Nagyböjt idejében bűnbánattal és alázattal fordulunk oda Jézus Krisztus szenvedésének történetéhez. Hiszen az ő szenvedéséből és halálából fakad számunkra az élet. Az ő lelki és testi sebeivel gyógyulunk mindnyájan. Az ő szenvedése az a csoda, amely gyógyító, felemelő, vigasztaló, megváltó erőként árad be az életünkbe, a szenvedésünkbe. Tekintsen most a lelkünk egészen a szenvedő Megváltó drága személyére, hogy a belőle kiáradó fényben és kegyelemben jobban megismerhessük őt és önmagunkat!
A nagycsütörtöki utolsó vacsora a passiótörténet egyik legfájdalmasabb részlete. Együtt ülnek Jézus és tanítványai, a Mester és legbizalmasabb követői, hogy elfogyasszák a páskabárányt. Amint leülnek és esznek, a megható, ünnepélyes együttlétben egyszer csak megszólal Jézus: „Bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem, aki együtt eszik velem.” Irtózatos lehetett ez a bejelentés ott, az áhítatos csendben! Micsoda rettenetes gondolat: az Úr Jézus árulója egy az apostolok közül, egy a tizenkettő közül, azok közül, akik naponként vele jártak, akik most is vele ünnepelnek, vele egy tálból esznek, egy azok közül, akiket ő választott ki! Ezek közül az egyik árulja el a Mestert?! Lehetséges ez? – Igen! Így történt. Az az ember, aki ezt megtette, tudva, hogy ártatlan vért árul el – tanítványa volt, a legbelsőbb körből való! „Egy közületek elárul engem!” Olyan döbbenetes vád ez, amely tüzes parázsként hull oda Jézus tanítványi körébe, nemcsak az akkori, hanem a mindenkori követők körébe is! Ne ítéljétek el a kétezer évvel ezelőtti Júdást: örök vád ez az egyház ellen, Jézus örök figyelmeztetése minden gyülekezet számára! És ha valaki csak egy kicsit is ismeri Krisztus egyházának történelmét, azt is tudja, hányszor bizonyult valósnak ez a szörnyű vád! Az egyháznak nemcsak hirdetnie kell a Krisztust, hanem láthatóvá kell tennie, bele kell élnie Krisztust a világba, az emberi társadalomba, a földi élet minden örömébe és bajába. De vajon tudtuk-e mindig úgy képviselni Jézust, hogy vonzó legyen a kívülállóknak? A szájjal szépen vallott elveket az életünk nem cáfolta-e meg? Nem váltunk-e Jézus árulóivá?
És ne gondoljátok, hogy túlzás, amikor ezt árulásnak nevezem. Mert mi az árulás? A vallott, de igazán meg nem élt keresztyén lét árulás Krisztussal szemben! „Egy közületek elárul engem!” – mondta Jézus. Az apostolok összenéztek, és „elszomorodtak”. Hogyne tették volna, hiszen akinek van füle a hallásra, az hallja, hogy ebben a rettenetes vádban még mindig egy mélyen megszomorodott isteni szív gyengéd szeretete rezeg! Így van ez jól, ha Krisztus fájdalmas vádjának a hallatára az ő hívei mindnyájan megszomorodnak! Nem a másikra néznek gyanakodva, hanem mindenki befelé, önmaga ellen érzi irányulni a rettentő vádat. „Talán én volnék az?!”
Nem véletlen, hogy Jézus éppen a legelső úrvacsora kiosztása előtti pillanatokban mondta ezt: „Egy közületek elárul engem!” Ő még így is vállalta övéivel a közösséget! Pedig érthető lett volna, ha szétkergeti őket és azt mondja: ilyen hitvány társasággal nem ülök tovább egy asztalnál! De nem tette, hanem ekkor szerezte az úrvacsorát! Így is vállalta az övéit, abban a tudatban, hogy nemcsak az ő kegyelmének, hanem a Sátánnak az eszköze is ott lehet közöttük. A legmélyebb lelki közösség szimbólumát, az ő szent vacsoráját így ünnepelte velük. Igen: hiszen ő éppen a mi bűnünkbe és kárhozatunkba szállott alá a mennyből. Valóban a bűnösök közé jött, vállalta és vállalja velünk a közösséget, mégis együtt eszik velünk, együtt márt velünk a tálba, még ha ez a vacsora számára árulást jelent is! Mert így tartja meg, így váltja meg azokat, akik a szívük mélyéig megszomorodtak! Micsoda mélysége ez az ő kegyelme gazdagságának! Mennyi hitványság bennünk… és mennyi gyöngéd, megbocsátó, megváltó szeretet őbenne! Júdást a kárhozat felé taszította ez a hallatlan szeretet. Téged, minket – ugye vonz?! Bár igazán vonzana ellenállhatatlan erővel a bűnbánatra, a megtérésre, az üdvösségre!
A szerző a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!