A Szentírás eleje azzal az örömhírrel szembesít minket, hogy a mi technikai civilizációnkban egyre nehezebben megélhető intimitás forrása sem csupán a szex – ahogy férfiasságunké és nőiességünké sem –, hanem kapcsolatunk a három-egy Istennel. Őbenne találunk igaz önmagunkra, bocsánatra és gyógyulásra, igaz életre és igazi szexualitásra. Harmathy András szentendrei lelkipásztor cikke a Reformátusok Lapjából.
Az ember kapcsolataiban teljes és azonos önmagával: kapcsolódásában Istenhez, társához és a környezetéhez. Így pillantjuk meg a Teremtés könyvének első két fejezetében az embert: testi, lelki, szellemi egészsége csak a kapcsolódásaiban értelmezhető.
Lehet a teljes harmóniát fokozni? A teremtéstörténet különös módon megváltozik a második fejezetben azon a ponton, ahol a férfi megpillantja a nőt. A szöveg és a stílus hirtelen megtörik, újszerűvé, izgatottá válik. A mondatok megtelnek feszültséggel, de nem pusztító, romboló erővel, hanem felemelővel, kiteljesítővel, szárnyalóval, a próza költészetté hevül: az ember felfedezi a szexualitás ajándékát. „Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat.”
De vajon mondhatjuk-e, hogy ettől az eggyé lételtől lesz férfi a férfi és nő a nő? Nem volt-e az ember férfi és nő már akkor is, amikor azt olvassuk, hogy „megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket”? Életbevágóan fontos annak kimondása, hogy férfiasságunk és nőiességünk nem egyszerűsíthető le testi adottságainkra. A nő minden mozdulatában nő, ahogy a férfi is mind jellemében, mind kiállásában férfi. Nemi önazonosságunk felfedezése és megerősítése nem szűkíthető le a szexuális tapasztalatokra, de még csak az emberi kapcsolatok szintjére sem, ennek végső forrása maga a Szentháromság.
Ezért a szexualitás és a spiritualitás nem egymást kizáró fogalmak, épp ellenkezőleg, a legtermészetesebben összetartoznak. Mint éhező gyerekek a pékség előtt, úgy lessük, szívjuk magunkba ezt a látványt, ezt az illatot: szexualitás és imádság, meztelenség és szégyen nélküli közösség, testiség és tisztaság, eksztázis és intimitás. Igen, nekünk mindez nem természetes tapasztalatunk, mi fallal elválasztott másik valóságban létezünk és érünk férfivá és nővé, a „minden egész eltörött” valóságában, ahol a romok között fedezzük fel a szexualitást és az abban rejlő erőt. Isten igazsága nélkül hazugságok irányítanak. Nem csoda, hogy a szexualitás megannyiszor még egymással sem köt össze, nemhogy Isten megismerésével, személyre szabott tervének felfedezésével. Mi már az „és”-t sem értjük a szexualitás „és” spiritualitás szavai között, a „vagy” sokkal inkább magától értetődő. Idegenekként bámuljuk a Biblia kezdő fejezeteinek egyre fokozódó harmóniáját. Érezzük Isten tervének gyönyörű illatát, amely a megannyiszor eltaposott és réges-rég elfedett éhségünket csalja elő szívünk mélyéről: az intimitás, az egység, a tisztaság, az önmagunk szabad és biztonságos odaajándékozásának vágyát.
Az, hogy a szexualitás és a spiritualitás mennyire egy tőről fakadó fogalmak, definíció szintjén is megragadható: A spiritualitás vágy Istenre, őt ismerni és megismertté lenni általa – fizikai, érzelmi, lelki és szellemi síkon egyaránt. A szexualitás vágy a másikra, őt ismerni és megismertté lenni általa – fizikai, érzelmi, lelki és szellemi síkon egyaránt.
A teremtéstörténetben ez a két vágy teljes harmóniában van egymással, záloga pedig Isten uralma, rendje. A bűneset következtében ez a két kapcsolat is megromlott. Bennünk már nincs harmóniában e kettős meghatározottságunk. Ha az egyiket megtagadjuk, abból rendre a másik istenítése következik. Ha például Isten nélkül közelítjük meg a szexualitást, akkor azt veszítjük el, ami értelmet, célt és biztonságos keretet adna ennek a gyönyörűen félelmetes erőnek, miközben egész életünk beteljesedését ettől várjuk.
A Szentírás eleje azzal az örömhírrel szembesít minket, hogy a mi technikai civilizációnkban egyre nehezebben megélhető intimitás forrása sem csupán a szex – ahogy férfiasságunké és nőiességünké sem –, hanem kapcsolatunk a három-egy Istennel. Őbenne találunk igaz önmagunkra, bocsánatra és gyógyulásra, igaz életre és igazi szexualitásra. Isten népe, hadd ragyogjon fel általad ez a valóság világunkban!
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!