A gazdák és a gyülekezet közössége együtt adott hálát az idei termésért a szikszói református templom ünnepi istentiszteletén, amelyet a Magyarországi Református Egyház az Agrárminisztériummal és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvánnyal közösen szervezett. Igét hirdetett Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. Hangsúlyozta: a föld termése mögött nem csupán emberi munka áll, hanem Isten hűséges gondviselése.
A szikszói református templomban adtak hálát az egybegyűltek az éves termésért
Barna Sándor a 67. zsoltár szavaira alapozta az igehirdetését:
„Meghozta termését a föld, megáld bennünket Istenünk.”
A püspök már a prédikáció elején arra világított rá, hogy ez az egyszerű mondat az emberi élet egyik legmélyebb tapasztalatát hordozza. Nem csupán agrárvalóságot, hanem a teremtés összefüggéseit, az emberi munka és az isteni gondviselés kapcsolatát is. – A föld termése mögött nem egyszerűen emberi teljesítmény áll – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy bár a gazdák vetnek, gondoznak, dolgoznak, a növekedést végső soron nem az ember adja. Barna Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a hálaadás nem egyetlen naphoz köthető liturgikus gyakorlat, hanem lelki tartás, amely összeköti a természet ritmusát, az emberi munkát és a hitet.
– Az áldott élet nem azt mondja: nézd, milyen ügyes vagyok, hanem azt: nézd, milyen hűséges az én Istenem – fogalmazott Barna Sándor. Ennek az üzenetnek a fényében értelmezte a zsoltár ismétlődő fordulatait is: „Megáld bennünket az Isten.” A püspök kijelentette: a bibliai ismétlés nem nyelvi játék, hanem hangsúly, annak nyomatékosítása, hogy az áldást nem magunkból vesszük elő, hanem kapjuk.
Az ünnepi istentiszteleten Barna Sándor a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdette az Igét
Az igehirdetés kitért arra is, hogy a hálaadás nem zárul le a föld termésének megköszönésével. A zsoltár végső üzenetét így jelölte meg: – Amit kaptunk, azt tovább kell adnunk. Az áldás csak így marad élő. Ha elzárjuk, elszárad; ha megosztjuk, növekszik. Barna Sándor arra hívta a jelenlévőket, legyenek a környezetükben, családjukban, munkájukban az áldás hordozói. Végül a Krisztusban kapott legnagyobb ajándékra irányította a figyelmet: az úrvacsora közösségére. Kiemelte, az úrvacsora nem lezárja a hálaadást, hanem elindítja azt a mindennapok felé, mert az Isten arca a Krisztus-arcban válik láthatóvá és érthetővé – zárta gondolatait.
A püspök üzenetét az istentisztelet utáni beszélgetések is megerősítették: egy református gazdálkodó, az agrárminiszter és a helyi lelkipásztor szemszögéből is kirajzolódott az idei év küzdelme, a bizalom, valamint a hálaadás lelki gyakorlata.
„A Jóisten akkor is megsegít, ha mi magunk elbuknánk”
A mezőgazdaság mindennapi kiszolgáltatottságáról beszélve Fáy Attila András helyi gazdálkodónak a hálaadás személyes ügy. Nem egyszerűen ünnepi alkalom, hanem a munkája mögött álló erő felismerése. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdák talán az átlagosnál is élesebben tapasztalják meg a határaikat: időjárás, piac, szabályozás, váratlan helyzetek – mind beavatkoznak a terveikbe. Mint fogalmazott: – Az ember azt a kegyelmet, amelyet az Istentől kap, meg kell, hogy hálálja. Nemcsak akkor, amikor jól megy sora, hanem akkor is, amikor nehézségekkel szembesül.
Fáy Attila András: – Nekünk a legstabilabb partnerünk az a Jóisten, akitől a legtöbb jóindulatot és a legtöbb bölcsességet lehet feltételezni
A piac alakulását említve szót ejtett az uniós próbatételekről is: a hatósági terhekről és az ukrán mezőgazdasági termékek beáramlásáról. Szerinte ma már a mezőgazdaság sokszor nem a teljesítményről szól, hanem geopolitikai alkuk kereszttüzébe kerül. A gondviselés megtapasztalása azonban számára mindezen túl a leginkább meghatározó: – Van olyan helyzet, amikor az ember próbál megoldani egy problémát, és a Jóisten akkor is kisegíti, ha meg tudja oldani, de akkor is, ha magától elbukna – vallja.
A család és a hit számára egymást erősítik: négy gyermek mellett azt látja, hogy a lelki útravaló lassan, de biztosan formálja a fiatalokat és ez fontos, mivel ők lesznek azok, akik tovább viszik a kialakított gazdálkodást. A meghatározó élmények közül végül nem szakmai eredményt említett, hanem egy életpillanatot – a negyedik gyermeke születését, amelyen személyesen is jelen tudott lenni. Szerinte nem az anyagi javak, hanem az ilyen pillanatok mutatják meg igazán, mi az, ami maradandó.
„A magyar gazdák idén is bizonyították a kitartásukat”
A tavaszi fagykárok, az állatokat érintő járványok és az Európai Unióban bekövetkezett rekordforró nyár egyaránt sújtották a mezőgazdaságot – foglalta össze az idei év országos összképét az agrárminiszter. Nagy István hangsúlyozta: – Hiába volt nehéz az év, egyetlen percig sem forgott veszélyben a mindennapi kenyerünk. A búzánál jobb átlagtermést értünk el a vártnál, még a tavalyinál is. A kukorica viszont megsínylette az aszályt. A tanulság az, hogy az aszályos térségekben inkább az őszi vetésű gabonák maradnak biztonságosak, míg a hosszú tenyészidejű, tavaszi vetésű kukoricát inkább a Dunántúlra vagy Észak-Magyarországra kell áttelepíteni, ahol több a csapadék.
A tárcavezető szerint ez az ország mezőgazdasági szerkezetének rugalmasságát és a gazdák alkalmazkodóképességét bizonyítja.
Nagy István: Egyetlen egy percig sem forgott veszélyben a mindennapi kenyerünknek a megléte
A borvidékeket veszélyeztető aranyszínű sárgaság kapcsán már nemcsak agronómiai kérdésként, hanem országos szervezést igénylő feladatként beszélt a védekezésről. Elmondta, a szemlézések, a gazdák támogatása és a tavaszra kitűzött megfékezési cél mind ugyanazt a célt szolgálják: a hazai szőlőállomány és borászat stabilitásának megőrzését.
Nagy István nemcsak szakmai, hanem lelki értelemben is reflektált a hálaadás jelentőségére. Az igehirdetéssel összhangban fogalmazta meg saját tanulságát: – Nagyon sokszor kérünk Istentől, de a hála valahogy elmarad. „Pedig emberé a munka, Istené az áldás” (127. zsoltár), és ha ezt elfelejtjük, méltatlanná válunk mindarra az áldásra, kegyelemre, amit a Jóistentől várhatunk – hangsúlyozta a miniszter. Ezzel nemcsak az idei év összegzését adta, hanem a mezőgazdaság egészének lelki alapállását is felidézte: a siker nem önmagában az ember érdeme, a kudarc pedig nem önmagában a halandó hibája, hanem mindig nagyobb összefüggésben értelmezhető.
Nagy István gondolatai a jövőre is irányulnak: a magyar agrárium megmaradását, a közösség erejét és a gazdák kitartását nevezte a következő évek legfontosabb erőforrásának. Úgy fogalmazott: – Van remény, hiszen minden egyes küzdelmünk mögött ott van Isten, és ha hozzá fordulunk bizalommal, akkor bizony megadja a föld az ő termését. Ez kell, hogy adjon erőt nekünk bármilyen fáradságos, nehéz a dolgunk.
„A földdel együtt élő ember másképp érti a gondviselést”
Szabó Pál a Szikszói Református Egyházközség lelkipásztora a mezőgazdasággal foglalkozó embereket különösen érzékenynek tartja a gondviselés kérdésére. Szerinte ők azok, akik napról napra találkoznak azzal a valósággal, hogy az emberi erőfeszítés korlátozott, és a végeredmény soha nincs teljesen a kezükben. Hozzátette: – A gondviselést úgy is lehet látni, hogy aki dolgozik a földeken, az érzi, hiába teszi oda az ember minden munkáját, az eredmény nem garantálható.
Szabó Pál: Az, aki keresztyén hittel tud élni, az azt is mondhatja, hogy Isten még a kevésből is adhat eleget
A lelkipásztor szerint ez a tapasztalat különbséget teremt abban, hogyan élik meg a gazdák a jó és a rossz esztendőket. Nem teljesítménybeli különbségről beszélt, hanem szemléletbeliről. Külön kiemelte, a hit nem mentesít a nehézségek alól, de más értelmezési keretet ad: – Aki keresztyén hittel tud élni, az azt is mondhatja, Isten még a kevésből is adhat eleget. Még ha úgy tűnik is, hogy most szerényebb lett a termés, akkor is sokszor az megelégítő, mert Isten úgy tudja forgatni a dolgokat, hogy a fizikailag foghatók mellett hozzátesz valami lelki részt is, és az ember azt mondja, lehet, hogy kevesebb lett, de mégis elégedett vagyok – hangsúlyozta Szabó Pál.
A lelkész azt is vallja, hogy a hálaadás akkor válik valódi lelki tartalommá, ha nem szorul kizárólag ünnepi alkalmakra. A mindennapi, csendes megállások visszahatnak az ember belső világára és a teherbírására is. – Ha időről időre meg tudunk állni, reflektálni az életünkre, rádöbbenhetünk, mi mindent kaptunk, és a gyermekeinket is próbáljuk erre sarkallni. Néha csak egyszerű dolgokkal: a nap végén mondják el, mi volt jó, miért hálásak. Így ők is, mi is más lélekkel élünk tovább – fogalmazta meg útravalóként a szikszói lelkipásztor. Ez a gondolat összekapcsolódott az istentiszteleten elhangzott igehirdetés üzenetével: a hála nem egyszerű hangulat vagy alkalmi gesztus, hanem olyan lelki tartás, amelyben a gazdák élete, munkája és kiszolgáltatottsága különösen tisztán tükröződik. Szabó Pál szerint a hálaadó nap a gazdák egész éves tapasztalatának összegzése és annak felismerése, hogy Isten megtartó szeretete a kiszámíthatatlan évjáratokon át is jelen van.
A városi levegő szabaddá tesz – tartja a középkori mondás. Mára azonban megtapasztaltuk ennek a fajta szabadságnak a visszásságát – fogalmazott Zila Gábor. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) ügyvezetője kifejtette: lehetőségek tárházából választhatunk, a hűtőnk tele, a boltok polcai roskadoznak, és fogalmunk sincs arról, ki milyen erőfeszítés árán dolgozott azért, amit megeszünk. A hálára sokszor csak kötelességtudatból gondolunk, a kegyelem pedig leginkább lelki szempontból, a bűnbocsánat kapcsán jut eszünkbe. Isten kegyelme a fizikai valóságban is megmutatkozik: mindennapi kenyerünk az asztalunkra kerülhet. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ezen a szemléleten kíván alakítani.
– Isten gondoskodása nem természetes, és erről legtöbbet talán azoktól tanulhatunk, akik minden nap a földeken dolgoznak. Több eseményünk célja, hogy a református gazdák tapasztalata figyelmet kapjon, egymáshoz és egyházunkhoz fűződő kapcsolatuk megerősödjön. Valljuk: hálával tartozunk azoknak, akik folyamatosan szembesülnek Isten kegyelmére szorultságunkkal, és közben minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az idény végén legyen mit betakarítani. A hálaadó napon megköszönjük munkájukat, és közösen mondunk köszönetet Istennek is gondviseléséért. Így várunk mindenkit jövő novemberben, amikor egy dunamelléki református templomban gyűlünk össze. Fontos tudatosítani: a kegyelem megtapasztalása, hogy van mit ennünk – tette hozzá Zila Gábor.
