Mikor igazolódik vissza a szülők számára, hogy jól nevelték fel gyerekeiket? Hányszor kell megbocsátani a házastársnak? Visszatekintve mit lenne érdemes másképp csinálni, és még milyen terveket lehet szőni több évtizedes együttélés után? A házasság hetének egyik legnépszerűbb programja, amikor három közismert házaspár társalog kötetlenül. Az eseménynek február 15-én a Ráday Ház díszterme adott otthont.
Az idei beszélgetés résztvevői Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója és felesége, Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója, Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvos és párja, Tolnayné Csattos Márta gyógypedagógus, illetve Hűvösvölgyi Ildikó színművész, valamint férje, Kisfaludy András filmrendező voltak. A moderátor szerepét Mohay Bence töltötte be. A beszélgetés azzal a kérdéssel indult, mi az, ami a különbözőségek ellenére összeköti a párokat, ami évtizedek óta működőképessé teszi a házasságukat. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a „villámcsapásszerű” szerelemi kiindulópont után sok ellentét rajzolódik ki, amelyekkel már tudatosan kell megküzdeni. Szerencsés eset, ha a világnézet nagy vonalakban egyezik, a keresztyénség, a család fontossága, az érdeklődés közös metszetén túl viszont mindenki járja a maga útját, mindenki a maga helyén építi a közös házat. – Megváltozni nem tudunk. Hatni tudunk egymásra, kompromisszumokat tudunk kötni. Én egész életemben törekedtem arra, hogy ne tegyem azt, amit András ellenez. A szerepekkel mondjuk másképp volt. Azokat sokszor el kellett vállalnom akkor is, ha András szerint nem volt jó ötlet, de persze miután látta a darabot, változott a véleménye – mesélte Hűvösvölgyi Ildikó.
A művészházaspár elmondta, a színész és rendező közötti kapcsolódás inkább nehézségeket okozott. Inkább a különbségek kötötték össze őket, a színésznő állandó mozgásigénye, gyorsasága, jövése-menése, férje stabilitása, megfontoltsága, humora. Kisfaludy András szerint családjaik hatására nagy volt bennük a házasságra, az összetartozásra való törekvés, és ennek érdekében képesek voltak áldozatokat hozni. Elfogadni a másikat, idomulni hozzá, udvariasnak lenni, érdeklődést mutatni akkor is, ha esetleg az emberben nincs is. – Nem gondolnám, hogy a házasság arról szól, hogy az élet szépen lassan egyformává csiszol bennünket – érvelt Ókovács Szilveszter. Szerinte a lényeg sokkal inkább egymás kiegészítése, a nagy dinamikájú eltérésekkel együtt is.
Ezek után hamar átterelődött a szó a megbocsátásra mint a különbözőségek okozta szakadék áthidalására. A Tolnay családban az istenkeresés mellett a közös nevező az egészségügyi szolgálat volt. Ez azonban azzal jár, hogy egy szülés, egy sürgős orvosi beavatkozás miatt bármikor elszólíthatóak a család mellől. A kölcsönös megértés a gyerekekre otthon vigyázó feleség és az egyidejűleg rengeteg mindennel foglalkozó szülészorvos között egy időben kritikus pontra ért. – Az időben való teljes eltévelyedés miatt volt egy időszak, amikor mindenképp fordulatra volt szükség. Tudtam, hogy a férjem életeket segít a világra, de nekem is szükségem volt rá – vallotta meg Tolnay Márta. – Én akkor kiálltam az Úristen elé, hogy íme, lerakom az önérzetemet: nem akarok igazságot, csak békességet. Pár éven belül sikerült ismét harmóniába kerülni a közös idő tekintetében.
A megható vallomás önfeladó gesztusának üzenetében mélyen egyetértettek a párok, ahogy a kompromisszumok folyamatos kialakításának fontosságában is. Az orvos házaspár a gyermekekre és a betegekre fordítandó idő tekintetében állandó dilemmát, disszonanciát élt meg. Szóba kerültek azonban azok a megható visszajelzések is a gyermekek felől, amelyek feloldották a kétségeket és a belső őrlődést. A másik két házaspárra is jellemző az az önmagán túlmutató misszió, amelyet sokszor a gyerekekre fordítandó idő kárára végeznek. Máthé Zsuzsa a Szent István Intézet elnökeként az életvédelem egyik szószólója, szerinte gyermekei értik, hogy másokért is vannak a szülei, nem csak értük, de kitűnő érzékkel jelzik a túlzásokat. Úgy fogalmazott, bennük is állandóan felmerül a kérdés, jó-e ez így, rendben van-e ez így, hiszen például most is arról beszélünk, milyen jó dolog velük lenni, miközben itt vagyunk az eseményen.
A házaspárok egyaránt felemlegették azokat a jó hangulatú, lazább családi estéket, amelyeken begyógyulnak a sebek és feloldódnak a problémák. Amikor nem a rendrakáson, a teendők elvégzésén van a hangsúly, hanem az együtt töltött időn. – A csapatépítő kirándulások is ennek jegyében történnek, feltéve persze, hogy „véletlenül” mindenki otthon hagyja a fülhallgatóját – mondta Ókovács Szilveszter, akinek karácsonyi kérése az volt, hogy a pár napos családi kikapcsolódásra a gyerekek ne hozzanak fülhallgatót. A házasságról elmerengve az Opera igazgatója arra jutott, médiumként vannak jelen a felek, hogy az élet továbbadása, a lelkek életre hívása megtörténhessen, ahogyan ezt Strauss Árnyék nélküli asszony című operája is szemlélteti. Erre a folytonosságra hívta fel a figyelmet Hűvösvölgyi Ildikó is, amikor elmesélte, lánya saját otthonának közelébe szervezi jövőbeni lakhelyüket, hogy az unoka körül segítséget nyújthassanak. Illetőleg ha később a nagyszülők szorulnak segítségre, a gyerekeik elérhető közelségben legyenek. Kisfaludy András a szeretet kölcsönhatásairól, generációról generációra való öröklődéséről mint a világ végső értelméről beszélt, aminek megélése, gyakorlása elsősorban a házasságon belül történik.
Arra a kérdésre, hogy milyen célja lehet a házaspároknak a következő annyi évre, ahány éve házasok, Tolnay Lajos a bő termésű gyümölcsfa hasonlatával válaszolt, amelyről nincs senki, aki leszedje a termést. Hiszi, hogy Isten fog hozni olyanokat, akiknek szükségük van arra, amit ő értékként ránk bízott. Elmondták: számukra új helyzet, hogy a gyerekek már nincsenek otthon, ebben kell megújítani, megerősíteni a kapcsolatukat. Hűvösvölgyi Ildikó kifejtette, ő sosem aggódott a jövő miatt, hiszen mindig is érezte Isten terelgető szeretetét az életében. Hálás, hogy gyermekei is olyan közösségben találták meg párjaikat, amelyben jelen volt Isten, ez az internetes párkeresés időszakában ugyanis egyre nehezebb. Ókovács Szilveszter bízik abban, hogy hiányérzet nélkül is ki fog tudni lépni a munka világából, és képes lesz függetlenül szemlélődni, ahogy mindig is akart, gyermekei csodálatos különbözőségében és a világ egyéb szépségeiben. Zárszóként felidézte az Üres bölcsőt ringat a hold fénye című Zorán-átdolgozást, amely számára a családi viszonyok ambivalens érzéseinek, szépségeinek és nehézségeinek fontos összefoglalója.