Személyiségfüggő, hogy mit élünk meg szégyenként. Hátterünk, sérüléseink jelentősen befolyásolják a magunkról alkotott képet, viselkedésünket. Hogyan lehet a szégyen mégis erőforrás? Isten eszközeiről, az egyén és a társadalom felelősségéről kérdeztük Molnár Sándort, a külső-kelenföldi református gyülekezet lelkészét.
– Jelentősen formálja az ember személyiségét a háttere, az őt érő hatások, hogy milyen helyzetekben szégyenül meg. Például azok, akik gyerekkorukban abúzust szenvedtek el – legyen az verbális vagy másfajta bántalmazás –, mélységes szégyenérzetet élnek meg, amely olykor személyiséghasadást is okozhat. A szégyenérzet életük részévé válik – jellemezte a szégyenérzet sokrétűségét Molnár Sándor. A külső hatások, a közvetlen környezet reakciói, a szégyenérzet beleépülnek az ember életébe mint rombolóerő. Csapdahelyzetet is jelenthet ez, hiszen az, akinek a szégyenérzet beleivódott a személyiségébe, valószínűsíthetően továbbadja azt. Az Istennel való találkozás azonban változtathat ezen. A szégyen nem pusztán negatív vonatkozás. Molnár Sándor lelkipásztor meglátása szerint a Biblia is több helyen utal erre. Isten kezében a szégyen mindig a bűnbánat felé visz bennünket. Az evangéliumban a tetteinkre reagálva Isten megmutatja azt, hogy kik vagyunk. Azáltal, hogy rávilágít a maga szépségére, kedvességére, szeretetére és irgalmára. Ennek tükrében válnak a bűneink súllyá, teherré, szégyenné annyira, hogy letegyük azokat Jézus Krisztus kezébe.
Molnár Sándor lelkész
A tiszteletes személyes példán keresztül mutatta meg ennek valóságát. Elmondása szerint mindig a kórházi időszakokhoz kötődtek élete legnagyobb változásai. 2009-ben több napra kórházba került, vele volt egy Biblia és néhány oldalnyi kegyességi irodalom. – Döbbenetes volt, ahogy Isten megmutatta, ki vagyok és voltam előtte. Amikor hazakerültem a kórházból az alábbi sorokat olvasva megrázó élményben volt részem, amelyek a mai napig hatással vannak rám: „Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked." (Zof 3,17) Ezt olvasva elsírtam magam, megkérdeztem az Úrtól: miért szeretsz te engem? Ilyen vagyok, miért kellek én neked? Isten szeretetének tükrében összetörte a szívem. Nem úgy nyomta rám a szégyent, mint pusztító valóságot, hanem eszközzé vált a kezében, megmutatva az ő mindenek felettiségét, szeretetét, irgalmát, tisztaságát. Ekkor mély bűnbánatra jutottam. Úgy fogalmaztam ezt meg: ha nekem ilyen Uram van, aki ennyire kedves és szeret engem, akkor ezzel arra hív, hogy ne süllyedjek el. Megrázó felismerésként éltem meg azt, ahogyan az Úr megvilágította a cselekedeteimet, ahogyan éltem, de a személyemre ezt mondta, hogy ujjongva örülök neked. Ez az evangélium – magyarázta a lelkipásztor, akinek meglátása szerint a szégyennel kapcsolatban változóban van a társadalmi megítélés, elfogadás. Például egy újságcikk nemrég arról értekezett, hogy a szégyentelenség miként lett „szupererő".
Ahogyan a bibliai, társadalmi normáktól elszakad az egyén, úgy válik a jóhoz és a rosszhoz való viszonya individualistává. Ami neki jó, az a jó. Ami számára rossz, az a rossz.
Ekkor elszakad az egyén a kollektív tudattól, érzésvilágtól. Túllép olyan helyzeteken, amelyekre korábban a megbánás vagy a hátralépés volt a reakció. Az ilyen esetek gyakoribbá válása a társadalom belefáradását, közömbössé válását okozhatja. Akik pedig ezt a viselkedést pártolják, azok megmagyarázzák azt szűkebb vagy tágabb környezetüknek, vagyis a szégyentelenség erővé válik. Eközben gyengeségnek tűnik az, amikor valaki egészséges szégyenérzetet él meg, bűnbánatot tart.
A megszégyenítéssel összefüggésben szerencsétlen jelenségnek nevezte a tiszteletes azt, amikor a személyt, nem pedig a tetteit éri kritika. Ha valakinek a cselekedeteit illetik bírálattal, akkor lehetősége nyílik a változtatásra. Viszont ha a személyét, akkor egyenesen a szégyenbe pozícionálják, ahol a változtatásnak nagyon kevés az esélye. Az evangélium úgy kezeli ezt a helyzetet, hogy a tettekre hívja fel a figyelmet, így adott a javítás lehetősége. Ez Isten pedagógiája.
„Forrásként nyúlhatunk ahhoz, ahogyan Isten velünk bánik és ahogyan őt látjuk"
A lelkipásztor kitért arra is, hogy az egyén mellett közösségek, nemzetek is élhetnek szégyenben, szégyenkultúrában. Ilyennek tartja a mai magyar társadalmat is. Kevés olyan nép van, amelynek nemzeti ünnepei a bukott és levert forradalmaira emlékeztetik. Molnár Sándor úgy véli: a keresztyénségnek óriási a felelőssége abban, hogy valami mást mutasson. A mély társadalmi, történelmi beidegződés ellenére lehetségesnek tartja a változtatást. A társadalom egyénekből, családokból, közösségekből áll. Ha az egyén változik, az hatással lesz a tágabb közösségére is. Isten kegyelme képes formálni úgy, hogy miközben megmaradunk ízig-vérig magyar embernek, megbecsülve azt, hogy ide születtünk, ebbe a közegbe, lehet másfajta életet élni. – Forrásként nyúlhatunk ahhoz, ahogyan Isten velünk bánik és ahogyan őt látjuk, ismerjük, mert csak jó istenképpel működik ez a fajta evangéliumi valóság. Azt hiszem és gondolom Istenről, amit ő saját magáról kijelentett – hangsúlyozta.
A lelkész szerint abban a pillanatban, amikor töredékessé válik az istenképünk, megbomlik a keret. Elmegyünk például a törvényi kegyesség irányába. Ezt úgy lehet megfogalmazni: akkor fogok megfelelni Istennek, ha jó keresztyén vagyok. A cselekedeteim azok, amelyek meghatározzák az én Isten előtti megállásom minőségét. Véleménye szerint sokan szocializálódnak az ilyen kapcsolódásban. A visszatérő bűnök és ezek kezelése is ide vezethetők vissza. – Ilyenkor elkezdünk alkudozni, vádoljuk az Istent, mert nem segít nekünk. Bukásként éljük meg a keresztyénségünket is. Elkezdünk rejtőzködni mint az első emberpár a bűnbeeséskor. Amikor Isten keresi őket, akkor nem a tettükre reflektálnak, hanem arra, hogy ők meztelenek – fűzi hozzá. Az evangélium dinamikája, amellyel a szégyenből kiemel bennünket, hogy Isten valami nagyobbat mutat számunkra.
Molnár Sándor felidézte John Bloom amerikai teológus szavait, aki azt mondja: a habituális bűnökből saját erővel nem tudunk szabadulni, hanem valami nagyobb erőnek a birtokában lehetséges ez. Isten ezt a nagyobb erőt mutatja számunkra, amely fontosabbá válik annál, mint amit korábban annak gondoltunk. – Amikor Isten a többnapos kórházi tartózkodásomkor leleplezett, akkor megmutatta határtalan, feltétlen szeretetét. Ez a tapasztalás hozzákötött és megmelengetett belül. Erőforrássá vált, hogy az Urat szeressem, mellette maradjak, hogy ne álljon semmi közénk. Ez mentett ki a szégyenkörből – idézte fel. A lelkipásztor meglátása szerint a szégyen kezelésében és a szégyenkultúra lebontásában hatalmas szerepe lehet közösségeinknek, a gyülekezeteiknek is. Ha az evangélium közöttünk tisztán szól, akkor belülről kifelé fog változni az ember és a környezete is. Óriási lehetőségnek és felelősségnek nevezte az evangéliumi keresztyénséget, hogy felekezetektől függetlenül mi az, amit kommunikál, hogyan él, és ez miként hat a társadalom egészére.