Az üdvösség útja

Minden keresztyénnek ismernie kell az üdvösség útját. Azaz magát a fogalmat és az ahhoz vezető utat. Ha valaki nem ismeri, nincs üdvössége. Ezért olyan fontos, hogy a szószékekről, lelkigondozói beszélgetések alkalmával folyamatos tanítás hangozzék el arról, hogy nyerhetem el bűneim bocsánatát és az áldott, örök életet, melyik az az út, amelyre rálépve enyém lehet az üdvösség. Nincs tragikusabb annál, mint amikor valaki évekig vagy akár egy életen át úgy koptatja a templom padjait, hogy nincs tudatában mindennek.

Sokféle, egymástól teljesen eltérő kínálata létezik a világban az üdvösség útjának. A hindu fakír az önmaga kínzásával egybekötött meditációkban reménykedik. A vallásos zsidó a ceremoniális törvények megtartásában látja a kérdés megoldását. A mohamedán a zarándoklatokban és vallási előírások betartásában bizakodik.

Az üdvösségre vezető utat Isten jelölte ki az embernek és mutatta meg neki a Szentírásban (Róm 8,29–30; Ef 2,8). Mivel az üdvösség kifejezése a Bibliában az Isten haragja és ítélete alóli megmenekülést jelenti, ezért egyedül ő mutathatja meg az abból való szabaduláshoz vezető utat is. Nem nekünk kell mindezt kitalálni. Nem úgy van, ahogy sok mai ember hangoztatja (már akit érdekel egyáltalán saját üdvösségének a kérdése): „A magam módján keresem az üdvösségemet. Ahogy én jónak látom. Ahogy én igaznak tartom. Ne mondja meg nekem senki!” Még Isten sem? Pedig ő pontosan megszabta az útját, hogyan, miképp juthat üdvösségre az ember.

Az üdvösség kizárólag Jézus Krisztus személyéhez és megváltói munkájához kötött (ApCsel 4,12). A kizárólagosság gondolata XXI. századi világunkban végtelenül ellenszenvesen hangzik, és sok esetben merev ellenállást vált ki az emberekből. Olyan korban élünk, ahol nem azt hirdetik, hogy semmi sem igaz, hanem azt, hogy bármi lehet az. Ma nem azt mondják, hogy nincs Megváltó, hanem azt, hogy sok megváltó van. Nem egy, kizárólagos útja van az igazságnak, lelki békességnek, üdvösségnek, hanem sok. Ahány ember, annyiféle.

De ha ez a relativista nézőpont igaz lenne, Isten nem mondaná ennek az ellenkezőjét. Tény, hogy az evangéliumi keresztyénség és a hitetlenség között nincs arany középút. Vagy a názáreti Jézus az egyetlen üdvözítő, aki azt mondta magáról, hogy ő az út az Atyához (Jn 14,6), az üdvösségre vezető egyetlen út, vagy tényleg vannak más utak is. De ne tévesszenek meg senkit ezek a „más utak”: Isten Igéje azt tanítja, hogy azok mind egy helyre vezetnek, a kárhozatba. Az Isten által adott üdvözítőn kívül nincs más!

Jézus eljövetelének oka az üdvösség megszerzése volt az ember számára. Jézus azért jött el a mennyből és halt váltsághalált, majd támadt fel harmadnapon, hogy megbocsásson és áldott életet szerezzen nekünk. Isten nem azokhoz kegyelmes, akik erkölcsileg a többiek fölé emelkednek, hanem azokhoz, akik beismerik, hogy elrontották életüket, gonosz a szívük, és megvallják: Jézusra van szükségük.

A XIX. század nagy angol igehirdetője, Spurgeon mondja: „Az üdvösségre jutás útja az, hogy Krisztushoz jövünk! Krisztus Személy, élő Személy, aki tele van isteni erővel a megtartásra. Üdvözítő erejét nem egyházi szentségekbe, könyvekbe vagy papokba helyezte, hanem önmagában adja; és ha szeretnél ebben részesülni, akkor igenis őhozzá kell jönnöd! Ugyanis még mindig ő az örök kegyelem forrása és kútfeje. Az üdvösség nem szerezhető meg Krisztus megkerülésével, sem úgy, hogy csak bizonyos mértékig közeledsz hozzá. Krisztushoz kell jönnöd, ténylegesen őhozzá, és szükséges, hogy személyes kapcsolódás jöjjön létre az Úr Jézus és a te lelked között!” Ennek a személyes kapcsolódásnak a létrejöttét nevezi a Szentírás újjászületésnek és megtérésnek. Erre a Jézussal való személyes lelki kapcsolatra van szüksége mind az üdvösség útját keresőknek, mind pedig az üdvösség útján járóknak!