Kálvin János genfi reformátorra emlékezünk a születése ötszázadik és a halála négyszázötvenedik évfordulója közötti években (2009–2014). A másik nagy svájci reformátorról, a zürichi Zwingli Ulrichról azonban alig esik szó. Bár nem olyan szép, kerek évfordulója lesz idén, mint genfi társának a jelzett években, de annak apropóján, hogy négyszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1531. október 11-én halt meg a svájci katolikus kantonok ellen vívott kappeli csatában, Millisits Máté művelődéstörténészt a reformátor emlékezetkultúrájáról kérdeztük.
Az első reformátor?
A fiatal doktorandusz, aki évek óta kutatja Zwingli emlékezetének magyarországi jelenlétét, elfeledett reformátornak tartja a zürichi prédikátort. Pedig hatása jóval Kálviné előtt, szinte Lutherével egy időben kimutatható hazánkban. Már 1523-ban törvény született Luther, 1527-ben pedig rendelet Zwingli és a bázeli Oecolampadius tanainak követői ellen. Ezek az intézkedések hatástalanok maradtak. Jelzi ezt az is, hogy a harmincas és a negyvenes években újabb rendeletek követték ezeket. Zwingli hatása csak akkor veszített jelentőségéből Magyarországon, amikor utóda, Bullinger Henrik 1549-ben az úrvacsora kérdésében megegyezett Kálvinnal, és így egyesült a reformáció zürichi és genfi ága, majd ennek szellemében megszületett a második helvét hitvallás.
Millisits Máté meglátása szerint minden elfeledettsége ellenére életének helyszínein túl a magyar reformátusok között él leginkább Zwingli Ulrich emléke. A német ajkú Svájcon kívül csak a reformáció mellékalakjaként emlékeznek rá. Pedig Zwingli úgy tartotta, hogy előbb lett reformátor, mint maga Luther. Tevékenységének kezdetét 1516-tól számolta, amikor a híres svájci búcsújáróhely, Maria-Einsiedeln papja lett. Itt szót emelt a szentképek tisztelete, a búcsújárások és a búcsúcédula-árusítás ellen, majd bátor fellépésének köszönhetően 1519-ben innét hívta meg Zürich népe főtemploma, a Grossmünster lelkipásztorának.
Az emlékezet kezdetei
A magyar reformátusságban először a 19. század közepén ébredt fel a Zwinglire emlékezés igénye. Idősebb Révész Imre debreceni lelkész és egyháztörténész az 1850-es években már kimondottan kereste a reformátorhoz kötődő emlékeket. Meglátogatta az 1531-es kappeli csata helyén felállított emlékkövet is, amelynek latin és német nyelvű feliratát a Bach-korszak egyetlen protestáns sajtóorgánuma, a Protestáns Kalendárium közölte.
Ugyanennek az évkönyvnek egy másik számában, ahol több reformátor életét is ismertették, fél oldalon helyet kapott egy rövid Zwingli-életrajz és egy portré. Már az 1860–70-es évekre tehető, amikor könyvkiadók metszetgyűjteményeket adtak ki a reformáció nagy alakjairól. Bár Zwingliről ilyen képet még nem talált a kutató, a korabeli újsághirdetésekből kiderül: a többiek mellett róla is rendelhettek ilyen metszeteket az érdeklődők. A romantika korának hőskultusza idején ebben nem volt semmi különös, az emberek keresték az eszméhez a személyt – magyarázza meg a jelenség kultúrtörténeti hátterét Millisits Máté, aki szerint (Lutherrel, de akár Kálvinnal szemben is) Zwingli esetében még ebben az időszakban sem beszélhetünk kultusszá, azaz kultikus tiszteletté váló emlékezetkultúráról.
Hősi halál vagy értelmetlen áldozat?
Zwingli általában születésének és halálának évfordulóin kapott kitüntetett figyelmet. Magyar nyelvű életrajza is először az előbbi négyszáz éves jubileumán, 1884-ben jelent meg. A legjelentősebb magyarországi ünnepségre pedig halála négyszázadik évfordulóján, 1931-ben került sor, amikor a Debreceni Református Kollégium falán egy őt és Kálvint ábrázoló, köztérre néző emléktáblát avattak a tiszteletére.
Az 1931-es emléktábla Zwingli és Kálvin portréjával
A táblaavatással egy időben zajlott az Országos Presbiteri Szövetség nagygyűlése, ahol több előadás is elhangzott a zürichi reformátorról. A Protestáns Szemle pedig az év novemberében egy Zwingli-emlékszámmal jelentkezett, amelynek szerzői között nemcsak reformátusok, de Prőhle Károly személyében egy evangélikus teológus is szerepelt. Mint Millisits Mátétól megtudjuk, az ő tanulmánya azért érdekes, mert Zwingli halálára – Lutherrel ellentétben – nem az úrvacsoratannal kapcsolatos nézetei miatti isteni büntetésként, hanem pusztán egy svájci belharc értelmetlen következményeként tekintett. A szerző azonban még így is más álláspontot képviselt, mint református szerzőtársai: ők ugyanis a reformáció ügyéért hozott hősi áldozatként tekintettek a Kappelben történtekre.
A következő nagyobb magyarországi Zwingli-megemlékezést születésének ötszázadik évfordulóján, 1984-ben tartották, amikor tárgyi emléket nem avattak, de a Doktorok Kollégiuma Debrecenben megtartott konferenciáján külön szekciót szenteltek a reformátor emlékének. A szimpóziumra külföldi kutatókat is meghívtak. Közöttük volt Ulrich Gäbler osztrák evangélikus teológus is, akinek a Kálvin Kiadó által 2008-ban megjelentetett korszerű Zwingli-életrajza jelentősen hozzájárul a reformátor emlékének ápolásához.
Megvalósulásra váró álmok
Zwinglire mint mellékszereplőre azért máskor is jutott figyelem. Kálvin születésének és a reformáció elindulásának négyszázadik évfordulóján, azaz 1909-ben és 1917-ben vele is foglalkoztak cikkek, tanulmányok. Sőt Horvay János szobrászművész a reformáció genfi emlékműve pályázatára készített pályaművén – bár mellékszereplőként, de – teljes alakban ábrázolta Zürich reformátorát. Az alkotás, bár pozitív hazai és nemzetközi visszhangot kapott, nem nyert, így Zwingli – Lutherhez hasonlóan – csak egy emlékkövet kapott a száz méter hosszú genfi emlékmű egyik végén. Ha Varga László nyugalmazott kecskeméti református lelkipásztornak, parlamenti képviselőnek sikerül valóra váltania régi álmát, és Horvay János alkotása valamikor megvalósulhat, a zürichi prédikátornak a német nyelvterületen kívül csak hazánkban lesz egészalakos szobra. A genfi kiírásra érkezett magyar pályamű kisméretű bronz öntvénye addig is a budapesti teológia épületében látható.
Bár a negyvenes években eljutott a megvalósításig, a hetvenes években a kommunizmus áldozata lett a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumnak a magyar reformáció történetét bemutató freskója. Ezen Kálvin és Luther fogja közre a fényességet árasztó Szentírást, a genfi reformátor mögött pedig Zwingli látható. A lónyayis öregdiákok célja a falfestmény rekonstrukciója.
Zwingliánus-e a magyar kálvinizmus?
Zwingli reformátori tanítása több ponton eltért mind Luther, mind Kálvin gondolkozásától – válaszolja kérdésünkre Márkus Mihály nyugalmazott dunántúli püspök, egyháztörténész. Sajátos álláspontja volt Zwinglinek például a vagyon tekintetében. Szerinte minden Istené, az ember csak „vagyonkezelő”. Az állami felsőség pedig „Isten eszköze a te javadra” – megkérdőjelezhetetlen bibliai tanítás ez a zürichi prédikátornál. A Kálvinnál megjelenő ellenállási jog fel sem merült Zwinglinél, azonban a magyar történelem zivataros századaiban a genfi reformátornak a vagyonról és a kötelességét nem vállaló állami felsőséggel szembeni ellenállásról mondott tanításai háttérbe szorították a zürichi prédikátor gondolatait.
Lutherrel markáns véleménykülönbségük az úrvacsora felfogásában volt. Zwinglinél ugyanis – a szereztetési ige „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” parancsa alapján – az úrvacsora emlékvacsora, így semmilyen módon nincs benne jelen Krisztus. Kálvin a „titokzatos egyesülés Krisztussal” gondolatát csak később, már Zwingli halála után fogalmazta meg az Institutio 1536-os első kiadásában. Bár Kálvin ebben a kérdésben megegyezett Zwingli utódával, Bullingerrel, Márkus Mihály úgy véli: a magyar reformátusok úrvacsorai gyakorlatában az emlékjelleg mai napig érzékelhető, ami áttételesen zwingliánus örökségnek tekinthető.
Szöveg: Kiss Sándor, Fotó: Millisits Máté
Zsindely Endre, Zwingli európai hírű magyar kutatója
Zsindely Endre (1929–1986) jogi tanulmányai után iratkozott be a Budapesti Református Theologiai Akadémiára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Három év múlva súlyos beteg lett, ami élete végéig tolószékhez kötötte. Svájci gyógykezelése oly mértékű javulást eredményezett, hogy 1961-ben a zürichi egyetemen egyháztörténeti doktorátust szerzett. Ezután az Egyházak Világtanácsának Bossey-i Ökumenikus Intézetében tanult, majd a schaffhauseni Staatsarchivban végzett egyháztörténeti és magyar irodalomtörténeti kutatómunkát. Széleskörű ismereteinek és kiváló nyelvtudásának köszönhetően kiemelkedő eredményeket ért el a magyarországi reformáció svájci kapcsolatainak és a svájci reformátorok magyarországi összeköttetéseinek vizsgálatában. Részt vett az 1880-as évek óta aktívan folyó svájci Zwingli-kutatásban. A reformátorról magyar nyelven megjelent tanulmányai közül a Zwingli hatása Skóciától Magyarországig a reformáció századában és a Zwingli teológiája, különös tekintettel úrvacsoratanára címűt érdemes kiemelni.
A bemutatott példány a Ráday Könyvtár tulajdona
Zwingli születésének négyszázadik évfordulóját számos ünnepi istentisztelet megtartása mellett három, a zürichi reformátorról szóló könyv megjelenésével ünnepelte a magyar reformátusság. Az évfordulón magyar nyelven kiadott Zwingli-életrajzok közül Benke István (1849–1915) munkája ismerteti legrészletesebben a svájci reformációt elindító fiatal pap életét. A szerző 1881 és 1901 között a Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium vallástanáraként dolgozott. Művének címe: Zwingli Ulrik élete és a helvét reformatio megalapítása. A nagy reformátor négyszázados évfordulója alkalmából emlékének szentelve. A könyv száznyolcvanhárom oldalon, hét fejezetben mutatja be a reformátor munkásságát. A kiadványban egyetlenegy ábrázolás található. Zwingli félalakos profilportréja a címlappal szembeni oldalon látható. A műalkotáson egy magabiztos fiatalember képe jelenik meg előttünk.
Szöveg: Millisits Máté