Keresztyén nőként sokszor dilemmákkal küzdünk a külsőnket illetően. Nem túl rövid a szoknya? Nem túl erős a sminkem? Mit gondolnak majd rólam az emberek? És vajon mit tanít a megjelenésről az egyház? Kun Ágnes Anna lelkipásztor szerint a külsőnk többről szól, mint a ruháról és a sminkről, benne van az önmagunkhoz, másokhoz és végső soron Istenhez való viszonyunk is. Az egyébként operaénekes lelkésszel arról beszélgettünk, hogy hogyan fejezhetjük ki úgy a szépségünket, hogy közben önazonosak maradjunk.
Ön hogyan határozná meg a szépséget?
Az életemben mindig ambivalens volt, hogy református lelkészként mit engedhetek meg magamnak és mit nem. Azt gondolom, hogy a Biblia mint vezérfonal egyáltalán nem ellenséges a szépséggel szemben. Sőt, ha az Ószövetséget nézzük, akkor több ponton is kiemeli az ékességet: férfiakét és nőkét egyaránt. Gondoljunk csak Dávidra, aki „szép szemű, jó megjelenésű, egészségtől duzzadó, pirospozsgás volt” vagy Ráhelre, aki „szép termetű és szép arcú volt”. Az Énekek éneke pedig kifejezetten himnuszokat zeng a témában. Rengeteg jelzőt találunk a Szentírásban a szépség kifejezésére.
Vagyis a szépség nem egy elrejtendő dolog…
Egyáltalán nem. Bár nagyon sokáig divat volt az egyházban, hogy a megjelenésünket csak „mellékesként” kezeljük. Sőt, egyesek elmentek odáig, hogy ez maga a sátán útja. Miközben a Biblia nem veti meg a bájt. És természetesen szép tud lenni már magában az is, ha valaki csupán igényes önmagára, vagy egyáltalán odafigyel arra, hogyan néz ki. Azt tapasztaltam, hogy vannak emberek, akik lehet, hogy objektívan nézve talán nem állhatnának be a Palvin Barbik és Mihalik Enikők közé, a kifutóra, de mégis olyan belső szépségük van, amitől vonzóvá tudnak válni. A lelküknek van egy harmóniája, nyugalma, megbékéltsége, és ez kisugárzik. Ugyanakkor rendszeresen látok arra példát akár a művészvilágban is, hogy a rengeteg smink sem takarja el valakinek a gonoszságát, ami szintén belülről fakad. Amennyiben valaki önazonos azzal, hogy egy finom sminket feltesz, ráadásul ezzel ki is emeli a pozitív vonásait, akkor miért ne tenné?
Keresztyénként vannak-e korlátaink az öltözködésben?
Minden önazonosság és hitelesség kérdése. Vegyünk egy abszurd példát: felvesz valaki a strandra egy miniszoknyát, ami épphogy takar, de jól érzi benne magát, és egyébként is szép lábai vannak – akkor miért ne tehetné? Ugyanakkor nyilván a lelkész nem megy a szószékre ugyanebben a szettben, mert nem oda való. Tehát egyrészt az alkalomnak, másrészt a személyiségünknek is meg kell felelni. Édesanyám például fiatal korában szerintem a világ legjobb „virgácsaival” rendelkezett. Viszont, mivel fiatal korában valaki kicikizte, folyton rejtegette a lábait. Egész életében nem láttam másban, csak bokáig érő szoknyában. Tőle így aztán nem is lett volna önazonos egy miniszoknya. Érdemes hangsúlyozni magunkon, ami vonzó, hiszen nem véletlenül kaptuk ajándékként azt Istentől. Eszembe jutnak a talentumok történetei is: nem azért vannak, hogy elássuk őket. Nem értek egyet azzal, amikor van egy gyönyörű arcú vagy alkatú hölgy, és elkezd zsákruhát ölteni egy olyan téves gondolat alapján, hogy „jaj, keresztyénként én ezt nem mutathatom”. Miért nem?! Ezt is az Úristentől kaptam. Hangsúlyozom azonban: nem csupán a topmodellek előtt áll nyitva a kapu, egy kevésbé jó alakú hölgy is kiemelheti azt, ami szép rajta, hiszen mindenkin van valami szép.
Eleget foglalkozunk ma az illik-nem illik kérdésekkel?
Számomra fontos a mindenkori etikett és protokoll. Nem azért lenne jó betartani – ami sajnálatos módon egyre ritkább –, hogy azt bizonygassuk, mit tanultunk, hanem hogy megmutassuk, tiszteljük a másikat, és tudunk egy közös nyelvet beszélni egymással. Ami pedig a protokollon belül elfér, az szerintem abszolút elfogadható. Tehát tényleg „tudni illik, hogy mit illik”. Azt, hogy minek mikor és hol van a helye. Természetesen lehet egy teológus flip-lop papucsban és cicanadrágban egy diszkóban vagy egy strandi bárban, de például egy augusztus 20-i megemlékezésen már nem, ahogyan a diplomaosztóra sem ez a megfelelő viselet.
Műszempilla, piercing, tetoválás – beleférnek?
A testünk a Szentlélek temploma. Ez azt jelenti elsősorban, hogy tartsuk tisztán. De ha magukat a templomokat nézzük, akkor vannak köztük puritánok, és persze olyat is találunk, aminek a teteje ki van festve, vagy ahol képek vannak a falon. Különbözőségük ellenére mind-mind egy megszentelt hely. Lehet, hogy egyik-másik túl sok vagy giccses, vagy esetleg túl kevés valakinek. Ahogy a templomok, úgy mi is lehetünk sokfélék.
Foglalkoznunk kell-e azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások?
Szerintem nincs olyan lány, aki fiatalon ne érezné azt, hogy „jaj, be kell húznom a hasamat, mert nem elég lapos”. Aztán negyvenévesen rájövünk, hogy „jaj, de jó volt az a húszéves kis has”. Ez egy érési folyamat. Ha rendben vagyunk magunkkal és Istennel, akkor nincs szükségünk mások megerősítésére. Minden személyiségfejlődési fázis egy kegyelmi ajándék. Hiába mondom én egy másoknak tetszeni vágyó, szeretetre sóvárgó, adott esetben éppen egy fiú után ácsingózó fiatal lánynak, hogy „figyelj, nem fontos, hogyan nézel ki”, azzal csak azt érem el, hogy úgy érzi, nem vagyok együttérző. Igenis fontos egy kamaszlánynak, hogy hogyan néz ki. Nem szabad bagatellizálni a kérdéseit, kételyeit, mert olyan téves gondolatok alakulhatnak ki benne önmagával szemben, amelyek egy egész életen át végigkísérhetik. Nem véletlen, hogy ma annyi testképzavaros fiatal van, és a közösségi média sem könnyíti meg a helyzetet. Óhatatlanul ezeket az agyonfilterezett képeket látják, és azt hiszik, hogy mindenkinek tökéletes bőre és tökéletes teste van, miközben ez nem így van. Az egyébként is kétségekkel teli időszakukban ezekről a platformokról nagyon ritkán kapják meg azt az üzenetet, hogy úgy szépek, ahogy vannak, a maguk Isten által teremtett valójában!
Létezik arany középút?
Amikor lelkileg rendben vagyunk, akkor az sugárzik belőlünk. Lehetek akármilyen fáradt, ha a lelkem jól van, akkor még az a leheletnyi smink sem kell. A külsőnk tatarozgatásánál tehát fontosabb, hogy belülről milyen állapotban vagyunk, hiszen az mindig megjelenik, még ha maszkokkal meg is próbáljuk elrejteni.