Átadták a Rákóczi Szövetség rendezvényközpontját

Kádár Ferenc sátoraljaújhelyi lelkész is részt vett a Rákóczi Szövetség rendezvényközpontjának felavatásán a nemzeti összetartozás napján.

Átadták Sátoraljaújhelyen a nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontját, és letették a mellette épülő sportcsarnok alapkövét.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke közölte, hogy az átadott intézmény a magyar kormány anyagi támogatásával újult meg. A létesítmény ötszáz diákot fogadhat egy turnusban - közölte. A megemlékezés résztvevői felavatták és megkoszorúzták Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös, tiszteletbeli elnöke emléktábláját.

Rákóczi Szövetség tábor átadás

Csáky Csongor, Gulyás Gergely, Veres András és Kádár Ferenc

Fotó: MTI/Vajda János

A kormány részéről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vett részt az avatáson, ahol elmondta, hogy az elmúlt százegy év Magyarország számára történelme legnehezebb korszaka volt, mert szembesülnie kellett azzal, hogy az ország területének kétharmadát, a magyar lakosság egyharmadát vesztette el, és ez a veszteség kevés nemzet számára lett volna túlélhető.

És mégis, több mint egy évszázad múltával itt vagyunk, és képesek vagyunk olyan közösségeket létrehozni, amelyek határokra való tekintet nélkül ápolják a magyarság közös nemzeti örökségét – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter szerint a magyar nép joggal tekint saját magára szabadságharcosok nemzeteként, az ország mindig eltemette az őt leigázni akaró birodalmakat, ezért tudott megmaradni. Gulyás Gergely közölte, hogy az elszakított országrészeket a kettős elnyomás is súlyosbította, a kommunista diktatúra elnyomása és a kisebbségbe kerülés.

Az eseményen részt vette Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Kádár Ferenc sátoraljaújhelyi református lelkész.