Az igazság megszabadít

Szerda délután volt. Hazaért a munkából, és már készülődött is a következő dolgára: a nyár eleje mindig sok munkát adott a szőlőjében, és néhány falat után már a kétkerekűn ülve tekert az utcán, hiszen várták az öreg tőkék. Miközben elhaladt a parókia mellett, ahol a lelkipásztor már a hétvégi prédikációjára készült, eszébe jutott, mennyi minden történt a korábbi hónapokban, amik átalakították az ország sorsát. Mialatt erről gondolkozott, a polgármesteri hivatal előtt is elgurult, ahol a polgármester a hivatalában éppen az Új Magyarország legfrissebb számát olvasta, amely címlapján nagy főcímmel hirdette, „Megszabadultunk”. Ezalatt Záhonyban a határt átlépve egy Volga elhagyta hazánkat. Viktor Silov, a Szovjetunió déli hadseregcsoportjának parancsnoka ült az autóban, aki a magyar kollégájának adott utolsó csókot követően kora délután az utolsó szovjet katonaként távozott Magyarországról. 1991. június 19. volt ez a nap, és amint a Magyar Nemzet másnapi vezércikke írta, ekkor „visszanyertük a szuverenitásunkat”, hiszen a szovjet csapatok 1944 óta állomásoztak „ideiglenesen” hazánk területén. Valójában a teljes önállóság június 30-án állt helyre Magyarország és a Szovjetunió megállapodása értelmében. Június 19. ma már nemzeti emléknap, június utolsó szombatja pedig a magyar szabadság napja.

És mi történt egyházunkban azokban a júniusi napokban? Éppen a június 21. és 30. között megtartott II. Magyar Református Világtalálkozó előkészületei zajlottak. „Több mint öt évtizedet kellett arra várnia a református magyarságnak, hogy egybegyülekezhessék és hálát adjon megtartatásáért, áttekintse jelenét és próbálja megfogalmazni törekvéseit jövője érdekében” – írta a Reformátusok Lapja július elején az eseményről szóló tudósításában.

Az ország szabaddá válása tehát azt is lehetővé tette, hogy a magyar reformátusság találkozót szervezzen. „Szorongat az öröm, hogy elérkezett a politikai szabadság, de fojtogat a bizonytalanság és a félelem, a felelősség és az önállóság, ami ezzel jár” – fogalmazott Havadtőy Sándor amerikai lelkész a budapesti Kisstadionban elmondott prédikációjában. Hegedűs Loránt dunamelléki püspök néhány héttel a világtalálkozó előtt az esemény kapcsán a szabadságról is szólt: „Hálaadással vesszük számba azokat a végső helytállásokat, amikor lelkészeink és híveink mindvégig megállva a hitben megőrizték a belső szabadságot a kényszerű külső történések közepette, s így hirdették Isten Igéjét nemcsak szóval, hanem az életnek hiteles beszédével is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „most mindenki az Isten szerinti szabadság mérlegén megméretik, s így nem azonnal beteljesül, de feltartóztathatatlanul elindul a tisztulás és újulás folyamata”.

A Zsinat akkori lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy a világtalálkozó a missziói újrakezdés alkalma lesz. „Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” – olvashatjuk az evangéliumban (Jn 8,32). Az Ige kapcsán Ravasz László egykori püspök hangsúlyozta egyik prédikációjában: „Az az igazság, amelyik szabaddá tesz minket, maga a Krisztus. Maga a Krisztus, mint testté lett igazság, a makulátlan és új, igazi életnek a képe. Maga a Krisztus, mint egyetlen szabadító, akiben Isten megvált és újjá teremt. Maga a Krisztus, mint legegyetemesebb életelv és világterv, a szabadság és a szolgálat, a jóakarat és a szeretet világterve.” Ravasz szerint „nincs más szabadság csak az, amely a bűntől szabadít meg, és nincs más szolgaság, csak az, amelyik a bűn láncaival kötöz meg”. A püspök hozzátette, hogy „politikai szolgaságok is csak bűnből származhatnak és politikai szabadság is erkölcsi tisztaságból táplálkozhatik”. Ehhez pedig meg kell ismernünk az igazságot. Az ország tehát politikai értelemben szabaddá vált 1991 júniusában, és erről évente meg is emlékezünk. Az viszont már nem az emléknaptól függ, hogy az evangéliumi igazság szabaddá tesz-e minket.

A szerző történész, újságíró, presbiter, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető docense, a Szabad Föld munkatársa