Az imádság szolgálata mindenkié

Volt előzménye az imalánc meghirdetésének?

Őszintén bevallom, először eléggé távol állt tőlem ez a zsinati kezdeményezés, kellett egy kis idő, amíg közel ért hozzám ez a gondolat és megértettem, mit jelenthet a lelkipásztori hivatás éve. Sokat segített, amikor a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének Berekfürdőn tartott tavaszi konferenciáján meghallgattam Gér András és Hajdú Zoltán Levente előadását a témában. Akkor rögtön felvetődött bennem a gondolat, hogy jó volna ehhez szervezett formában csatlakoznunk. A felvetést örömmel fogadták a nőszövetség vezetőségének tagjai, és természetesen többeknek volt egy-egy építő gondolata az összeállításhoz.

Milyen témákat érint a nőszövetségi imalánc?

Harmincnégy éve vagyok gyakorló lelkipásztor, így saját magam is tapasztalom a lelkészeket érintő nehézségeket. Az imalánc havi témáit nem volt nehéz összeállítanom, mert tudom, melyek azok a gyenge pontok, amelyeken a lelkészeknek is könnyű megbillenniük. Tudom, milyen kísértésekkel kell megküzdeniük a szolgatársaknak, köztük magamnak is. Tapasztalom, mit jelent kirakatban élni az egész életünket, és hogy sokszor az embert nem látják bennünk, csak a hivatásos szolgálattevőt. Gyakran meg is fogalmazzák, hogy „a pap dolga az, hogy imádkozzon értünk”. Pedig a lelkipásztor nem imaautomata, amelybe bedobom a perselypénzt, és kijön az imádság. A lelkész magánember is, akinek másokhoz hasonlóan megvannak a privát nehézségei, aki elfáradhat a szolgálatban, és sokszor neki is szüksége van arra, hogy a hóna alá nyúljanak. Ha a „magánembereknek” jólesik, ha valaki figyel és gondol rájuk, imádkozik értük, akkor ugyanúgy a lelkészeknek is.

Júliusban a lelkészek elhívásáért imádkoztak, augusztusban a lelkészcsaládokért hívják imára a gyülekezeteket.

Ebben a hónapban többek között azért imádkozunk, hogy Isten olyan társat rendeljen a lelkipásztorok mellé, aki mellettük áll a szolgálatban és a családi életben egyaránt. A társ személye egész életünket meghatározza, ezért fontos, hogy olyan ember legyen, aki minden területen támogat bennünket, aki valóban segítőtárs. Ez különösen érdekes abban az esetben, amikor a lelkész házastársa civil foglalkozású. Imádkozunk azért, hogy a lelkészcsaládok békében és szeretetben éljenek, hogy családi életük példaként szolgáljon. Lelkészként talán még nehezebb megtalálni az egyensúlyt az otthon és a szolgálat között, ebben is kérjük Isten segítségét, mint ahogy a családi élet terheinek, tragédiák súlyának hordozásában is.

Mennyire jellemző, hogy a nőszövetség „imás háttértámogatást” nyújt?

A nőszövetség nem külön világ, a gyülekezetekben él és működik, az imádkozás pedig természetes és magától értetődő szolgálatunk a kétkezi munka mellett. Mindkettőre szükség van. Nem lehet elégszer elmondani, hogy az imádság nagyon fontos feladat, amelynek nem az utolsó mentsvárnak, hanem az első lépésnek kellene lennie. Vigyük Istenünk elé életünket, a gyülekezet fontos dolgait éppúgy, mint a sajátunkat! A Szentírásban számos helyen olvashatjuk a felszólítást, hogy imádkozzunk. Az imádság szolgálata mindenkié, nem csak a lelkészeké, ezt mindannyiunkra rábízta Isten, és ezért nagy felelősség. Ha a Biblia felszólít, hogy imádkozzunk az ellenségeinkért, akkor hogyne kellene a papjainkért is imádkoznunk?! Reméljük, hogy ebben tudunk segíteni a magunk eszközeivel is.