösséghez, de látjuk a kezdeményezés felfutását – mondja a lelkész.

Az első ilyen bibliakörbe tartozott Szabó Balázs, aki gyermekkora óta a gyülekezet tagja, és már negyedik ciklusát tölti presbiterként. – Kéthetenként jövünk össze hol az egyik, hol a másik családnál, nyolc éve rendszeresen találkozunk. Arra viszont nagyon figyelünk, véletlenül se vetülhessen az az árnyék a kiscsoportunkra, hogy klikkesedünk – tudatja Szabó Balázs, aki nem csupán presbiter, örömmel fotóz a gyülekezeti alkalmakon, a pénzügyi bizottság tagja, s nagyon szereti a templom előterében is várni, üdvözölni az istentiszteletre igyekvőket.

Gálffy Szabolcs ifis

Gálffy Szabolcs, ifis

Fotó: Pályi Zsófia

Gálffy Szabolcs jelenleg az egyik ifi oszlopos tagja, most már inkább vezetőként van jelen. – A konfirmálásom után voltam az első ifitáborban, akkor kezdtem el járni a hétközi ifialkalmakra is. Jól éreztem magam, a legtöbb ifist korábbról ismertem, szóval úgy éreztem, megtaláltam a helyem ebben a közösségben. – Szabolcs közössége újabban a vasárnap délelőtti igehirdetés alapigéjével foglalkozik egy-egy órán, ami ösztönzés arra, hogy jöjjenek vasárnap is. – Most tizenegyedikes vagyok, és elég nehéz az élet, szeretek idejönni péntek délután kicsit kikapcsolódni. Ilyenkor nem kell törődnöm mással, közben tanulom a Bibliát is, és hogy miképp éljek az Úr szerint. Előtte vagy utána néha beülünk valahova, sokszor ilyenkor gondoljuk tovább az ifit.

Domokos Péter és felesége

Domokos Péter és felesége, Kátai Réka

Fotó: Pályi Zsófia

NÉHA ELÉG EGY-KÉT JÓ SZÓ

Domokos Péter és Kátai Réka tizenkét éve tartoznak a közösséghez, egy játszótéri beszélgetés, baráti hívás után kerültek ide. Kötődésüket szintén meghatározza, hogy az egyik házi bibliakör tagjai. – Számomra a gyülekezethez tartozás és az maga, hogy ide járok, folyamat. Napról napra, hónapról hónapra érzem, hogy jó úton haladok. Az utamon pedig a bibliaköri és az istentiszteleti alkalmak jó állomások – állítja az egyébként fizikus Péter. A házaspár nem hívő családban nevelkedett, de volt bennük belső késztetés, amely házasságkötésükkor fordult át gyülekezetkeresésbe. – Amikor már Péterrel együtt foglalkoztatott ez minket, elmentünk a Kálvin térre. Ott olyan fogadtatásban volt részünk, amitől el tudtam engedni a korábbi ellenérzéseimet. Elfogadást tapasztaltunk, azt, hogy nyugodtan kételkedhetünk – hangoztatja Réka. Úgy véli, ez a nyitottság Budahegyvidéken is tapasztalható.

Duráczky Bálint és felesége, Andi

Duráczky Bálint és felesége, Andi

Fotó: Pályi Zsófia

AZ EGYETEMI ÉVEKIG DŐL EL, KI LESZ AKTÍV TEMPLOMBA JÁRÓ

Duráczky Bálint feleségével, Andival lassabban talált rá a közösségre. Egy temetési prédikáció nyomán kezdtek el a budahegyvidéki templomba járni. – Arra emlékszem, hogy 3-4 éven keresztül lenyűgöztek az igehirdetések, eleinte ez kötött ide minket elsősorban. Mostanra leginkább a közösséghez kötődünk. Talán a legközelebb az ifisek állnak hozzánk – mond a Bálint, aki akkor tudott igazán betagozódni, amikor ráismert egy egyetemi kollégájára a templomban, ő hívta el az egyik bibliakörbe. Azóta Bálint már presbiter, feleségével, Andival pedig az ifivezetés feladata is megtalálta. – Egy gyülekezetben mindenki nagy érték, de a húszas-harmincas éveikben járó, elkötelezett hívő házasok ritkán fordulnak elő, főleg olyanok, akik ráérnek szolgálni. Ablonczy Tamás jól igyekezett ezt a réteget megfogni. Három házaspárt keresett meg, akikkel együtt kezdtük el vezetni az ifit. – Nagy álmunk, hogy a mostani ifisekből nőjenek ki a későbbi szolgálók. Egy fiatal életében az egyetemi időszakig dől el, hogy a következő húsz évben aktív templomba járó lesz, vagy csak lazán kapcsolódó református. Remélem, tudunk példát mutatni az ifiseinknek azzal, amit teszünk.

Bánkiné Váradi Borbála

Bánkiné Váradi Borbála

Fotó: Pályi Zsófia

MINT A LÉLEGZETVÉTEL

Szintén meghívás segített a mélyebb elköteleződésben Bánkiné Váradi Borbálának, aki bár több mint ötven éve a gyülekezet tagja, korábban orvosként és családja mellett nehezebben jutott el a templomba. – Sosem gondolkoztam még azon, mit jelent számomra reformátusnak lenni: természetes, mint a lélegzetvétel – vallja Bori néni, akinek gödi presbiter volt édesapja. – Egyszer a korábbi beosztott lelkész, Lányi Gábor elhívott egy csütörtöki istentiszteletre, amiről kiderült, az idősek bibliaköre, a Naomi kör. Amikor elköszöntünk az ajtóban, mondta, hogy tessék máskor is jönni. Úgy éreztem, kötelességem visszajönni. Arról nem is beszélve, hogy már nagyon hiányzott egy hasonló közösség.

Naomi kör

Naomi kör

Fotó: Bazánth Ivola

OTTHONRA TALÁLNI ÚJRA ÉS ÚJRA

Riportunk apropója, hogy a budahegyvidéki gyülekezet több mint kétéves felújítás után újra birtokba veheti épületegyüttesét. Az építkezés alatt végig az épületben lakott, és Bogárdi Szabó István úgy látja, Isten sok mindenre megtanította a felújítással. Például hogy igazán tudjon örülni annak, ha valami befejeződik. A lelkipásztor az elmúlt időszakban nem csupán az építkezésnek ért végére, tavaly tette le püspöki szolgálatát is. – Jól rendelkezik a református egyház törvénye: a püspöknek gyülekezeti lelkésznek kell lennie, de hálás vagyok a budahegyvidékieknek, elviselték, hogy az egyébként nagy harcok árán megválasztott lelkészüket nem mindig látják. Ebből a szempontból a legkitűnőbb gyülekezet a miénk: sok buzdítást, támogatást kaptam a püspöki szolgálathoz, ideje törleszteni.