Azt gondolod, amit gondolok, hogy te gondolsz?

Előfordul, hogy a másik tesz valamit ellenünk, vagy csak hallunk róla olyan dolgot, ami annyira felbosszant minket, hogy egyből letámadjuk őt. Ezt tették majdnem Izrael törzsei is a Jordánon túli társaikkal. Józsué könyve 22,9–34-ben arról olvashatunk, hogy miután elfoglalta a nép az Ígéret földjét, a Jordánon túl letelepült törzsek azt gondolták, hogy a többi törzs leszármazottai majd eltaszítják Istentől az ő leszármazottaikat. Éppen ezért egy hatalmas oltárt építettek. Ezt nem azért tették, hogy saját oltárukon áldozhassanak és így elszakadjanak a többi törzstől és Istentől, hanem éppen ellenkezőleg, hiszen ez az oltár szolgált bizonyítékul arra, hogy ők is az Úrhoz tartoznak. A többi törzs viszont félreértette a helyzetet, és összegyűjtötték a seregeiket, hogy hadat indítsanak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzse fele ellen. Miközben gyűjtötték a seregeiket, úgy döntöttek, hogy előre küldenek néhány képviselőt, követet, hogy megkérdezzék, miért építették az oltárt. Mivel rákérdeztek, mielőtt megtámadták volna testvértörzseiket, azoknak lehetőségük nyílt tisztázni a félreértést. A többi törzs ekkor megnyugodott, és nem rohanta le őket, hiszen még véletlenül sem az történt, amire ők gondoltak, hanem éppen annak az ellenkezője.

Az Újszövetségben is történt hasonló félreértés. Az első keresztyének idején Péter azt az utasítást kapta a Szentlélektől, hogy a pogányoknak is hirdesse az evangéliumot. Ez azonban nagyon távol állt a keresztyének gondolkodásától, hiszen addig csak zsidó származású hívők voltak. „Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.” (ApCsel 11,2–3) Ezek a hívek nyíltan elmondták, mi a bajuk Péterrel, neki pedig volt alkalma elmondani, hogy Isten parancsát követte, hiszen az Úr nem csak a zsidókat hívta el. Mivel lehetőséget adtak Péternek, hogy megvédje magát a vádakkal szemben, rendeződött a konfliktus, ráadásul „Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!” (ApCsel 11,18)

A konfliktusok és félreértések okozhatnak maradandó tüskéket is bennünk, ahogyan okoztak már több ezer évvel ezelőtt a Biblia első könyvében leírtak szerint Izrael ősatyjának. Ábrahám Abímelekkel szövetséget kötött, de azért „…Ábrahám szemrehányást tett Abímeleknek amiatt, hogy Abímelek szolgái erőszakkal elfoglaltak tőle egy kutat. Abímelek ezt mondta: Nem tudom, ki tette ezt. Te sem szóltál nekem, én sem hallottam róla, csak ma.” (1Móz 25–26) Ábrahám sokáig magában hordozta a tüskét, és csak ekkor tett szemrehányást, miközben nem Abímelek parancsára foglalták el a szolgái a kutakat, nem is hallott az esetről, és így fogalma sem volt róla, hogy az Isten kiválasztottja neheztel rá ezért.

Dávid ezzel szemben rögtön megkérdezte Mefíbósettől, hogy mi történt. Mefíbóset nem menekült ugyanis el vele Absolon lázadása idején, hanem Jeruzsálemben maradt, ami Dávid ellenfeleinek központjává vált. Ennek ellenére megadta neki Dávid a lehetőséget, hogy megmagyarázza az esetet. „Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, megkérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset? Ő így felelt: Uram, királyom, becsapott engem a szolgám.” (2Sám 19, 26–27a) Dávid megadta Mefíbósetnek a lehetőséget, hogy tisztázza a nevét, és így kiderüljön az igazság, és megadta magának is a lehetőséget, hogy ne nehezteljen egy teljesen ártatlan emberre.

Sok esetben viszont mégsem annyira ártatlanok az emberek, és nemcsak a mi félreértésünk, hanem a másik ellenünk elkövetett gonoszsága okozza a konfliktust. Jézus ellen is rengeteg bűnt követtek el már a Bibliában is, hiszen ő Megváltóként az emberek bűneiért halt meg a kereszten, hogy általa mi is üdvösségre jussunk. Éppen ezért ha valaki elítélhette volna az evangéliumban szereplő bűnösöket, az ő maga volt, hiszen minden egyes bűn egy újabb ok volt arra, hogy őt keresztre feszítsék. Ennek ellenére pont ő volt az, aki nem ítélkezett.

Mikor odavittek hozzá egy házasságtörő asszonyt, hogy rabbiként kimondja rá a halálos ítéletet, ő nem elítélte őt, hanem azt mondta a tömegnek: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (Jn 8,7b) Miután az emberek nem kövezték meg az asszonyt, Jézus így szólt: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11b) Jézus megbocsátott az asszonynak, ugyanakkor nem azt mondta neki, hogy menj el, és folytasd nyugodtan, amit csináltál. Szeretettel fordult a házasságtörő asszonyhoz, mert ha bűnös embert lát, meg tudja különböztetni a bűnt és az embert, és csak a bűnt ítéli el.

Az evangéliumok beszámolnak arról, hogy Jézust megszólták azért, mert bűnösökkel és vámszedőkkel telepszik egy asztalhoz. „Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, így szóltak a tanítványainak: Miért eszik együtt a vámszedőkkel és bűnösökkel?” (Mk 2,16) Nem értették, hogy attól még, hogy Jézus beszélget velük, meghallgatja őket és szeretettel fordul hozzájuk, az még nem jelenti azt, hogy egy véleményen lenne velük a bűnös életformájukat illetően.

Ha egy pillanatra sem felejtjük el, hogy mi Krisztuséi vagyunk, akkor nem kell mindenkivel mindenben egy véleményen lennünk ahhoz, hogy őszintén tudjuk szeretni őt. Mert az, hogy szeretjük a másik embert, nem azt jelenti, hogy feladjuk a saját identitásunkat, és teljesen hasonulunk hozzá, hanem azt jelenti, hogy észrevesszük azokat a dolgokat is, amik közösek bennünk, és nem csak arra fókuszálunk, amiben különbözünk. Ahogyan Jézus tudta szeretni a bűnös embereket, mi, bűnös emberek is adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy Jézushoz hasonlóan szeretjük bűnös embertársainkat, akik talán bizonyos dolgokról más véleményen vannak, mint mi.

Előbb tehát megismerni, megérteni törekedjünk a másikat, minthogy egyből véleményt mondjunk róla! Kérdezzünk, mielőtt már kész válaszaink lennének! Szeressünk, akár megbocsátó szeretettel, mert csak így tudunk jól szólni és jól tenni!