Egy hétig látható még a Hieronymus Bosch németalföldi festő műveiből készült, Menny és Pokol között című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A tárlat ezreket vonzott eddig is, de még egy nagy rohamra lehet számítani, mielőtt elköltözik Budapestről a művész életművének csaknem felét kitevő tíz festménye, valamint több saját készítésű rajza. Az általa boncolgatott témák, a bűn és a jogos büntetés, valamint a túlvilág kérdése egyidős az emberiséggel, így ezek ma éppen annyira érvényes felvetések, mint a 15–16. században.
A kiállítás kontextusában próbálja meg értelmezni a saját korában is rendkívüli hatással bíró festő vízióit. Bemutatja, milyen volt a késő középkor gondolkodása, a kiállítótér félhomálya, a katedrálisokéhoz hasonló belső terek, a korhű zene, mind segítenek elmerülni Bosch világában. Egy olyan Európa elevenedik meg előttünk, ahol az emberek hittek az angyalokban és ördögökben, a festészet pedig már valószerűen képes volt ábrázolni mindezt. Egyre több tudás halmozódott fel a kontinensen, bestiáriumok képein megismerhetővé váltak az európai ember számára az egzotikus állatok is, amelyeket Bosch szívesen „keresztezett” egyéb fajokkal a vásznon, hogy megalkossa hibrid szörnyszülötteit. Ezek sohasem öncélúan rémisztőek, hanem az ember elkorcsosult vágyait, illetve a Gonosz szándékát testesítik meg.
A festő kultuszának kialakulásához szükség volt arra is, hogy rengeteg követője és utánzója legyen, akik sokszor kevésbé értő módon, csupán figuráit, szörnyeit másolva alkottak hasonló, csekélyebb morális tartalmú műveket. Róluk feltehetően Boschnak is meg volt a véleménye: „Szegény az az elme, amely egyre csak mások invencióiból merít, és önálló alkotásra képtelen” – olvasható a tőle származó mondat a kiállítás elején. Természetesen rá is hatottak korának irodalmi és teológiai művei, ábrázolásmódjára pedig többek között a franko-flamand és utrechti miniatúraművészet, de ezek alapján teljesen egyedi és sajátos univerzumot álmodott meg.
Kőoperáció
Az emberi gyarlóságot és a bűnt középpontba állító művészete egyben megosztó is, nehéz eldönteni, hogy megijeszteni, összezavarni vagy megnevettetni akar, gyakran sikerül mindhármat elérnie egyszerre. Az általa megfestett világot uraló káosz és zűrzavar által a Gonosz zavarkeltő, szétdobáló mivoltában jelenik meg. Képei hemzsegnek a szimbólumoktól, amelyek egy komplex rendszert alkotnak visszatérő elemekkel, toposzokkal, amelyek a középkori gondolkodásban gyökereznek. Ilyen például a csalárd emberek fején található fordított tölcsér, a leselkedő bűnt szimbolizáló bagoly vagy a szexuális érintkezést, szexualitás utáni mohó vágyat jelképező virágot vagy gyümölcsöt szedő, fogyasztó emberek.
Gyakran szó szerint ábrázolta a kor hiedelmeit, egyik képén például egy sarlatán orvos és társai – egy borissza szerzetes és egy pénzéhes apáca – állnak körbe egy nagydarab parasztot, akinek a fejét az orvos éppen operálja. A kép alatt a következő felirat olvasható: „Mester, vágd ki gyorsan a követ. A nevem Lubbert Das.” A korban úgy gondolták, az elmebetegség oka egy, a koponyában található kő, a gyógyítás módja pedig ennek az eltávolítása. A kuruzslók vissza is éltek ezzel a tévképzettel és a vidéket járva operáltak. A paraszt neve, Lubbert Das, sem véltelen választás, hiszen a németalföldi irodalom közismert félkegyelmű alakját hívták így.
Bolondok hajója
Hasonlóan szatirikus a Bolondok hajója című ikonikus festménye is, amely a vesztébe rohanó emberiség metaforikus megjelenítése. A címet Sebastian Brandttól kölcsönözte, aki művében rímekbe szedve mutatta be az emberi gyarlóságot. A festményen a lélekvesztőben ülő alakok tivornyáznak, esznek, isznak, zenélnek, nem érdekli őket, hogy merre tartanak. Sőt, egyikük még egy fakanállal evezve fokozni próbálja a tempót. Középen egy apáca és egy szerzetes láthatóak, míg a hajó árbocának helyén egy fa nőtt ki, amelyen a festő által kedvelt baljós szimbólum, az emberre vágyakozó bűnt jelképező bagoly ül.
A földi gyönyörök kertje
Legismertebb képének, a Földi gyönyörök kertjének eredeti változatát a madridi Prado nem adja ki a gyűjteményéből, de a mű legrégebbi és legnívósabb másolatát állították ki, valamint egy falikárpit formájában is megtekinthető a kompozíció. Bosch ezen munkájának értelmezése váltotta, illetve váltja ki a mai napig a legtöbb vitát. A triptichon (három táblából álló, összecsukható hármas oltár) baloldali képe a Paradicsomot, jobboldali a Poklot, a középső pedig a Földi gyönyörök kertjét ábrázolja.
A középső képen a Paradicsoméhoz hasonló színekkel jelennek meg a szexuális örömök, de a kellemes színek ellenére mégis valami nyugtalanító feszültség uralja a képet. A tóban fürdőző nők körül lovagló férfiak ősi, rítusszerű mozgása, az óriási gyümölcsökbe mohón harapó emberek, a vízben álló gótikus szökőkútra emlékeztető építmény repedései mind a vihar előtti csend érzését keltik. A mű a kutatókat is megosztja, így rengeteg elmélet született, amely Bosch műveit próbálja értelmezni. Ezek között a drogos hatásokat feltételező, valamint a festőt szektákkal hírbe hozó elképzeléssel is találkozhatunk, bár ezeket nehéz komolyan venni. Sokkal hihetőbb magyarázatnak tűnik, hogy saját korában is hasonló hatást váltott ki az emberekből Bosch művészete, mint ma.
Az emberek ma is csodájára járnak a művész képzelete szülte hátborzongató látomásoknak, megállnak a képek előtt, és halkan, suttogva, néha nevetve és mutogatva beszélik meg a látottakat. Nem tudják magukban tartani a kérdéseiket, olyan erős hatást gyakorolnak rájuk a látottak, hogy azonnal fel akarják dolgozni az élményt. Pontosan ez lehetett Bosch célja, elgondolkodtatni, és beszélgetésre késztetni a művet befogadó közönséget, szimbólumainak komplex rendszerével pedig morális üzenetet akart közvetíteni.
Az ember és a bűn viszonyát igencsak sötéten látó művész pokolbéli tájain minden esetben megtaláljuk az ember kezének nyomát. Ezzel is hangsúlyozta Bosch, hogy mi, emberek rontottuk meg a teremtést, a Földi gyönyörök kertjének tája is a paradicsomi állapotokra emlékeztet, mégsem érezni teljesnek és egésznek, hiszen az ember vágyai és tettei töltik meg azt. A szenteket ábrázoló munkáin is a kísértés motívuma dominál, de a hétköznapi emberekkel ellentétben a szentek ellenállnak a bűn csábításának.
A kiállítás rendkívül népszerű, napról napra tömegek özönlenek be a Szépművészeti Múzeum kapuin, hogy megnézzék a németalföldi mester vízióit. Vajon a zavarba ejtő figurákon túllépve, el fognak gondolkodni azon, hogy mi jön a halál után? Hogy létezik bűn, és természetünk a vesztünket okozhatja? Vagy elhessegetik ezeket a gondolatokat, mondván: ezek a „sötét” középkor szülte balgaságok csupán, és élvezik, hogy bepillanthatnak egy letűnt és „meghaladott” korszak gondolkodásába.