Az egyháznak elemi érdeke a szabályszerű gazdálkodás

A Magyarországi Református Egyház vezetőinek látogatásával megkezdődött az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei egyházi találkozóinak sorozata. Az ÁSZ évek óta visszatérően szervez egyeztetéseket a magyarországi történelmi egyházak vezetőivel, a megbeszélésnek ezúttal az egyházak mint intézményfenntartók első számvevőszéki ellenőrzési tapasztalatainak megosztása adott különös aktualitást.

Az Állami Számvevőszék és a magyarországi történelmi egyházak közötti párbeszéd többéves hagyományát megőrizve Domokos László elnök, Warvasovszky Tihamér alelnök és Holman Magdolna főtitkár június 13-án, idén elsőként a Magyarországi Református Egyház vezetőit – Bogárdi Szabó István dunamelléki püspököt, a Zsinat lelkészi elnökét, Huszár Pál dunántúli főgondnokot, a Zsinat világi elnökét, Fekete Károly tiszántúli püspököt, a Zsinat lelkészi alelnökét, Steinbach József dunántúli püspököt, Csomós József tiszáninneni püspököt, Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnokot és Gér András zsinati tanácsost – fogadta.

A konzultáció aktualitását egyebek mellett az adta, hogy az ÁSZ megkezdte egyes humánszolgáltatást nyújtó, államháztartáson kívüli szervezetek ellenőrzését. Ide tartoznak az egyházak, mint intézményfenntartók is. A Tiszáninneni Református Egyházkerület ellenőrzését május elején zárta le az ÁSZ, a megállapítások részletei ide kattintva érhetők el. A szerdai találkozón a résztvevők hangsúlyozottan foglalkoztak az ellenőrzés megállapításaival, összefoglalva nem csupán a Tiszáninneni Református Egyházkerület, hanem az ÁSZ által ellenőrzött további egyházi intézményfenntartók ellenőrzésének tapasztalatait is.

Domokos László, az ÁSZ elnöke a megbeszélésen emlékeztetett arra, a Számvevőszék két éve jelezte, hogy az egyházi intézmények gazdálkodása bekerül az ÁSZ látóterébe, mostanra pedig már tapasztalatok is levonhatók az elvégzett ellenőrzésekről. Az elnök rámutatott, hogy ezek alapján indokolt volt a terület górcső alá vétele, ugyanakkor ez idáig súlyos gazdálkodási szabálytalanságokat nem tártak fel a számvevők az egyházi intézményeknek. Jellemzően az átláthatósággal, a közzétételi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosan találtak hiányosságokat, a Tiszáninneni Református Egyházkerületnél pedig az irányítói jogkör gyakorlásához köthetően.

Csomós József püspök a tiszáninneni egyházkerület szemszögéből értékelte az ÁSZ-ellenőrzést, és megköszönte a szakmai egyeztetés lehetőségét. Bogárdi Szabó István püspök elmondta: az egyháznak is elemi érdeke a szabályszerű gazdálkodás, mint mondta „nem elég a bizalom, bizonylat is kell", annak pedig a szükséges elemeket kell tartalmaznia.

A találkozón szó esett a református egyház által tervezett beruházásokról, az óvodai programról és templomfelújításokról, valamint az adatvédelemmel összefüggésben az aktuális GDPR-rendelet előírásainak betartásáról.

Forrás: asz.hu