Az új egyházi törvényről egyeztettek

A történelmi egyházak vezetői, köztük Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke, szerdán Szászfalvi Lászlóval, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárával találkoztak.

Szászfalvi László ismertette a készülő egyházi tervezetét. Az államtitkár tájékoztatása egybe vágott azzal az előadással, amelyet a témában két hete a Károli Gáspár Református Egyetem által szervezett konferencián tartott.

A felek megállapodtak abban, hogy a további egyeztetések szakértői bizottságokban folynak tovább.

A szerdai megbeszélésen jelen volt Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója és Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke.

Református.hu