„Bennünk élő, ránk ható személyiségek gyülekezete”

Az első könyv megjelenése (2016) óta több mint fél évtized telt el. Idézzük fel, hogyan indult a munka! Milyen ihletforrások szolgálták a sorozat létrehívását?

Valamikor 2015 tavaszán kezdtem gondolkozni azon, hogy a reformáció kezdetének közelgő 500. évfordulójára jó volna egy antológiában bemutatni az elmúlt fél évezred legkiemelkedőbb, legnagyobb hatású magyar protestáns prédikátorainak, íróinak, művészeinek, tudósainak, tanárainak, egyházi és állami vezetőinek portréját, életrajzát, életművét, legfontosabb, legjellemzőbb gondolataikkal együtt. Az ötlet egyik inspirálója Bod Péter erdélyi református lelkész, író, polihisztor 1766-ban Magyar Athenas címmel közzétett első magyar nyelvű irodalomtörténeti lexikona volt. Ő a 18. század közepén több mint ötszáz tudós ember életrajzát gyűjtötte össze, akik „valami Világra botsátott Munkájok által emlékezeteket fenn hagyták”. Az ő példaadását követve azt a célt tűztem ki, hogy elevenítsük föl a „hazájuk hasznára s ékesítésére és Isten dicsőségére élt” kiemelkedő magyar protestáns elődeink emlékezetét. Abban a meggyőződésben, hogy az ősök – legyenek akár közismert, akár ma már szinte ismeretlen hősök – tetteinek emlékezete köti össze a ma élő generációt az előzőkkel, Kölcseyt idézve: „e kötelék az egymásra következő nemzetségeket szellemi kapcsolatban tartja öszve. Firól fira száll a hagyomány”. De nem egyszerűen utánozni szerettem volna Bod Pétert és a későbbi lexikonokat, nem pusztán száraz életrajzi és irodalmi adatokat felsorolni, hanem érdekes, élményt nyújtó elbeszélő műfajban a mai olvasó elé állítani alakjukat, olyan személyekként, akik – Kosztolányit idézve –: „Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább”. Hatnak ránk, mai magyarokra, akik őnélkülük nem volnánk azok, akik vagyunk. Olyan érdekes, olvasmányos könyvre gondoltam, gondoltunk kiváló szerzőtársaimmal, amely minden érdeklődő, s különösen a magyar irodalmat és történelmet oktatók és tanulók számára – az általános iskolától az egyetemig – hiánypótló művelődéstörténeti olvasó- és segédkönyvként, szöveggyűjteményként is jól használható. Ebben egyébként szintén inspiráló hatással volt rám Tőkéczki László református történész – aki egyszerre volt kiváló tudós, pedagógus és az ismeretterjesztés mestere – Történelmi arcképek című két kötete, amelyek mintegy kilencven érdekes, olvasmányos, tanulságos politikusportrét tartalmaznak a dualizmus korából, illetve a két világháború közötti időszakból.

Mennyire sikerült az említett célt megvalósítani? A visszacsatolások alapján az olvasóközönség mely rétegeihez jutott el? Tájékozódásaim szerint a Protestáns hősök kötetei népszerűnek bizonyultak, gazdára találtak a kereskedésekben. Ahol érdeklődtem, a sorozatnak már főleg csak a legutóbb megjelent darabja kapható.

Igen, miután az első két – 2016-ban és 2017-ben, két-kétezer példányban megjelent – kötet majdnem teljesen elfogyott, s a 2018-ban megjelent harmadik kötet iránt sem csökkent jelentősen az érdeklődés, úgy érzem, indokolt sikerről beszélni, bár újságíró-szerkesztőként nem vagyok sem profi könyvkiadó, sem könyvterjesztő. Ezek más és elég nehéz szakmák, különösen a mai digitális, internetes korszakban, amikor sokan már a Gutenberg-galaxis végét vizionálják. A kötetek zömét gyülekezetek, egyházi iskolák, valamint egyházi terjesztők és könyvesboltok igényelték, de a legnagyobb könyvüzletek egy részében is kapható volt. A könyvsorozat szakmai és sajtóvisszhangja is kedvező volt, általában dicsérték hiánypótló, ismeretterjesztő jellege és magas minősége miatt.

Az efféle enciklopédikus művek megismerésében kulcskérdés, mennyire jutnak el az iskolákba. Vannak-e kedvező visszajelzések arra, hogy ez a hatalmas vállalkozás – eddig ezerkétszáz nagy méretű, sűrűn nyomtatott oldal – tájékozódási pontjává, iránytűjévé vált a cím által megjelölt tárgyban a fiatal nemzedékeknek is?

Az iskoláktól személy szerint sajnos nem sok visszajelzést kaptam, arra pedig nem volt időm és energiám, hogy felmérést készítsek a kötetek használatáról és (be)fogadásáról, de több forrásból úgy értesültem, hogy jól tudják hasznosítani. Amikor 2017 elején Balatonszárszón, a református köznevelési konferencián bemutattam az első kötetet, meglepően nagy érdeklődést, illetve igénylést tapasztaltam az iskolaigazgatók részéről. Később hallottam, hogy a 2017-es jubileumi esztendő országos diákvetélkedőin alap-szakirodalomként használták az első kötetet. Nagyon jólesett, amikor az egyik pesti könyvesbolt vezetője elmondta nekem, hogy a magyar irodalom érettségire készülő lányának a könyvünk milyen sokat segített. És az is, hogy több gyülekezet iratmissziós felelőse jelezte: tetszett a könyv, várják a következő kötetet. Annak is örültem, hogy miután Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen 2017 októberében bemutathattam az első két kötetet, a partiumi gyülekezetektől és iskoláktól számos megrendelést kaptam. Nagyon remélem, hogy ha a könyvek ilyen szépen fogytak, akkor nyilván használják, olvassák őket.

E visszajelzések mindenképpen tanújelei a szerkesztői szándék megvalósulásának, amely szerint a könyvtrilógia elsősorban a diákságnak, a főiskolás-egyetemista korosztálynak szól. S ha már a Gutenberg-galaxissal összefüggő kedvezőtlen jóslatok szóba kerültek: a külcsín, három gyönyörű, tekintélyes méretű nyomtatott kötet eleve intő jel lehet az ifjú nemzedékeknek: az internetről való, gyakran felületes tájékozódásaik közepette igyekezzenek megismerni a digitális kor előttről, az elődöktől származó mély tudást is! S ha az ismeretterjesztő szándék olvasmányos, érzékletes esszéstílusban, korfelidéző hatással valósul meg, mint e könyvekben, nagy az esély, hogy érdeklődéssel forgatják a „protestáns hősökkel” most ismerkedők is.

Azért is tartom nagyon fontosnak, hogy minél több fiatal kezébe kerüljön a könyvsorozat – ha máshol nem, legalább az iskolája könyvtárában –, mert a lexikonokhoz képest azt a többletet nyújtja, hogy az egyes arcképek megalkotói az életrajzi tényeket emberközelbe hozó, személyes hangú elbeszélő stílussal, a friss kutatási eredményeket is bemutató tárgy- és szakszerűséggel, a felvázolt portrékat egyszersmind korfestő ábrázolással dúsító előadásban tálalják. A mozaikképek így egy különleges, átfogó kultúrtörténeti tablót adnak össze a kötetekben, persze tömören, gyorsan és könnyen befogadhatóan. Amellett, hogy minden egyes életrajz adatokban, életmű- és korfelidéző mozzanatokban bővelkedik, gazdagon és „életesen” értelmezi, értékeli az adott költő, író, művész, tudós, prédikátor, pedagógus, politikus mentalitását, lelkivilágát, szellemi teljesítményét, hatását, megkerülhetetlen jelentőségét.

Olyan zavaros, kusza értékrendű világban, mint a mai – amely hemzseg a celebektől és médiafelületek egész sora által felkapott, mesterségesen gyártott, gyakran teljesítmény nélküli „sztároktól” –, mennyire lehetnek példaképei az új nemzedékeknek a Protestáns hősök igazi, hatalmas értékeket teremtett szereplői? Tekintve, hogy a sorozat fontos missziója a nemzeti önismeret és öntudat erősítése.

Bár a százötven portré – mindegyik kötet ötven személy életrajzát tartalmazza – szemlélete és szerkezete hasonló, de stílusa más és más, hiszen összesen negyven szerző – neves irodalmárok, történészek, egyetemi oktatók, közírók – személyes hangú írásairól van szó. Ettől is különleges ez a sorozat: régi protestáns magyarokról állítottak össze mai protestáns magyar írástudók egy virtuális protestáns panteont, ahol olyan személyiségek találhatók, akik mindegyike – mint Arany János mondta Fáy Andrásról, a nemzet mindeneséről – „megérdemli, hogy a jelesebb honfiak pantheonjában mint buzdító példa állandó helyet foglaljon el”. Így ez a portrégyűjtemény nem csupán hiánypótló oktatási segédanyag, hanem a nemzetnevelés, a nemzeti önismeret és öntudat erősítésének eszköze is, mert ahogy Bethlen István miniszterelnök mondta egykor – szintén református – nagy elődjéről, Tisza Istvánról: „Az élő generáció erénye letűnt nagy emberek kultuszából táplálkozik.” Az 1918-ban éppen a reformáció emléknapján meggyilkolt mártír miniszterelnök már száztíz éve – máig érvényesen – arra figyelmeztetett, hogy „kultúránk jövő fejlődésének nemzeti irányát csak azáltal fejleszthetjük, ha a gondjainkra bízott új nemzedék lelkébe beleültetjük nemzeti életünk és irodalmunk nagyjainak kultuszát, a magyar nép lelkivilágának s a magyar kultúra örökbecsű alkotásainak ismeretét és szeretetét”.

S hogy mennyire lehetnek követendő példaképei az új nemzedékeknek a Protestáns hősökben bemutatott elődeink? „A jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt csak a múlt alapjára felépíteni” – írta több mint száz éve Babits Mihály tanár úr fogarasi gimnáziumi diákjainak, akiket arra figyelmeztetett, hogy az a nemzet, amely elfelejti, elveszti a múltját, nem lesz nemzet többé, s „minden emberöltővel kihal, mint az egynapos pillangó”. Ezért nagyon fontos a nemzeti történelem és irodalom minél alaposabb ismerete. Múltunkat, őseink hitét, értékrendjét, gondolatait és tetteit ismerve, emlékezetünkben őrizve kaphatunk hitet és erőt önmagunk, önazonosságunk megismeréséhez és buzdító példát életünk küzdelmeihez. A protestáns (h)ősök nem halott bálványok, hanem bennünk élő, ránk ható személyiségek gyülekezete. Ahogy Makkai Sándor református püspök írta: „A nemzeti pantheon nem bálványgyűjtemény, hanem önmagukkal valóviaskodásban kibontakoztatott nagy szellemek és jellemek közössége, akik magukban is, nemzetükben is a tartós és értékes magyar jellemvonások kiműveléséért küzdöttek.”

A portrék, amelyeket tehát „régi protestáns magyarokról állítottak össze mai protestáns magyar írástudók”, a hivatások széles körét vonultatják fel: példának okáért prédikátorok éppúgy szerepelnek benne, mint természettudósok, írók csakúgy, mint államférfiak, festőművészek éppen úgy, mint lapszerkesztők, zeneszerzők ugyanúgy, mint pedagógusok. Mitől, kiktől függ, hogy figyeljen rájuk a ma világa? Hogy a múlt ily módon is beépüljön a jelenbe, „kezet foghassanak” a hajdani protestáns hősökkel, értékteremtőkkel a mai érdeklődők, értékstrázsák, értékteremtők.

Szerintem minden mai hivatásos ismeret- és tudásközvetítő – legyen bár pedagógus, író, újságíró, művész, tudós – alapfeladata, hogy megismertesse és megszerettesse elődeink alakjával, életével, szellemi teljesítményével a mai fiatalokat, mert „posztmodern”, értékrelativista, zűrzavaros – egyesek szerint neoprimitív, újbarbár – korunk egyik legveszedelmesebb népbetegsége a gyökértelenség, a múltból örökölt hagyományok, szokások, értékek elfelejtése, elvetése, tudatos eltörlése. A huszadik század egyik legfontosabb gondolkodója, az etológus Konrad Lorenz már fél évszázada a civilizált emberiség egyik „halálos bűnének” nevezte, hogy az új, felnövekvő nemzedék egyre kevésbé kész és képes átvenni szüleitől a generációk által felhalmozott kulturális hagyományt, szüleik, nagyszüleik életfelfogását, életformáját, erkölcsi értékeit, műveltségét, szokásait idegen és nemkívánatos ócskaságnak tartják. Az Észak-Amerikát és sajnos már Nyugat-Európát is – a politikától a médián át az egyetemekig és a szórakoztatóiparig – járványként elárasztó baloldali-liberális ideológia és véleménydiktatúra a múlt eltörlésével együtt a nemi, nemzeti, vallási, kulturális identitásokat is tagadja, támadja, mert gyűlöli. Ha nem vigyázunk éberen, és nem dolgozunk pontosan, szépen, könnyen úgy járhatunk, ahogy a polihisztor tudós, író, Umberto Eco utolsó esszékötetében megjósolta. A korábbi korokkal szemben, amikor a fejlődést az biztosította, hogy minden új nemzedék „óriások vállán állt”, mert a fiatalok belátták: akkor látnak, illetve jutnak messzebb, ha elődeik nyakába kapaszkodva a tudásukat elsajátítják, ma az új nemzedékek totálisan elutasítják és szemétbe vetik szüleik, nagyszüleik tudását, kultúráját, értékeit, szokásait. Ma már attól tarthatunk, hogy egyszer csak törpék nyakába ül az új törpehad, így megreked, sőt visszafordul az európai kultúra fejlődése. Ezért létkérdés, hogy a különböző generációk szóba álljanak egymással, megismerjék és megértsék egymást, s tiszteletben tartsák egymás véleményét, értékeit, szokásait.

Az eddigi három kötetet a Press-Pannonica-Media és az Amfipressz Kiadó jegyzi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. Immár négy esztendeje elhagyta a nyomdát a 3. kötet is. Már ennek bemutatóin is elhangzott: bőven van még kikről írni, igen hamar össze lehet állítani egy újabb ötvenes lajstromot. Készen áll-e a szerkesztőség, a szerzőgárda a negyedik kötet előállítására? S főleg – amin elsősorban múlni szokott a kiadás –: kilátásban van-e, várható-e erre támogatás?

A Protestáns hősök könyvsorozat első három kötetének elkészítését és kiadását az Emberi Erőforrások Minisztériuma kebelében működő Reformáció Emlékbizottság nagyvonalúan támogatta, ezért szerzőtársaimmal együtt hálával és köszönettel tartozunk Balog Zoltán volt miniszter úrnak, jelenlegi zsinati lelkészi elnöknek és Hafenscher Károly volt miniszteri biztosnak. A harmadik kötet valóban lassan négy éve, 2018 májusában jelent meg, és már akkor elkezdtük a negyedik kötet tervezését, hiszen valóban még bőven van a magyar protestantizmus fél évezredes történetében olyan kiemelkedő személy, aki megérdemli, hogy fölelevenítsük és megörökítsük az utókor számára elhalványult emlékezetét.

A jeles szerzőgárda éppúgy, mint én, az első három kötet szerkesztője készen állunk arra, hogy folytassuk ezt a nagyszerű, örömteli munkát, ami a korábbi támogatás megszűnése folytán és új támogatók híján ez idő szerint sajnos szünetel. Remélem, csak szünetel, és nem ért véget, egyelőre azonban nem áll rendelkezésünkre a folytatáshoz szükséges forrás. Igaz, a reformáció emlékéve elmúlt, de ahogy hitünk és meggyőződésünk szerint a reformáció 1517-ben csak elkezdődött, és azóta is, örökké tart – „semper reformanda” –, úgy a magyar protestantizmus szellemi, lelkiségi, közösségi hagyományainak, ma is élő és ható értékeinek, példamutató „óriásainak” emlékezetét is szüntelenül elevenen kell tartani, őrizni és átadni a következő nemzedéknek.