Az ismeretterjesztés szolgálatában

„Nem a tudomány, hanem a nép szolgálatát választottam" – mondta az MTI-nek Tőkéczki László történész, dunamelléki főgondnok annak kapcsán, hogy március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át a köztársasági elnöktől.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként kapta a tudományos elismerést.

kép„Bár történésznek készültem és mindvégig tudományos pályán tevékenykedtem, még a rendszerváltás előtt meghoztam egy döntést: nem az egyetemi karrier a legfontosabb, hanem az ismeretterjesztés, a nép felvilágosítása" – mondta a kitüntetett. Ennek az elhatározásnak az volt az oka, hogy akkor nem lehetett a tudományos életben szabadon véleményt nyilvánítani. „Számomra pedig egy rendszerkonform életmű építgetésénél fontosabb volt, hogy kicsit más megvilágításban is hallhassanak az emberek a 19-20. századi magyar történelem egyoldalúan ábrázolt eseményeiről" – tette hozzá.

Tőkéczki László az elmúlt negyedszázadban mintegy 1500 előadást tartott országszerte, és a határon túli magyar közösségekben. Előfordult, hogy egyetlen év alatt 120-at. „Ez sok időt és energiát vett el a tudományos karriertől, de nem panaszkodom: az ember ott szolgál, ahol tud" – fűzte hozzá.
Mint mondta: meglepetésként érte a kitüntetés, de örül, hogy nyugdíjba vonulása után egy tudományos, oktatói és ismeretterjesztői pályafutás lezárásaként elismerték munkásságát.

„De ezután is folytatom, amit eddig. Talán koromnál fogva már kicsit kisebb erőbedobással, de nem lankadó lelkesedéssel. Ez a munka soha nem érhet véget, mindig szükség lesz olyanokra, akik segítenek a magyar népnek megismerni múltja kevésbé ismert, eltorzított, eltagadott részleteit" – mondta Tőkéczki László történész.

Reformátusok a Széchenyi-díjasok között
Bogárdi Szabó István püspököt, egyházunk Zsinatának lelkészi elnökét, valamint Kósa László és Tőkéczki László történészeket is Széchenyi-díjjal tüntették ki március 15-én. További reformátusokat is díjaztak a nemzeti ünnepen.

MTI