Az „Ez is református” nem arculati kampány!

Miért érzik szükségét egy egész éves kampány meghirdetésének?

Egyházunk most és ötszáz évvel ezelőtt is eleget akart tenni Jézus missziói parancsának: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…”. A református egyház a második legerősebb társadalmi szervezet Magyarországon, szinte minden településen jelen vagyunk, mintegy ezerötszáz közösségünkkel. A nagyobb városokban több gyülekezet is működik, ahol hetente tartanak istentiszteletet, bibliaórát, imaórát, a legtöbb helyen ifjúsági alkalmakat, konfirmandus előkészítőt, és gyakran fordulnak hozzánk, ha esküvőre készülnek, vagy el kell búcsúzniuk egy szerettüktől. A kampányunk célja, hogy a reformátusoknak és a külvilág számára is bemutassuk a szolgálatunkat. Számos ember talán nem is sejti, hogy az intézmény, ahol a hozzátartozója gyógyul, a református egyház fenntartásában áll. Továbbá olyan területekről is olvashatnak, amelyeket azelőtt valószínűleg nem ismertek.

Melyek lennének ezek?

Talán a kórházlelkészi szolgálat a legismertebb, hiszen országosan negyvenhat lelkipásztor áll meg a betegágyak, a haldoklók, a gyászolók mellett, vagy imádkozik a műtét előtt állókért. Ami azonban már kevésbé ismert, az a tizenkét börtönlelkészünknek a rabok közötti tevékenysége. Negyven éve telefonos lelkisegély-szolgálatot is működtetünk. Főleg a Covid idején érezhettük a súlyát, mekkora segítség az egyedül élőknek, azoknak, akikre senki sem nyitja rá az ajtót, ha van kit felhívniuk, amikor félnek, vagy öngyilkossági gondolataik támadnak. Egyházunk több mint negyven esztendeje alapította az iszákosmentő missziót, ahol ezrek tették le végleg a poharat. Például Pista bácsi, a gyülekezetünk egyik tagja súlyos alkoholgondokkal küzdött, emiatt megromlott a házassága, azonban hitre jutott Dömösön, a Református Iszákosmentő Misszióban, és azóta sem fogyaszt alkoholt. Még az úrvacsorát is szőlőlével veszi magához, kibékült a feleségével, akit a gyermekeivel együtt szintén megérintett Isten szeretete. Pista bácsi neje presbiter lett a gyülekezetünkben, mindkét nevelt gyermeke szolgálattevő, egyikük ma már főgondnoka is a közösségünknek. Rengeteg ehhez hasonló történtetünk van. Ismerek olyan drogost, akiről már lemondott a családja, a barátai, kollégái, de elkerült a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba, ahol új életet kezdett. Ma festővállalkozást vezet. Lelkészgyermekként órákat mesélhetnék arról, hogy milyen szükséget szenvedő emberek fordulnak meg a parókián, ahogy az Úristent is gyakran csak a bajban keresi az ember: az éjfélkor becsöngető édesanya, aki férje elől menekül a gyermekeivel, vagy amikor anyagi segítséget kér egy család, mivel a házastárs eljátszotta a havi betevőt, vagy éppen segíteni kell a nagymamát szeretetotthonban elhelyezni, hogy munkát vállalhassanak a családfők. Számos nehéz helyzetben keresik meg az egyházunkat, a lelkészt, a közösséget, amelyben a legfontosabb, hogy az isteni szeretetre az elfogadásra mutassunk: értékes vagy, még ha most úgy érzed is, hogy nem vagy elég jó házastárs, nem vagy elég jó kolléga a munkahelyeden. Az Úr szemében mindannyian értékesek vagyunk, ez a elfogadás megtartja az embereket a gyülekezetben. Pista bácsi azt mondta: itt komolyan veszik, nem közösítik ki, még nem értette a hitvallásunkat, el-el tévesztette, hogy misén vagy istentiszteleten járt, de érezte, hogy egy szerető közösségnek a tagja. Abban látom az egyházunk egyik fő feladatát, odaállni a társadalom bármelyik, akár nehéz helyzetben lévő tagja mellé, és ezáltal dicsőíteni Istent.

Nem egyezettük előre, de az interjú előtt arról beszélgettünk, hogy az irodájában milyen kedves ajándékok kapnak helyet a szekrényén, egyiket-másikat melyik gyülekezetből, akár nehéz sorsú embertől kapta, akinek a segítségére lehetett.

A szüleim arra neveltek, hogy ne dicsekedjek és úgy adjak, hogy azt utána ne használjam fel egy ilyen interjúban. De annyit megosztok, hogy az ajándékok emlékeztetőként vannak a szemem előtt, hogy dolgom van a földi életben.

Jézus is azt mondja, hogy „amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod rejtve maradjon”. Van-e helye a jótettek felmutatásának keresztyénként, reformátusként?

„Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék“ – írja Pál apostol első levelében a korinthusiaknak. Tevékenységünk láttatásának, amelyeket gyülekezeteinkben, iskoláinkban, óvodáinkban, szeretetotthonainkban, nevelőszülői hálózatunkban végzünk, akkor van értelme, ha Isten dicsőségére mutatunk általuk. Nem csupán feladat, de felelősség is, hiszen a Bethesda Gyermekkórházunkban évente több mint százkilencvenezer fiatal gyógyul, az országban minden tizedik, intézményben lévő szépkorú református idősek otthonában él, minden hatodik árva gyermek református nevelőszülői programban nevelkedik, a szeretetszolgálatunk pedig a háború kitörése óta négyszázezer ukrajnai menekültet segélyezett. Nem dicsekedünk, hanem az Úrnak csendben végzett szolgálatainkról adunk számot.

Mitől több ez egy arculati kampánynál?

Reméljük, attól, hogy nem arculati kampány, hanem a valóság bemutatása, amelyet a közönség sem PR-tevékenységként értelmez majd, hanem egy lehetőségként, amelyben azokat a pedagógusokat, óvónőket, segítő embereket láttatjuk, akik a református egyházban dolgoznak, akiknek Isten megváltoztatta az életét, és ezáltal az ő szeretetét sugározzák, sőt ők is hatással vannak a körülöttük élőkre. Már az önmagában gyógyít, ha a református szociális szférában dolgozó kedvesen szól az ápolthoz. A napunkhoz ad hozzá, hogy mosolyogva, kedvesen szervírozzák a kávét a balatonszárszói SDG Konferenciaközpontban. A református óvodában reggelente áldás, békességet köszönnek a kisfiamnak, szülőként megnyugtató, hogy olyan emberek veszik körül, akik szeretik őt, szeretik az Úr Jézust és az egyházunkat. És nem titkolom, örülnék, ha a kampány révén a nem reformátusok is kedvet kapnának, hogy a mi intézményeinket válasszák a hozzátartozóiknak.

Mondhatjuk, hogy a kampány válaszreakció az elmúlt esztendő megrázkódtatásaira?

A 2024-es év a Magyarországi Református Egyház számára és személy szerint nekem is nehéz volt. Mély fájdalommal olvastam a gyalázkodó cikkeket és kommenteket. De mindeközben eszembe jutottak azok a drága életű, emlékű református lelkipászorok, hívő emberek, akiket gyerekkorom óta ismerek, akiknek a mondatai ma is a fülembe csengenek. Ez adott erőt, hogy pozitívan gondoljak a jövőre és az előttünk álló évre. Feladatunk van, szolgálattevőink nem csak a közösségünk, de egész magyar nemzetünk számára példamutatók lehetnek, akiből erőt meríthetünk. Őket ismertetjük meg 2025-ben.

Mennyire tudja a kampány gyógyítani a bizalmi sebeket?

Önmagában nem gyógyítja, és nem is ez a célja. A bizalmi sebeket a közösségeink, a szolgálataink orvosolják majd a különböző élethelyzetekben, de ez hosszú folyamat. Amikor valakinek a rokona református kórházban gyógyul fel, ahol szeretettel, gondossággal bánnak vele, vagy amikor egy kilátástalan helyzetben felveszi a telefont a lelkigondozónk, akkor az egyházunk szolgálatán keresztül megtapasztalják Isten szeretetét.