Csak befelé

Gyerekkoromban ott volt a könyvespolcunkon Eduard Petiska Görög mondák és regék című könyve. Egy alkalommal kíváncsian levettem és beleolvastam. Rögtön magukkal ragadtak a régi görög történetek, különös világ nyílt meg előttem a sorokat olvasva. Ma is emlékszem, mennyire félelmetes volt, ahogy Thészeusz egyre beljebb hatolt a Minótaurosz útvesztőjébe, hogy megölje, majd ahogy Ariadné fonalának segítségével kitalált onnan. Ez az ősi történet az élet kiismerhetetlenségét szimbolizálja. Útvesztőben bolyongunk, számtalan veszély leselkedik ránk, amelyeket csak segítséggel és bátorsággal győzhetünk le. Kell valaki, aki segít legyőzni a fenevadat, és kivezet onnan, ahol egyedül elvesznénk. Megannyi Minótaurosz vesz körül bennünket, arra készülve, hogy összemorzsoljon.

Az elmúlt években több keresztyén közösség is épített labirintust. Legutóbb a Veszprém-Kálvin János Parki Református Egyházközség vette birtokba a sajátját. A keresztyén hagyományban használt ősi szimbólum számunkra kevésbé ismert, pedig mély és fontos jelentése van. A labirintus sokban különbözik az útvesztőtől. Az útvesztőben – ahogy a neve is mutatja – elveszünk. Rengeteg útelágazás, kiismerhetetlen ösvények, zsákutcák. Egyedül nem találjuk a kiutat, szükségünk van Ariadné fonalára, miközben halálos veszélyek leselkednek ránk.

A labirintusba egy út vezet befelé, a középpont felé. Bár az ösvény kanyargós, és többször is úgy tűnik, mintha nem a középpont felé haladnánk, végül oda érkezünk meg. A középpontban pedig nem a legyőzendő szörnnyel kell megküzdenünk, hanem a találkozás öröme vár ránk.

„Az, hogy ismerd meg magadat – azt jelenti: ismerd fel Istent, aki alkotott téged. Ismerni és ismertté lenni csak annak osztályrésze, akit ő meghív” – írja a harmadik századi Szent Hippolytus. Ez a labirintus lényege. Ott, a középpontban találkozom azzal az Istennel, aki meghívott engem. A belső utat bejárva a középpontban rátalálok. És a rátalálás hatására önmagamra találok.

Korunk terhe: önmagunk. Az egót, az ént állítottuk középre, Isten helyére. Így válik az életünk egyre küzdelmesebb útvesztővé és céltalan bolyongássá. Az útvesztőben pedig csak az egónkkal találkozhatunk. A vágyainkkal, félelmeinkkel, szorongásainkkal, démonainkkal. Önmagam Minótauroszává válok. Mindezek harcba hívnak, le akarnak győzni, én pedig sokszor magányosan küzdök ellenük, vagy épp hagyom, hogy maguk alá gyűrjenek.

A labirintus középpontjában valódi önmagammal találkozhatok. Felismerhetem Istent, aki alkotott engem, és ezáltal felismerhetem, ki vagyok valójában. Ott, bent Isten nem félelmetes harcra hív önmagammal, hanem szeretni tanít. Szeretni és elfogadni azt, akinek ő lát engem. Arra bátorít, ismerjem meg azt, akinek ő megalkotott. Öleljem magamhoz azt, akivel ott bent találkozom.

A labirintust nem kell egyedül járnom. Nem csupán egy vékony fonálon múlik az utam kimenetele. Míg Thészeusz egyedül bolyongott, addig én társakkal járhatom a befelé vezető utat. Van, aki elkísér, aki segít, aki vezet. És van, aki belém kapaszkodik, akit én vezetek.

Az útvesztő zárt, falakkal körülvett, lehatárolt. Lényegéhez tartozik a bezártság, a nyomasztó térélmény. A labirintus felfelé nyitott. Nem csak a középpontban találkozom Istennel, egész utamat figyelemmel kíséri, sőt mellém szegődik, amíg megérkezem. Ahogy egyszer két tanítvány mellé az Emmaus felé tartó úton. És miközben fizikailag előre haladtak, Jézus belső labirintusuk középpontja felé, a lényegi felismerés és találkozás felé vezette őket.

A labirintusból ugyanaz az út vezet kifelé, de más emberként jövök ki, mint ahogy bementem. A találkozás megváltoztat, átformál. A találkozás hatására Krisztus növekszik bennem, és az ego összezsugorodik. Isten még több teret kap, és a vágyak, félelmek, szörnyek összezsugorodnak, átlényegülnek.

Életünk kilátástalannak tűnő útvesztőjéből a labirintus középpontján át vezet kiút. A keszekusza, énközpontú létezésünk így formálódik egyre inkább krisztocentrikus életté. Így lesz igaz Platon Karatev dalszövegének ellentmondása: „Csak befelé vezet kiút...”

A szerző a Pápai Református Egyházközség lelkészi elnöke.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!