Bach mindenkinek

A főváros mellett idén országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal, 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között. A Bach Mindenkinek Fesztivál fő célja, hogy a klasszikus zenét mindenkihez eljuttassa.

Az ingyenes programsorozat nyitókoncertjének a Budapest Music Center ad otthont, ahol a Készenléti Rendőrség Zenekara szólaltatja meg Bach műveit.

Március 21-én a budapesti Szent István-bazilikában a budai Evangélikus templom, a kálvin téri református templom és a Szent István-bazilika orgonistái adnak koncertet, míg a XII. kerületi Barabás Villában Bach- áriák és szonáták csendülnek fel. 

képMárcius 22-én szintén a Barabás Villa biztosítja a Gardrób Művészeti Csoport és Géczi Zoltán színművész előadásának helyszínét. Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész Bach-hangversenyét az Aranytíz Kultúrházban láthatják az érdeklődők. 

Március 24-én közös koráléneklésre várják a közönséget a budapesti Kálvin téren, a református templom előtt. A Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központban Hegedűs D. Géza színművész szaval Bach-verseket, míg hárfa-tuba duóra átírva is megszólalnak Bach dallamai.

Március 25-én a Szamos Gourmet Házban Én zeném, te zenéd - Új utak a klasszikusokhoz címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek Tóth Endre zenetörténész vezetésével. 

Mindemellet Kaposvárott március 21-én aikidóbemutatót tartanak Bach muzsikájára a Kaposvári Helyőrségi Zenekar fellépésével. Debrecenben a református Nagytemplomban rendeznek zenés ünnepet március 23-án.

Nagyváradon a református templomban csendülnek fel a komponista művei. A szentendrei HÉV állomáson Bach az aluljáróban címmel kiskoncertre és közös éneklésre hívogat a Musica Beata Kórus és Musicantus Leánykara. 

Részletek a fesztivál honlapján: bachmindenkinek.hu

Forrás: MTI, fotó: Kalocsai Richárd