Békési Sándor református teológus, animációs filmrendező vallja: István király hagyatéka, szellemi öröksége mindennapjaink társadalmi viszonyaiban is eligazítást nyújthat.
A Károli Gáspár Református Egyetemen Szenci Molnár Albert Egyházművészeti Intézet és a Porta Speciosa folyóirat alapítója 2000-ben, az államalapítás millenniumi évében feleségével együtt nézte meg Esztergomban a Szörényi Levente és Bródy János szerezte Veled, Uram! történelmi rockoperát. Az előadást követően a bazilika fölötti grandiózus tűzijáték és a közönség hangulata megerősítette őt: István király még mindig óriási hatással van a magyar kulturális emlékezetre. Ezért döntötte el, hogy újra előveszi az államalapító Intelmeit Imre fiához. 2001-ben önköltségen jelentette meg Sztephanosz Khrisztianosz – István király teológiai etikája intelmei alapján című tanulmányát.
Sokféle elemzés született már István király Intelmeiről. Az öné mintegy húsz éve íródott. Változott-e ennek megítélése napjainkban?
István király Intelmei minden korra átültethetők, hiszen a társadalomban boldogan akarunk élni, úgy, ahogy az az isteni akarattal megegyező. Gondolatisága a keresztyén hiten, a Biblián alapszik, és nem amiatt alkalmazható a 21. században, mert a magyar államalapító írta és mert ezeréves tekintéllyel rendelkezik, hanem mert olyasmit mond, ami nem korhoz kötött, sőt, akkoriban saját korát is jóval meghaladta. Húsz év alatt a megítélése annyiban változott, hogy alaptörvényünk preambulumába belekerült Isten neve, amely változás a további paragrafusokra is kihatással van.
István király szerint a magyarság az általános züllésben és anarchiában – akár a többi nemzet – csak a Corpus Christi tagjaként létezhet és virágozhat fel.
Ez a Krisztus utáni ezredfordulóban mindenképpen forradalmi gondolat volt, hiszen az évezred végére erkölcstelenné vált a világ. Európában világvége váradalom uralkodott, ennek következtében az erkölcsök is megromlottak. És ebben a világvége-várásban két nagyszerű ember, a kor két legnagyobb tudósa tűnik fel az egyház élén és a világi trónon: II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár, akik szerint nem világvégét kell várni, hanem el kell kezdeni építeni az új keresztyén Európát, amely nem más, mint a regnum és a sacerdotium, azaz a világi és az egyházi hatalom együttműködésében a bibliai alapokon megújuló Corpus Christi.
Azt írja a tanulmányban, hogy rendkívüli jelentősége van annak a törekvésnek, amely a két kortárs államférfi reformelképzelései nyomán megvalósult az új évezred küszöbén.
Igen, és ebbe kapcsolódott be István királyunk azzal, hogy Szilveszter pápától kapta a koronát, és ebben a megújuló keresztény gondolkodásban építette fel államát és egyházát. Elmondhatjuk azt, hogy a magyar keresztyén állam születése reformkorban történt. Akkor az intézményesen létrejövő magyar egyház is „református” volt abban a tekintetben, hogy a korabeli bencés clunyi szerzetesmozgalom reformjával kezdte a működését. István király tudatosan úgy építette bele magyar államát és népét a megújult keresztyénségbe, ahogyan azt az egyetemes egyház sajátos új hajtásaként fogalmazta meg az Intelmekben.
István király tíz pontban fogalmazza meg Intelmeit. Ezek közül napjainkban sokat idézett az „egynyelvű és egyszokású ország” esendőségét említő rész. Hogyan értsük ezt?
Ez az „egynyelvű, egyszokású” elnevezés visszautal az Ószövetségre, annak is arra a részére, amelyben Bábel tornya készül. Az egynyelvű és egyszokású Bábel népének legnagyobb bűne a gőg, amellyel az Isten fölé akarják magukat helyezni. Az Intelmek ettől az önmagát bezáró és Istent kirekesztő gőgtől óvja a zsenge államot. Nem véletlen, hogy a Szent István-i hagyomány nyomán a történelmi Magyarország nyelvében és etnikumában mindig színes és gazdag volt. Ma is aktuális az Intelmek figyelmeztetése: ne legyünk Bábel népe.
Az intelmek legismertebb része a vendégek befogadásáról és a gyámolításról szól.
Lám, mindig előjön a történelmi jelen és az Intelmek kapcsolata. Mennyire élő ma is! Az idegeneket, a jövevényeket befogadni bibliai gyökerű isteni parancs. „Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött volna, és szeressed azt, mint magadat, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén.” (3Móz 19,34 – Károli-ford.) A befogadás kötelessége ma is érvényben van, a menekültek befogadása mindenképpen. Azonban a jövevényeknek a bibliai korban is el kellett fogadniuk a befogadó államnak az együttéléshez nélkülözhetetlen szokásait, erkölcsi rendjét és törvényeit. A magyar történelem példái is mind erről szóltak. Ma már több olyan nép él közöttünk vagy bennünk, akik valamikor jövevények voltak: keleti népek, kazárok, kabarok, besenyők, kunok, jászok, palócok, görögök, zsidók, örmények, nem beszélve a később betelepítettekről, az elmagyarosodott svábokról. A magyar történelemben ez a befogadás szinte mindig természetes volt. Ez is az Intelmek hagyománya.
Ha már bevándorlók és helyi törvények, akkor beszéljünk utóbbiak betartásáról. István intelmeinek egyike szerint a törvények nem arra valók, hogy elhordozhatatlan és megvalósíthatatlan követelményként akadályozzák a szabadságot, hanem az emberi méltóság feltételeit biztosítják. Napjainkban ez az intelem sokszor teherként és nem méltóságként zúdul ránk.
Az Intelmeknek központi gondolata a dignitas, magyarul a méltóság. Az Úristen azért adja törvényét a teremtés rendjén át az erkölcsi rendig, hogy az ember megőrizhesse a méltóságát, az istenképűségét. Praeceptumnak nevezi, nem is lexnek, amely inkább viszonyt jelent az Úristenhez, az embertárshoz és a teremtett világhoz. Az ember csak ebben a viszonyrendszerben élhet boldogan, méltósággal, mert ha ez az Isten által teremtett viszonyrendszer megszakad, akkor méltatlanná válik.
István intelmeiben a méltóság gyakran ütközik a gyakorlat méltatlanságával. A királytükörnek pedig éppen ez a szembesítés a célja. Mivel a méltóságot a figyelem középpontjába helyezte, korának alkalmassági elvét követte. Sokat emlegeti ugyanakkor a gőg kifejezést.
Igen, Augustinus teológiája nyomán a gőgben jelöli meg minden rossznak a forrását. De ha visszalapozunk a Genezis elejére az ősbűn esetéhez, az is a gőgből indul ki. A gőgös ember azt gondolja, hogy ha az isteni praeceptumot nem fogadja el, szabadon járhatja a maga útját. Az Intelmekben azonban határozottan ki van emelve, hogy a gőg megalázza, letiporja az embert, míg az alázat felemeli. Erre épül az Intelmek egészének erkölcsi tanítása – ráadásul a hatalomgyakorlás terén. Ami az idoneitas, vagyis az alkalmasság elvét illeti, abban is rendkívüli István király műve. A királyi utódok származás alapján örökölték és örökölik ma is a trónt. Az Intelmek viszont nem a származást jelöli meg a trónutódlás feltételének, hanem az alkalmasságot. A vezetésre termett, továbbá az Isten akaratát és törvényét figyelembe vevő alázatos ember méltó a trónra.
Az Intelmek szerzője nem ismer más kritériumot a kormányzáshoz, mint a hitet és a bölcsességet.
István a hitnek adja a kitüntető elsőbbséget: a „…hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak.” Vagyis a királytükörben a hit mindennek a forrása. Ez azért is különleges, mert az egyház elé helyezi: a hit alapozza meg az egyházhoz tartozást. Mai tudományos-technikai korunkban a hitet a tudománnyal szokták ellentétbe helyezni. Ennek azonban mind a hétköznapi tapasztalat, mind a filozófia, mind a teológia ellentmond. István király korában ezt még a helyén kezelték. A hit és a bölcsesség együtt jár, hiszen az észszerű dolgok a hittel harmonikusak.
Az Intelmekben szereplő erények: irgalmasság, türelem, erő, alázat, mértékletesség, szelídség, becsületesség, szemérmesség, engedelmesség. Ön szerint napjainkban melyik a legfontosabb?
Hasonlót kérdeztek Jézustól is: melyik a legfontosabb törvény a sok közül? És akkor mondott kettőt, amely az Isten és az embertárs szeretetére vonatkozik. Az előbb kérdezett erényekből is nehéz kiemelni egyet, hiszen ezek mind összefüggő egészet képeznek. Pál apostol Galatákhoz írt levelében kilenc erény szerepel a lélek gyümölcseként, mintha egy szőlőfürt különböző szőlőszemei lennének (Gal 5, 22). A gyümölcs egész fürtként érdekes. Ezt is lehet aktualizálni, hiszen korunkban nagyon hiányzik ez a „fürt”. Ember embernek farkasa. Az érvényesül, aki a legerősebb. Ami a szeretetre épül, az ráfizetés, az mindenkitől áldozatot követel. Minden erény, amely az Intelmekben szerepel, az alázaton, az odaadáson alapul, máskülönben zavar keletkezik társadalmi érintkezéseinkben.
Mik az Intelmek forrásai?
Akár a hit, akár a bölcsesség kapcsán meg kell említenünk, hogy az Intelmek két forrásból táplálkozik: a Szentírásból és a görög-római társadalombölcseletből. Igen nagy szerepe van az Intelmekben az Ószövetségnek annak okán, hogy a királytükör egyrészt Dávidról és Salamonról vesz példát, másrészt meghatározók az Ószövetség királytörvényei és bölcsességirodalma. A megszólítása is a Szentírást idézi: „Hallgasd, fiam, a te atyádnak tanítását…” A görög-római társadalomfilozófia terén Sallustius és Cicero volt a mintája. De ha jól belegondolunk, akkor itt óriási dolgokról beszélhetünk az Intelmek tartalma kapcsán: Salamon Bölcsessége ugyanis az egyiptomi bölcsességirodalomból is merít, úgyhogy István király államalapításával évezredek univerzális erkölcsét hagyományozza át Imre fiára és rajta keresztül a többi magyar királyra. Nem véletlenül volt az Intelmek hagyományosan a magyar törvénytárnak, a Corpus Juris Hungaricinek erkölcsi bevezetője. Jó figyelembe venni az Intelmeket, őrizni a szívünkben, és amennyire lehet, érvényesíteni a törvényhozásban. Nem egyszerű az erkölcsi alapon álló Intelmeket a mai törvénykezés nyelvére átfordítani, ugyanakkor nagyszerű küzdelem is, amelyet érdemes megvívni. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a szekularizációt a történelem Ura hagyta jóvá. Visszásságaival valamiért büntet is, valami fontosra akarja terelni a figyelmünket, fel akar rázni bennünket, hogy ébredjünk fel és éljünk krisztusi módon! Legyünk alázatosak, ne legyünk gőgösek! Ezt az ostorozó isteni kezet érezzük mindabban, ami ma a világban történik: templomokat gyújtanak fel, keresztyénellenes gondolatok, írások születnek. Sőt, most már a leginkább üldözött vallás a kereszténység lett. Nekünk, európaiaknak különösen észhez kell térnünk, mert nincs más út. Vagy pokoli pusztulás lesz, vagy újra komolyan vesszük a praeceptumot, azt az erkölcsi rendet, amelyben azért helyezte el az Úristen az embert, hogy visszanyerje méltóságát, és a teremtett világ megmeneküljön.
Vajon vissza tudunk-e térni oda, hogy a törvény szabadság legyen a 21. században is, ahogy István is megfogalmazta az Intelmekben?
Jó a kérdés, hiszen a szabadság a klasszikus, 19. századi liberalizmus alapja. Ezt az újfajta, mai liberalizmust nevezhetjük neo- vagy militáns liberalizmusnak, teljesen más már, mint az elődje, amelyik még keresztyén volt. Az már elsüllyedt a Titanic-kal, az első világháborúval, a forradalmakkal. Annak a keresztyén polgári világnak vége van. Nemeskürty István emeli ki, hogy az Intelmekben szerepel egy különös kijelentés: az ember szabadságra rendeltetett. Hangsúlyozza, hogy ilyet más korabeli királytükrökben nem találni. Ez is a magyar Intelmeknek a sajátossága: már az Ottó-kori középkor kezdetén, magyar földön megfogalmazódik az ember rendeltetéseként a szabadság. Na de milyen szabadság? A jóra való szabadság, az isteni akaratra nyitott szabadság, az Isten gyermekeinek szabadsága.
Valójában Krisztus tanítása a lényegi liberalizmus. A legnagyobb liberátor pedig maga Jézus Krisztus, aki nemcsak megszabadít a haláltól, a gonosztól, a lelki nyomorúságtól, hanem ezzel együtt új életet teremt.
Az új teremtés alapján az új embernek és vele a megújuló Európának van lehetősége jobbat, szebbet, igazabbat kezdeni. Az, hogy Európa mindig meg tudott újulni, a mai viszonyok között is a karakteréhez tartozik.