Az egyház legnagyobb vagyona

„Van valami, amiről nem beszélünk értékként, pedig kellene, mert a legnagyobb, folyamatosan kamatozó vagyonunk, ráadásul független a gazdasági helyzettől” – írja Bella Péter győrújbarát-ménfőcsanaki lelkipásztor a Reformátusok Lapjában.

Pál a thesszalonikaiaknak prédikál_GettyImages-183256612

Pál a thesszalonikaiaknak prédikál

Fotó: Getty Images

Érdekel, mi az egyház legnagyobb értéke? A legnagyobb vagyona? Talán azt mondod, hogy az ingatlanok, sok épület, templom, lakás és még ki tudja, micsoda. Igaz, anyagi értelemben sokat ér – de nem. Szóba kerülhet az a kulturális tőke, amely évszázadok során halmozódott fel. Érték ez is, de van ennél nagyobb! Iskoláink hatása mint társadalmilag is értékteremtő erő? Valóban, ez is rendkívül fontos, de még mindig tudunk nagyobbat mondani, ami hatással van a te mindennapi életedre és az enyémre is. Van valami, amiről nem beszélünk értékként, pedig kellene, mert a legnagyobb, folyamatosan kamatozó vagyonunk, ráadásul független a gazdasági helyzettől.

Pár hete az igehirdetésre készülésnél zavarba hozott egy igeszakasz. Pál thesszalonikaiakhoz írt levelében, a második és harmadik fejezet fordulóján (2,17–3,8) kifejezetten személyes sorokban szól a gyülekezethez fűződő kapcsolatáról. Mondatai tele vannak érzelemmel, aggódik a kis közösségért, egyben büszke is rájuk. Bensőséges és valódi kapcsolatba pillanthatunk be, ezek az emberek hiányoznak egymásnak, szomorúak, hogy nem tudnak találkozni. Pál már nem bírja tovább, így Timóteus, a közeli munkatárs, a bizalmi ember lesz a küldött, hogy megnézze, minden rendben megy-e.

A zavarom tárgya az volt, hogy textusként nem találtam fogást az igeszakaszon, nincs kiugró bölcs mondás, nincs könnyen kiemelhető szentencia, csak Pál és a thesszalonikai hívők kapcsolatának leírása. Azzal meg mit tudok kezdeni, ugye? Aztán megértettem: ez maga a lényeg. A helyes hangsúly megtalálásával a fókusz a helyére kerül: ahogy ezek az emberek összekapcsolódnak, ahogyan kötődnek egymáshoz. Mi is a fontos, mi az igazi érték az egyházban, kérdezed? Ezek a kapcsolatok ott, közöttük. Itt, közöttünk.

Pál nem az „ügyet” féltette. Nem azért aggódott, hogy neki a saját apostoli karrierjében milyen foltot ejt, ha az általa alapított thesszalonikai közösség nem működik megfelelően, ha összetörnek a nehézségek alatt. Nem azért aggódott, mert hídfőállás volt ez a gyülekezet egy stratégiai városban, ahonnan segíthetik az evangélium terjedését.

Pál nem a gyülekezetet mint intézményt féltette. Hogy jaj, mi lesz, ha nem bírják, ha elfogynak! Akkor csinálni kell valamit, mert kell hogy legyen thesszalonikai gyülekezet! Nem történhet meg, hogy ott ne legyen! Pál nem valami virtuális keretet féltett, egy bejegyzett közösséget, amelynek x számú ember a tagja, és úgy működőképes.

Az apostol a thesszalonikai hívőkért aggódott, és nekik örült. Azok az emberek voltak neki fontosak, akiknek nevük volt, arcuk, életük, amelyek egy ponton metszették Pálét. Összefüggésbe kerültek egymással, kapcsolatba kerültek, részei lettek egymás életének. Érted a különbséget? Nem az „ügy”, az evangélium ügye, hanem az emberek, valódi emberek, akik hallották az evangéliumot, az megváltoztatta őket, és hirdették is, tovább is adták utána. Nem intézmény, amelyet meg kell tölteni emberekkel, hanem Istent szerető, Krisztust követő, a Szentlélek által formált emberek, akik együtt alkotják a gyülekezetet. Akikhez lehet csatlakozni. Ha ők vannak, „ügy” is van. Közösség is van. És ezek az emberek kötődtek Pálhoz, kötődtek egymáshoz, hitre jutva, közben egymás mellé kerültek, és valódi kapcsolat alakult ki közöttük.

Arra jutottam, hogy ezek a kapcsolatok a legnagyobb értékeink. A vagyonunk, ahogy egymásnak vagyunk hívő emberekként. Ugyanúgy, mint Pál és azok az emberek ott, Thesszalonikában.

Kérdezed, hol van ebből Isten? Végig ott volt, ott van. Ő az, aki egymás mellé helyez, összekapcsol, egymásra bíz. Ő ad egymásnak minket, ő ad feladatot egymás felé. Olyan Isten, akinek ugyanúgy nem egy nagy adathalmaz vagyunk, hanem mindannyiunkat ismer. Szóval mi, egymás mellé küldve és rendelve, gyülekezetben és egyházban, így, a kapcsolataink, kapcsolódásaink, ezek adják a vagyont. Ez ad értéket az összes többinek, épületnek, intézménynek, hagyománynak és kultúrának. De a lényeg az, ahogy Isten összegyűjtött téged, engem, minket így, egymás mellé.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!