A gyerekek gyakran így kérik: meséld el nekem. A bibliai történetek azonban nem egyszerű mesék, hanem olyan üzenetek, amelyekhez óvatosan, a gyermek lelki, érzelmi és értelmi világát figyelembe véve kell közelítenünk. Hogyan lehet úgy átadni Isten történeteit, hogy azok érthetők, őszinték és félelem nélküli valóságként érkezzenek meg a gyerek szívéhez? Erről beszélgettünk Szászi Andreával, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgatóhelyettesével.
Hogyan lehet a különböző korú gyerekeket valóban megszólítani a bibliai történetekkel?
Érdemes abból kiindulnunk, hogy a hit Isten ajándéka, és a gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket egyaránt meg tudja szólítani Isten az Igéje által. Ez a mi segítségünk nélkül is lehetséges, hiszen a Lélek maga munkálkodik benne. Hittanoktatói, lelkipásztori, vallástanári szolgálatunkhoz tartozik, hogy segítsük annak felismerését, megértését és megélését, mit mond Isten az egyén számára – itt és most, a XXI. században. Ennek része egyfajta „kettős középpontúság”: az Ige és a gyermek egyformán fontos. Ez azt jelenti, hogy egyrészt komolyan vesszük a Szentírás valóságát, üzenetét, kontextusát; másrészt ugyancsak lényegesnek tartjuk a gyermekek és fiatalok sajátosságait: a tipikus fejlődési, életkori sajátosságokat (érzelmi, nyelvi, kognitív szint), a lelki fejlődés aktuális fokát, az egyéni élethelyzeteket.
A gyerekek szívesen kapcsolódnak történetekhez, így a bibliaiakhoz is. Élet viszont akkor lesz belőle a számukra, ha felismerik: Isten mindig konkrét emberek életében cselekszik. Ha megérzik és megélik, hogy róluk is szó van, és Isten Igéje az ő életvalóságukra, mindennapjaikra is ad üzenetet, útmutatást. Így a bibliai történet nem marad meg mese vagy puszta „izgalmas történet” szintjén, hanem valóban életté válhat számukra. Ez olyan alapelv, amely minden készülés folyamán fontos. Emellett módszertanilag is érdemes átgondolni, hogyan tesszük elérhetővé a gyermekek számára a történetek átadását és feldolgozását. Sok jó módszertan létezik (korosztálytól függően): dramatizálás, élménypedagógia, bibliodráma, Kett-pedagógia, Godly Play, kreatív történetmondás tárgyakkal. Ezeknél arra érdemes figyelni, hogy az átadni kívánt hangsúly jelenjen meg, a gyermekek szintjének megfelelő módszertannal, eszköztárral és feldolgozási lehetőségekkel. A módszertan mindvégig „csak” eszköz, amellyel Istenre és az Ő üzenetére mutatunk, és segítjük az átélést.
Már a történetek kiválasztása és megfogalmazása folyamán is érdemes figyelembe venni, kikhez szólunk. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra…” (2Tim 3,16–17). Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Biblia nem gyermekkönyv, hanem Isten Igéje. Vannak benne nehezen érthető, nehezebben befogadható részek is. Felnőttként is lehet, hogy egy-egy Igét csak idővel értünk meg, vagy nehezen tudjuk a mindennapi valóságba átvinni. Olyan történetek is vannak, amelyek a Szentírás kontextusában a helyükön vannak, felnőtt számára megközelíthetők, de egy gyermeknek rémítőek lehetnek.
Ábrahám és Izsák történetében például az ígéret és a gyermek megszületése jól kapcsolható, fő mondanivalóját érti egy óvodás vagy alsó tagozatos gyermek is. Ábrahám próbája viszont már inkább sokkoló lehet: gyermeki szemmel felmerülhet a félelem, hogy „egy hívő szülő még a gyermekét is feláldozza, ha Isten kéri”. Ez Isten képét is torzíthatja. Korosztályonként érdemes úgy beszélni Istenről, és úgy bemutatni Őt a történetek által, hogy az a hite fejlődését segítse, ne elriassza a gyermeket.
Meddig lehet egyszerűsíteni vagy újrafogalmazni egy bibliai történetet – például a karácsonyit – anélkül, hogy torzulna az üzenete?
A két fogalmat – egyszerűsítés és újrafogalmazás – érdemes különválasztani. És itt lényeges a kérdés is: mi a cél az egyszerűsítéssel vagy az újrafogalmazással? Az egyszerűsítés azt jelenti, hogy ugyanazt a történetet és üzenetet mondjuk el, de kevesebb részlettel, rövidebb terjedelemben, egyszerűbb szóhasználattal. Ez óvodásoknál vagy kisiskolásoknál célravezető. Ugyanígy hasznos a „könnyen érthető kommunikáció” módszere, amikor értelmi fogyatékossággal élő gyermekek vagy felnőttek számára fogalmazzuk meg az üzenetet. Ilyenkor a tartalom nem változik, csak megfoghatóbbá tesszük. Az újrafogalmazás inkább más szavakat, más képeket, más nézőpontot jelent. Marad a tartalom, de nem ugyanúgy mondjuk el. A Kálvin Kiadó „Kiscsacsi útja a jászolig” című könyve jó példa erre: a szamár szemszögéből mutatja be az eseményeket.
A katechetikai módszertanban bevett, jól használható, főleg kisebb gyermekeknél, hogy egy-egy szemszöget választunk, és azon keresztül mutatjuk be a történetet. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a Biblia nyelvezete, kulturális-történeti háttere sokszor messze van a gyermekek valóságától. A karácsonyi történetben például ilyen a jászol mint bölcső, a szamáron való utazás, a vagyonösszeírás, az eljegyzés fogalma, a jegyes „magyarázhatatlan” várandóssága, vagy az ajándékok szimbolikája. A gyermek érzelmi, értelmi és lelki szintjét figyelembe véve ezeket az elemeket érdemes magyarázni – de úgy, hogy ne írjuk át, amit az evangéliumok mondanak. Akár egyszerűsítésről, akár újrafogalmazásról van szó, addig van létjogosultsága, amíg a bibliai üzenet változatlan marad.
Mi az, amit semmiképpen sem szabad megváltoztatni, és mi az, amit viszont szabadon lehet magyarázni a jobb megértés érdekében?
A Szentírás Isten cselekedeteiről és az üdvtörténetről szól. Nem mese, és nem pusztán érdekes történetek gyűjteménye. Ezt érdemes folyamatosan szem előtt tartani. Ami „érinthetetlen”, az a mag, a fő vonal: nem hamisítjuk meg, nem írjuk át, és nem tesszük meséssé a történetet. Míg egy népmesébe belefér, hogy különféle szereplők szólalnak meg, a bibliai történetben ilyen önkényes változtatásnak nincs helye. A központi üzenetnek mindig a helyén kell maradnia. Karácsony kapcsán például ilyen, hogy a megszületett Jézus, Isten Fia, és hogy benne teljesedik be Isten ígérete. Magyarázni azt lehet és érdemes, amiről van valós információnk, és ami segíti a gyermekek megértését. Fölösleges olyan pluszokat hozzátenni, amelyek eltúlozzák vagy téves irányba viszik a történetet. Ilyen például a mai szokások visszavetítése a bibliai korba.
Mit tehet egy hitoktató, ha a történet bizonyos részei túl erősek vagy félelmetesek lehetnek a gyerekek számára?
Már a történet kiválasztásánál érdemes végiggondolni, mi az, ami az adott életkorhoz nem illeszkedik. Ha a karácsonyi történetről beszélünk: óvodásoknál nem szükséges részletezni a menekülést, és kimondottan fölösleges – sőt káros –, ha a gyermekgyilkosságokról beszélünk. Itt a hangsúly azon van, hogy Isten szeret, megtartja az ígéretét, őriz, vigyáz, vezet. Kisiskolások gyakran ismerik már a teljes történetet. Ott sem javasolt erősen előtérbe állítani az üldözést és vérengzést. Ha mégis előkerül, akkor se a brutalitás hangsúlyozása legyen a cél. A mai alfa generációs gyermekek sok mindent értenek intellektuálisan, de érzelmileg ugyanúgy kiszolgáltatottak, mint korábbi generációk. Ha ilyen kérdések merülnek fel, a gyermek érzelmi világához kapcsolódjunk. Kiemelhetjük a bátorítást: Isten látja a szenvedést, és gondoskodik az övéiről. Kamaszoknál már más a helyzet. Náluk több nehéz téma is előkerülhet, akár a szenvedés, a menekülés kérdése is. Nem cél, hogy a „legvéresebb” részeket emeljük ki, de meghatározó, hogy a fiatalok életkérdéseikhez kapcsolódva lássák: olyan Istenünk van, aki valóban ismeri az emberi valóságot. Karácsony és Heródes üldözése kapcsán ilyen felismerés lehet, hogy Isten Fia maga is megtapasztalta a kiszolgáltatottságot, szegénységet, üldöztetést – és a megmenekülést is. Egy-egy ilyen téma összefüggésében nagyon őszinte, mély beszélgetések alakulhatnak ki.
Milyen módszerekkel lehet elérni, hogy a gyerekek ne csak meghallgassák, hanem valóban át is éljék és megértsék a bibliai történetek üzenetét?
Hála Istennek, ma már sokféle módszer létezik. Nem egyet emelnék ki, inkább szempontokat. Napjainkban különösen lényeges, hogy a gyerekek lássanak, halljanak, cselekedjenek és reflektálhassanak is. Minden jó, ami ezt szolgálja. Téma-, cél-, csoport- és gyermekfüggő, milyen módszertannal dolgozunk.
Az értelmi, érzelmi, lelki fejlődési szint mellett érdemes az egyéni sajátosságokat is figyelembe venni: sok SNI-s (sajátos nevelési igényű), hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek is jelen van alkalmainkon. Emellett mindenki a maga életvalóságából érkezik – saját tapasztalatokkal, vágyakkal, reményekkel vagy kétségekkel. Ezért nincs egyetlen recept. Ami biztos: a bibliai narratívának „belsővé” kell válnia ahhoz, hogy életté legyen, és ne maradjon mese szintjén. Ehhez szükség van a jó elbeszélésre, valamilyen cselekvő bevonódásra (játék, dramatizálás, rajz, beszélgetés), és arra is, hogy legyen tér a kérdéseknek, közös reflexióknak és imádságnak.
Ön szerint az a fajta mesés, képi ábrázolás, amely A legelső karácsony című könyvben megjelenik, segíti a gyerekeket a karácsonyi történet valódi üzenetének megértésében?
Nagyon jó, hogy születnek olyan anyagok, amelyek az üdvtörténet kulcspontjait gyermeki nyelven próbálják megfogalmazni. Ezek közé tartozik A Biblia nagy története című gyermekbibliából külön is kiemelt feldolgozás, A legelső karácsony. Korábban már szóltam néhány általános szempontról; itt ezekhez kapcsolódva emelnék ki még néhányat. Előnyük, hogy nem szó szerint veszik át a sokszor nehezen olvasható bibliai szöveget, hanem rövidebb, gyermekre szabott változatot kínálnak – illusztrálva. Elemi, hogy mind a szöveg, mind a kép jó minőségű legyen, és valóban Istenre mutasson, a teljes szentírási kontextust szem előtt tartva. Ne váljon pusztán karácsonyi mesévé, hanem maradjon meg Krisztus küldetése és az üdvtörténeti kapcsolódás – de a gyermek számára is érthető módon.
A vizuális megjelenítés különösen fontos. Egy jó illusztráció sokat segíthet például a kortörténeti sajátosságok megértésében. Az említett könyvben megjelennek a bibliai időkben jellemző zsidó házak, a földön alvás, a ruházkodás. Vannak benne mai, meglepő elemek is – például József mellett egy cica alszik –, ami számomra kérdéseket vet fel, de egy gyerek számára kedves, ismerős kapcsolódási pont lehet. Fontos, hogy a nem egyértelmű teológiai kérdésekben is vállalható legyen, ami megjelenik. Itt például az angyalokat szárnnyal ábrázolják. Ez teológiai viták tárgya lehet, de a gyermeknek segít elkülöníteni az angyalt az embertől. A képek esetében arra is érdemes ügyelni, hogy ne legyenek rémítőek. Gyermekkoromban egy ifjúsági holland Bibliában láttam Ábrahámot, amint kést emel Izsák fölé – a kép félelmetes volt. Egy ilyen ábrázolás inkább taszít, mint vonz. Hasonló módon problémás lenne a gyermekgyilkosságok naturalisztikus ábrázolása a karácsonyi történetnél.
Az említett könyv természetesen ilyet nem tartalmaz. Nagyon rokonszenves benne a kapcsolódás a teljes Szentíráshoz: „Isten betartja az ígéretét” címmel a könyv végén kétoldalas kiegészítő rész mutatja be, hogyan teljesedtek be Isten ígéretei Jézus születésével. Ez már a nagyobbaknak szól, és segíti az összefüggések felismerését.
Jó szívvel ajánlom.
A Biblia nagy története című kötet 140 rövid fejezetben vezeti végig a gyerekeket a teljes Szentíráson… Ön szerint ez a fajta átfogó, képes kiadvány alkalmas arra, hogy a gyerekek valódi bibliai alapokat kapjanak, és ajánlaná-e gyülekezeti vagy otthoni használatra?
Ez a gyermekbiblia azok közé tartozik, amelyek kronologikus sorrendben veszik végig a Szentírás történeteit. Vannak benne tudatos társítások is: például a 8. zsoltár a teremtéshez kapcsolva jelenik meg. A célja, hogy gyermeki nyelven fogalmazza meg a történeteket, és közelebb vigye a kisebbekhez és a fiatalokhoz a Szentírást – miközben az összefüggéseket is érthetővé teszi. Bár önálló olvasásra is alkalmas, jó szívvel ajánlom, hogy a gyermekeknek legyen kivel megbeszélniük az olvasottakat, látottakat. Jó, ha kérdések merülnek fel bennük, és van szülő, gyülekezeti szolgálattevő, hittanoktató vagy lelkipásztor, akikkel közösen gondolkodhatnak ezekről. Mivel a cél, hogy ez ne csak „egy könyv legyen a sok közül”, hanem a Szentírás mint a hit zsinórmértéke jelenjen meg a számukra, érdemes imádsággal kezdeni az olvasást, és megbeszélni a felmerülő kérdéseket.
A könyv egyik nagy előnye, amit a szerző is hangsúlyoz: a teljes történetet, az üdvtörténeti vonalat szeretné az olvasók elé tárni. Ezért megjelennek benne az összefüggések is, ami különösen lényeges a mai alfa generációs korosztálynál. A képi világ sok olyan információt tartalmaz, amely segíti a bibliai idők kortörténeti megértését. Struktúrájában különösen izgalmas, hogy minden témánál jelzi, hol található a Bibliában – így az igehely is könnyen nyomon követhető. Sőt, azt is megmutatja, mi kapcsolódik az adott szakaszhoz az üdvösségtörténet nagy ívében: például a teremtés történeténél utal az új ég és új föld ígéretére. Szövegezésében biblikus alapokat kapunk, egyszerűbb megfogalmazásban. Előfordulnak hosszabb mondatok és nehezebb kifejezések is, ezért is hasznos, ha a gyermekek felnőttel együtt olvassák, és beszélgetnek az olvasottakról.
A szerző arra is törekedett, hogy a kis olvasók komplex anyagot kapjanak: a könyv végén bibliai térképek, név- és tárgymutató is található. Érdekes és hasznos kiadvány. Jó szívvel ajánlom karácsonyi ajándékozásra és gyülekezeti használatra is.
A gyermekekhez szólni mindig bizalmi helyzet: felelősség és ajándék egyszerre. A bibliai történetek akkor válnak valódi útravalóvá, ha a gyerek nemcsak hallja őket, hanem megérzi: róla is szólnak. Az egyszerűsítés, a magyarázat és a kimondott vagy kimondatlan részek kezelése mind ennek a folyamatnak a része. A feladat nem könnyű, de az interjúból is kiderül: amikor a felnőtt szeretettel és figyelemmel van jelen, a történet megtalálja az útját a gyermekhez. Ehhez kíván hozzájárulni a két említett kiadvány is – A legelső karácsony és A Biblia nagy története –, amely idén jelent meg a Kálvin Kiadónál.